Útravaló – 2022. október 23., évközi 30. vasárnap

Mindnyájan jártunk orvosi rendelőben. Szörnyű lenne, ha a váróban temetkezési vállalatok hirdetéseit, sírkövek, koporsók, szemfedők és urnák képeit látnánk. Az életkor előre haladtával jönnek a bajok, és az ember bizony gyakrabban jár orvoshoz. De az ilyen orvost valószínűleg elkerülnék a páciensek, hiszen ők nem meghalni jönnek, hanem meggyógyulni. Az említetteknek éppen az ellenkezőjét látjuk az orvosi rendelőkben: meggyógyult, rendbe jött, a betegségtől megszabadult emberek fotói, egészséges életre hívó hirdetések biztatnak bennünket a falakon: ilyen volt – ilyen lett.

A templom is kiürülne, ha csak a bűnről és a halálról esne szó a falai között, és nem az élet, az éltető kapcsolat, a gyógyulás és a közösségbe való visszatérés helyszíne lenne. Templomba azért megyünk, mert szeretnénk meggyógyulni, vagy legalábbis szeretnénk a bajt megelőzni. Tragikus volna, ha az orvoshoz nem lennénk őszinték, és nem mondanánk meg, mi a panaszunk, hanem összevissza beszélnénk, hazudoznánk. Ez éppúgy végzetes lenne, mint a mai evangéliumban a farizeus imája. Ez az ember ugyanis megveti, aki másként él, mint ő. Magatartása valójában annak a kezdete, amikor valaki beül az ítélőszékbe, és magabiztossá válik, úgy gondolja, majd ő megmondja, mi itt az igazság, mi itt a jog. Nem! A templomba azért megyünk, hogy imádkozzunk. 

A plébániai irodám ablaka éppen a templom bejáratára néz. Történt, hogy egyik nap igen sok hivatali elfoglaltságom akadt, ültem az íróasztalnál, és dolgoztam. Közben persze föl-föltekintettem, kinéztem az ablakon. Jó ideje ott ültem már, amikor tudatosulni kezdett bennem, amit látok: az emberek gyakran térnek be a templomba hosszabb-rövidebb időre. Központi helyen van a templom, több hivatal, cég és üzlet is található a környéken. Az volt az érzésem, hogy az is egyfajta „ügyintézés”, amikor az ember betér a templomba imádkozni. Kezdtem számolni: mialatt egész nap ott ültem és dolgoztam, közel ötven ember lépte át a templom küszöbét. Eszembe jutott Ábrahám, aki éppen ennyivel kezdte az Úrral az alkut: ha ötven igaz embert talál, ne pusztítsa el a bűnös várost. Aztán lementek tízig. Jézus két emberről beszél, akik felmentek a templomba imádkozni. Nem a turista kíváncsiságával, nem is csak úgy, mint sok gyerek: muszájból, vagy mint olykor az idősebbek, megszokásból, hanem őszintén. A Jézus példájában szereplő két ember imádságát azonban nem egyformának ítélik. Azt látjuk, hogy az imádság is lehet magakelletés vagy valami egészen más. 

Többen is említették, milyen felszabadító érzés volt, amikor a koronavírus-járvány után kinyitottak a templomok, és ismét lehetett szentmisére járni. Itt-ott felmérések is születtek arról, hányan tértek vissza. Újra lehet találkozni, megszólítani ismerőst és rokont, barátot és csoporttársat a közösségi találkozások, misék alkalmával. A templom azonban nemcsak a közösség találkozási helye, hanem az Istennel való találkozásé is! Örömmel látom, hogy szentmise előtt vagy után milyen sokan megállnak, és igyekeznek beszélgetni kicsit egymással: hogy vagy, mi történt, mondj valamit… Előfordult-e már önnel, hogy csak otthon vette észre: mindenkivel váltott egy-két szót a templomban, kivéve a házigazdát?

Magyar Kurír