Útravaló – 2022. október 16., évközi 29. vasárnap

A ma hallott evangéliumban az igazságáért küzdő özvegyasszony elszántsága némileg hasonlít az emberi jogi mozgalmak aktivistáinak megszállott cselekedeteihez. Azok is képesek a legelképesztőbb tettekre. Például odakötözik magukat egy fához, hogy így akadályozzák meg a kivágását, elállják a hatalmas teherautók útját, hogy lehetetlenné tegyék az autópályaépítés megkezdését. A vallási és más jogokért tüntetőkben igenis van egy bizonyos fajta megszállottság: sokszor így érik el a céljukat. A hatalom nemritkán azért enged nekik, mert nagy az ellenállás, és már-már erőszakossá fokozódik. Az Úr Jézus azt mondja: így kell imádkozni is! Legalábbis a bírót zaklató özvegyasszony esetéből úgy tűnik.

Az özvegyasszonynak nincs sok mérlegelnivalója, egy lapra tesz föl mindent. Nem hagy a bírónak békét. Amíg nem szolgáltat neki igazságot, állandóan zaklatja. Végül a bíró, attól tartva, hogy ez a kellemetlenkedő özvegy még nekimegy és megveri, igazságot szolgáltatott. Jézus azt mondja, így kell imádkozni. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot azoknak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak?

Bevallom, az ember többet gondolna az imádságról. Valahogy magasabbra helyezi az imádkozó ember lelkületét, mint a kellemetlenkedő szomszédét vagy egy idős asszonyét. Az imádság csupán olyan lenne, mint a szüntelen zaklatás? (Majdnem azt mondtam: mint a gyermek idegesítő, állandó sírása, akit az anyja végül fölvesz, hogy maradjon már csendben.) Lehet, hogy kezdeti szinten még ilyen. Ha valaki megáll Romániában egy forgalmas útkereszteződésben, vagy betér egy benzinkútra, és kiszáll az autóból, azonnal kéregető gyereksereg veszi körül. Ha pedig gyalog megy, messzire elkísérik az útján, mindaddig, amíg nem ad nekik valamit. Ugyanígy van Częstochowában is, a bazársoron. Ezt jelentené az imádság? Zaklatást, idegesítést, alkalmatlankodást Istennél? Nem hiszem. Miért, hogy Jézus mégis ezt a hasonlatot találja? Ráadásul a beszédje végén van még egy talányos mondat is. 

Valaki mesélte, hogy részt vett egy egyházi konferencián, ahol az előadó azt bizonygatta, nincs igaza annak, aki ma pesszimista a kereszténység jövőjét illetően. Az Úrnak arra a kérdésére keresték a választ, hogy ha visszatér, vajon talál-e hitet a földön. Tolsztoj válaszolja meg talán a legszebben az Úrnak ezt a kérdését: Hiszek a napban – akkor is, ha nem süt; hiszek a szeretetben – akkor is, ha nem mutatkozik meg; hiszek Istenben – akkor is, ha nem szól. 

Igaz, sokan érzik úgy, hogy több mohamedán mecset épül manapság, mint keresztény templom, de azért a keresztények napjainkban is gyarapodnak. Van persze bizonyos eltolódás, mert Európa öregedő kontinens, és a hagyományos keresztény értékeket itt kevesebben képviselik. Ennek egyszerűen az az oka, hogy nem születnek emberek olyan nagy számban, mint máshol. A világ más tájain azonban ma is bőségesen vannak hitvalló keresztények. Míg a múlt században minden öt keresztényből négy fehér volt és egy színes bőrű, addig 2050-re minden öt keresztényből négy lesz színes bőrű, és csupán egy fehér. A válasz tehát: hit lesz, de némi eltolódással. És akik nehéz élethelyzetükben hozzászoktak ahhoz, hogy kérjenek, állandóan zörgessenek, azok valószínűleg az imádság útján is biztosabban járnak, mint mi, akiknek csak nagyon ritkán van szükségünk arra, hogy küzdjünk az életért, hiszen mindenünk megvan.

Magyar Kurír