Útravaló – 2023. április 3., nagyhétfő

Nézőpont – 2023. április 3., hétfő | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Pápai Lajos érdemesült győri püspök ad útravalót.

Deutero-Izajás könyvében van négy csodálatos ének Jahve (Isten) szolgájáról. Ma az első énekből hallottuk Isten szavát: „Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. (…) Hűségesen elviszi az igazságot.” Ki ez a szolga? Személyében olyan üdvösségközvetítő áll előttünk, aki az üdvtörténeti adottságok felett áll. Életműve a jövőben bekövetkező valóság. Végérvényes, így eszkatologikus közvetítőnek tekinthető. A Jahve szenvedő szolgájáról szóló énekek az ószövetségi kinyilatkoztatás legfontosabb részei, az Úr Jézus és az Újszövetség is bennük látja megjövendölni azt, aki szenvedésével hozza el az üdvösséget. Az evangéliumban, amikor Mária, Lázár testvére olajjal keni meg Jézus lábát, Jézus kijelenti: „Temetésem napjára tette.” „Amikor a keresztre nézünk, megértjük az ő szeretetének nagyságát. Amikor a jászolra tekintünk, megértjük szeretetének gyöngédségét.” (Teréz anya)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria