Útravaló – 2023. január 29., évközi 4. vasárnap

A hegyi beszéd Jézus tanításának központja. Egyik része egy nagyon is világos útmutatás, könnyen értelmezhető parancsokkal. Nem így van azonban a boldogságmondásokkal. Ezek az Egyház egész történelme folyamán újra és újra kihívás elé állítják az olvasót, a magyarázót. A kettősség csak még jobban kiemeli, hogy mennyire fontos részről van szó. 

Már csak a nevük miatt is fokozottabb érdeklődéssel hallgatjuk a boldogságmondásokat, hiszen ki ne akarna boldog lenni. Persze már akkor bajban vagyunk, ha meg akarjuk határozni, hogy mi a boldogság. Leginkább csak azt tudjuk megfogalmazni, hogy számunkra mi jelenti a boldogságot. Talán közelebb visz bennünket a boldogság krisztusi értelméhez, ha meggondoljuk, hogy ezt az evangéliumi szakaszt mindenszentek ünnepén is olvastatja Egyházunk.

A krisztusi boldogság az Isten közelsége, a vele való közösség, egyesülés. De hogyan lesz egy szent szentté? Hiszen a szentek ugyanolyan emberként kezdik meg az életüket, mint mi. Mi a titka a szentek életének? 

Divatos fogalom lett manapság az élethosszig tartó tanulás. Azt hiszem, Egyházunk ezt már régen kitalálta és gyakorolta, megmutatta a szentek életében. A szentek az újrakezdés nagy példái. Nem unnak bele, hogy életük végéig neveljék magukat, és tanulják az Istennek adott életet. Mindig megtalálták, hogyan tehetnek tanúságot Isten szeretetéről. Pedig ők is olyan gyarló emberek, mint mi, de ők ezt vállalják, alázatosan elfogadják, s nem lemondóan, mint mi tesszük legtöbbször: „én már csak ilyen vagyok”, hanem feladatot látnak a gyarlóságban. Mert felismerik, Isten többre, jobbra hív bennünket annál, hogy egyszerűen csak lemondóan, beletörődve éljünk.

Isten meghív bennünket, hogy felülemelkedjünk önmagunkon, emberi gyarlóságainkon, és valami nagynak, valami szépnek legyünk a részesei. Isten nagyszerű világa a lélek világa, a boldogságok világa. Krisztus boldogságai megmutatják, hogy mennyire nagy távlataink vannak. Távlatunk a mennyek országa, ahol irgalom és vigasztalás, igazság és szentség van, s végül ez lesz a földön is. 

Korunk nagy szentjeiről sokan elmondják, akik találkoztak velük, hogy mindenkiben meglátták az igazi énjét: a bűneit, gyarlóságait, de a jót is. Teréz anyáról mondta valaki: „Azon ritka emberek közé tartozott, aki beléd látott, és azonnal tudta, hogy ki vagy. Az Anya egészen közel hozott saját magamhoz. Csak egy igazi szent tud visszaadni téged saját magadnak.” Isten éppen ezt akarja tenni velünk: viszszaadni az életünket, a tiszta, szent, ártatlan életünket, ami Isten képmása. Mi más lehet nagyobb boldogság, mint ha önazonosan élek?

A szentség a mi sorsunk is, és a boldogságmondások abba a nagyon más, mégis igazi otthonunkba vezetnek el bennünket. Ne unjunk bele, hogy bűnbánatot tartva küzdjünk igazi, ártatlan és Istennek tetsző énünkért!

Magyar Kurír