Útravaló – 2024. február 4., évközi 5. vasárnap

A Teremtés könyve szerint a bűnbeesés megrontotta a személyes, a generációs, a népek, a teremtmények közötti kapcsolatot, ezért megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt a világot mosta el a vízözön, amelytől csak Noé, az igaz, az Istennel szövetségre lépő ember, általa pedig családja s a teremtést képviselő állatok menekültek meg a bárkában. A feltámadás előképei ők, mert az Egyház magát látja bárkának, amelynek az egyetlen Igaz a Feje, az újonnan kötött szövetség Záloga, aki elvezeti a feltámadásra a hozzá tartozókat – nyolcukat, ezért is a feltámadás jelképei ők.

Az evangéliumban ma Péter anyósának meggyógyításáról hallunk, ami a főapostol házában történik. Jézus egy szombati napon tanítványaival együtt ide vonul át a zsinagógából. Itt menti meg az asszonyt a halálos vésztől, felsegíti, miként majd húsvétkor a Fiú is így ünnepel Atyjánál: Feltámadtam, és újból veled vagyok, reám tetted a kezedet! Aztán kora reggel felkel ugyanúgy, mint a feltámadás hajnalán; s az imádságban az Atyával van, ahogy a mennybemenetele után: Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához – mondja majd az utolsó vacsorán.

Jézus gyógyító cselekedete elővételezi győzelmét, ezért már a Márk-evangélium első fejezetében megtaláljuk annak gyümölcseit, amelyek: az Egyház, az Istennel való személyes kapcsolat lehetősége. A helyreállításnak vagyunk tanúi, mert Jézus a tanítványokat bevezeti Atyjával való kapcsolatrendszerébe, ami azután kihat a családjukra, népükre, ők pedig, miként Márk egyik zárómondata szól: mindenütt hirdették az evangéliumot. A bűn folyamát felváltja a jézusi örömhír terjedése. Hála legyen Istennek, aki mindig diadalra segít minket Krisztusban, és az ő ismeretének jó illatát minden helyen elterjeszti általunk! – írja Szent Pál.

Jézus már küldetésének kezdetén meghirdeti: az Isten országa nem földrajzi hely, oda nem egy e világi néphez tartozva kerülünk, az ő országa azáltal jön létre, ha engedjük, hogy bevonjon minket az Atyával való kapcsolatába: hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála. Ez a megérintettség új kapcsolatrendszert hoz létre, amelyet Egyháznak hívunk, amelyben a Lélek által töredékes, sokszor esetleges cselekedeteken keresztül elérhető lesz és rá lehet kapcsolódni az Atya – Fiú – hívő lélek közötti vonzásra. Néhány hete egy fiatalember érkezett hozzám. A templom előtt találkoztunk a Belváros forgatagában, korábban nem ismertük egymást. A bemutatkozáskor spontán így köszönt: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Még mielőtt válaszolni tudtam volna a köszöntésre, közbevágott: Te jó ég, huszonöt éve mondtam ki ezt a mondatot utoljára! Egy találkozás egyszerű eseményében megdicsőítette ez az „elfeledett” hit a Fiú által az Atyát. Az Atya a Fiú után a fiak által is szeretné kezét nyújtani a világ fiai felé, hogy azok a velünk való kapcsolat segítségével átléphessenek a hitetlenség veszedelméből az atyai házba. De mi teret engedünk életünkben Isten vonzásának? Ha ez hiányzik, csak lehúzzuk őket, ha megvan bennünk, a mennyei haza előízét adjuk át a világnak, amely pusztai vándorlása közepette várja Isten fiainak megnyilvánulását.

Magyar Kurír