„Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem” – mondta búcsúbeszédében Jézus a tanítványoknak. Előre felkészíti őket szenvedésére és kereszthalálára. Arra, hogy úgy érzik majd, mindennek vége. Átélik majd a teljes kudarc és félelem érzését. A vezető emberek pedig gúnyolódni fognak rajtuk is. Ne engedjék, hogy a szomorúság uralkodjon rajtuk! Ismét találkozni fognak, viszontlátja őket, és akkor megszűnik minden rossz. Milyen nagy szeretettel segíti Jézus az övéit! Tudja, mi vár rájuk, tudja, hogy el fognak csüggedni és csalódnak benne, de bátorítja őket. Hányszor elcsüggedsz, testvérem! Jézus most sem, még ekkor sem magával foglalkozik, hanem a tanítványaival. Van még kérdeznivalód?
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria