Útravaló – 2024. július 14., évközi 15. vasárnap

Jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, (…) arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. A Zsidókhoz írt levél e szavakkal ad betekintést az Atya és a Fiú kapcsolatába: a Fiú ajánlkozott, tudatosan vállalta, hogy bekapcsolódik az Atya üdvözítő akaratába, most pedig várja, hogy mindenki meghódoljon szeretete hatalmának.

Ma ennek tükrében tekintünk a tanítványok küldetésére, akik Márknál nem ajánlkoznak, hanem a hívás vonzásában élnek, és hatalmuk sem emberi természetükből fakad, hanem abból, amiben Krisztus részesíti őket, hogy a vele való közösség által kiterjesszék győzelmét minden népre. A Mester kettesével küldi apostolait, ezzel is leképezve kapcsolatukra az Atya és a Fiú egységét, amit ugyanaz a Lélek valósít meg, aki őket összetartja.

Missziójuk a gonosz megtörésére irányul, azáltal, hogy nem csupán ismeretet adnak át, hanem abba a kapcsolatrendszerbe vonják be az örömhírt befogadókat, amelyben ők is élnek, mert aki közösségbe kerül Krisztussal, azt a sátán támadhatja, de a Lélek kötelékét nem tudja megszakítani benne. János evangéliumában a tanítványok nála maradtak, itt, a missziós út előtt pedig azt parancsolja: maradjatok ott, amíg utatokat nem folytatjátok…, vagyis vállaljatok velük életközösséget, engedjétek, hogy elmondják bajaikat és örömeiket, megmutassák szeretetüket. Azaz ne úgy legyen nálatok, mint a korabeli zsidóságban, ahol a pogányságból a választott néphez tértek sosem lehettek egyenrangú társak a vérségileg odatartozókkal. Ezért is olvassuk a korintusi levélben: mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat ugyanaz a Lélek itatott át. Ez alapján az Egyház mai missziója sem lehengerlés, majd az újak puszta betagozódása, hanem a Lélek kapcsolatrendszerébe való befogadás.

Ugyanakkor Jézus számol azzal, hogy a tanítványokat elutasítják, ami viszont nem menti fel őket az alól, hogy továbbmenjenek, vagyis keressék a hit továbbadásának egyéb tereit. Jézus kijelentése pedig: a port is rázzátok le lábatokról kitágítja és újraértelmezi a Szentföld fogalmát, mert a porlerázást akkor végezték a zsidók, amikor a pogány vidékekről visszatértek szent földjükre. Annak tehát a Mester szemében immár nincs földrajzi határa, mert mindaz szent lesz, aki az evangélium befogadásával belép az Atya és a Fiú kapcsolatába. A templom szent tere is csak azért szent, mert az e kapcsolatba kerülés kiváltságos alkalom a hívő ember számára.

Nagypéntek éjjel a hangzavarra kijöttem a gyóntatószékből. Templomőrünkkel egy tudatmódosító szertől befolyásolt ember kötekedett, aki a téren már azt kiabálta: katolikus, egyházi iskolában végzett, gyónni szeretne. Habitusban, gyóntató stólában álltam előtte, s mivel nem tűnt kivitelezhetőnek a templomba való csendes visszatérés, ott, a Ferenciek terén mondtam neki: itt vagyok, gyónjon meg, és akkor csendben hazamehet. Ő és itt? – kérdezte. Igen, ő és itt. Majd meggyóntattam. Csendben hazament. Ez az ember arra tanított akkor: akarjam meghallani a „pogány világ” kiabálásában is az Úr szelíd hangját, aki szentté akar tenni minden földet és embert.

Magyar Kurír