Útravaló – 2024. december 18.

Nézőpont – 2024. december 18., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

A Jézus származását igazoló tegnapi történelmi tabló ma egy család történetében folytatódik. Az ősök panteonjából belépünk egy családi házba. József igaz ember volt: ez azt jelenti, hogy istenfélő és törvénytisztelő volt. Zakariásról és Erzsébetről Lukács evangélista hasonlóan vélekedik: igazak voltak és feddhetetlenül éltek. Ebben az összehasonlításban is mélységes az összefüggés Jézus és János között. József az egyetlen, aki tudja, hogy Mária gyermeket fogant, és azt, hogy ez a gyermek nem tőle van. Nagy a jelentősége annak, hogy József istenfélő és törvénytisztelő. Nem kürtöli világgá azonnal a dolgot, nem veri nagy dobra, inkább azt gondolja, alszik rá egyet. És milyen jó, hogy ezt tette!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria