Útravaló – 2023. április 5., nagyszerda

Nézőpont – 2023. április 5., szerda | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Pápai Lajos érdemesült győri püspök ad útravalót.

Az Úr szolgájáról szóló harmadik énekben, Izajás könyvében az Úr szolgája kijelenti, hogy nem hátrál meg a szenvedés elől: „Hátamat átadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak.” Ugyanakkor tudja, hogy „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent”. Az Újszövetség az Úr Jézusra alkalmazza ezeket az énekeket, aki az utolsó vacsorán kijelentette: „Egyiketek elárul engem.” Majd átadta nekik a kelyhet, és ezt mondta: „Igyatok ebből, (…) amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.” Szenvedésével, halálával hozta el a bűnök bocsánatát, feltámadásával pedig az új és örök életet. A szenvedésről nekünk nem tanítást adott, hanem példát.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria