Útravaló – 2024. július 10.

Nézőpont – 2024. július 10., szerda | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Az olvasmány a választott nép körében újból megismétlődni látja az első emberpár bukását: a jót, a gazdagságot, amit kaptak, Istenen kívül, sőt ellenében használják. E tettükkel összezavarják a világ rendjét, mert nem a Teremtő szándéka szerint élnek vele, így meghazudtolják, azaz összedöntik a helyes életvitel igazságtartalmát. Amikor Isten teremtő jóságát szemléljük a világban, azt is fel kell ismernünk, melyek azok az ajándékok az életünkben, amelyekkel nem rendelésük szerint élünk, hanem úgy, hogy elszakítjuk azokat és ezáltal magunkat is tőle, s az Ajándékozót támadjuk az ajándékkal.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria