Útravaló – 2024. október 6., évközi 27. vasárnap

A mai vasárnap szentmiséje az egyik legfontosabb és legnehezebb emberi kapcsolatunkról, a házasságról szól. Az olvasmányban és az evangéliumban is erről fogunk hallani. Jó számba venni azonban ilyenkor a többi emberi kapcsolatunkat is, nem csak a családi kötelékeket: milyen emberi kapcsolataink vannak, milyenek a barátságaink, az ismerőseinkkel, munkatársainkkal való viszonyunk? „Nem jó az embernek egyedül” – mondja Isten, mégis sokszor érezzük azt, hogy egyedül vagyunk. Mit teszünk ilyenkor? Tudunk-e Istenhez fordulni magányos perceinkben, amikor elhagyatva érezzük magunkat? Milyen hatással van ez a családi kapcsolatainkra? Miben és kivel kellene őszintébben, barátibb módon viselkednem?

Istennek ez a mondata: „nem jó az embernek egyedül” – bevésődött az emberi lélek mélyébe, és az ember alapvető hivatására utal. Mindannyian a közösségre, a kölcsönös segítségen alapuló életre kaptunk meghívást. A közösségre való hivatásunk az egész teremtés lényege. Ahogy Isten sem egymagában él, úgy az ember sem élhet csak egyedül, magányosan. Az egyik legalapvetőbb emberi kapcsolatról beszél ma az evangéliumban Jézus: a házasságról. Megint csak próbára teszik Jézust a farizeusok, és a Törvényre hivatkoznak. De Jézus máshogyan gondolkodik. Az emberi kapcsolatokat nem lehet törvények alapján szabályozni, főleg azokat nem, amelyekben a szeretet lenne a lényeg. És Jézus pont erről beszél: „a ti szívetek keménysége miatt” hozták ezt a törvényt…, azaz elfelejtettétek, hogy van szeretet. Megkeményedett az ember szíve. Ezt tapasztaljuk manapság is: menynyi bajt okoz és mennyi bűnt hoz ez életünkbe, családjaink életébe! Mi lehet a megoldás? Persze, nem lehet receptet adni, mert minden helyzet más és más, különbözőek vagyunk, de a Teremtés könyvének leírása az ember teremtéséről érzésem szerint jó támpontokat adhat, és elmélkedésre indíthat bennünket férfi és nő kapcsolatáról. Isten megteremti Ádámot, majd megmutatja neki a világot és minden élőlényt. Végül szomorúan állapítja meg, hogy nincs párja. Akkor Isten megsajnálja, mély álmot bocsát rá, s amikor felébred, ott áll előtte álmai asszonya, és egymásra tekintve felismerik, hogy ők, bizony, egy párt alkotnak. Egymásra néznek, és megszületik a kapcsolat. Vizsgálódott, majd ránézett, érdekelte. Ádám meg is vallja: „Ez most már csont az én csontomból és hús az én húsomból.” A csont, ami a tartásunkat adja, ami megtámaszt bennünket, és a hús, az izom, ami mozgat bennünket. Ez a férfi és a nő egymás számára: megtartó és mozgató erő.

Talán ezért sem véletlen, hogy ennek az evangéliumnak a végén Jézus a gyermeki lelkületről beszél: „aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda”. A gyermek nagy felfedező, bátor, ugyanakkor jól tud alkalmazkodni is. Minden helyzetben feltalálja magát, de ha mégsem, akkor gyorsan visszafut a szülei közelébe, és segítséget kér.

Ez a mi feladatunk, testvérek: bátran kell járnom az utat a másik emberrel, a házastársammal, okosan feltalálnom magam az új helyzetekben, s ha valami mégsem jól sül el, gyorsan odafordulni a nagyobbhoz, Istenhez, és segítséget kérni tőle. Ő soha nem tagadja meg a segítséget attól, aki tiszta, gyermeki szívvel kéri.

Magyar Kurír