Útravaló – 2024. október 13., évközi 28. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszban Jézus folytatja az útját Jeruzsálem felé. Az évközi idő vasárnapjain végigkövetjük Jézust ezen az úton. Ezzel bennünket is meghív: járjunk vele a lelki növekedés útján! Mindig történik vele valami olyan, ami bennünket is megszólíthat, bennünk is meg tud indítani valamit. A férfi, akiről az evangélista beszél ma, sietve megy Jézus felé. Sürgősen megoldást akar találni az életére: először is ezért példaértékű számunkra. Mi mennyire igyekszünk megoldani az életünket, mennyire keressük Jézust, hogy a segítségét kérjük? Érezzük-e még, hogy valami nem kerek az életünkben? Vagy már rezignálttá váltunk, és nem is igazán akarunk fejlődni, alakulni? Amikor a férfi odaért Jézushoz, leborult, és úgy kérdezte: „Jó mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Nem hízelgésből hívja jónak, hanem mert meg van győződve erről. Jézus mégis kijavítja: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.” A második tanulság ez lehet ma számunkra, akik olykor hajlamosak vagyunk nagyra értékelni magunkat. Jézus kijelentése olyan lecke, amit soha nem szabad elfelejtenünk: csak Isten jó, és senki más. Ennek belátása nem annyira alázat vagy szerénység kérdése, mint inkább az igazság felismerése és az aszerinti látásmód. Elismerjük-e a gyengeségeinket, bűneinket, s ha ezekből kevés volna is, akkor emberségünk törékenységét, teremtményi mivoltunkat? Mert csak ezzel tesszük meg az első lépést Isten felé, csak így tudjuk őt valóban Istenként tisztelni, imádni. Érdekes mozzanat következik: Jézus ránézett az emberre, és megkedvelte. Különös tekintet lehet ez, hiszen biztos, hogy sokan megálltak már Jézus előtt, biztos, hogy sok emberre ránézett már addig is. De ebben a tekintetben több van, ha az evangélista érdemesnek tartja lejegyezni. Bár megéreznénk magunkon Isten ilyen tekintetét! Mi indíthatja Jézust rokonszenvre? Talán a kérdező buzgósága, lelkesedése, őszinte vágya, érdeklődése, gazdagoktól eddig nem tapasztalt alázata? Jézus ma felénk is fordul, és mondja: „menj, és add el amid van”. Nem egyszerű, nem következmények nélküli felszólítás ez. Az evangélium mindig elköteleződést, döntést és választ kér. Vagy visszautasítjuk, és megmaradunk olyannak, amilyenek vagyunk, vagy elfogadjuk, és megváltoztatjuk az életünket. El kell hogy gondolkoztassanak bennünket ezek a szavak, hiszen egy gazdag világ gyermekei vagyunk. Sokkal inkább hajlunk arra, hogy elvegyünk, birtokoljunk, felhalmozzunk, mint hogy adjunk, kínáljunk, megosszunk. Jézusnak ezek a szavai egészséges nyugtalanságot keltenek bennünk, és emlékeztetnek arra, hogy milyen könnyen el lehet távolodni az evangéliumtól. Amit az Úr követel, az lemondásnak tűnhet. Részben persze az is, mindenekelőtt azonban nagy életbölcsességről tanúskodó tanítás. Olyan bölcsesség, amely a mennyből jön, és amelynek gyümölcse százszoros. Aki Istent első helyre teszi az életében, az része lesz Krisztus családjának, ahol testvérekre talál, akiket szerethet, szülőkre, akiket tisztelhet, s otthonra és földre, ahol munkálkodhat.

Magyar Kurír