Útravaló – 2024. szeptember 1., évközi 22. vasárnap

Az egy-egy településen előadott népi lakodalmas, keresztelő, szabadtéri passiójáték komoly idegenforgalmi vonzerővel bír. A néphagyománynak ez a kultusza azonban olykor babonás motívumokkal keveredik. Könnyen megtévesztőek lehetnek, és az új nemzedékek számára a pogányság attitűdjét hordozhatják azáltal, hogy a népszokásokat arra a szintre emelik, ahová a vallás tartozik. Egy művészettörténeti tanulmány is „képes” erre: előfordul, hogy egy kora középkori freskóábrázolás bemutatásánál tökéletes leírást ad a leletről, anélkül azonban, hogy a szívünket közelebb vinné ahhoz, amit az ábrázolás kifejez. A folyamatot oda-vissza ismerjük. Van, hogy a pogány mitológia elemeit, helyszíneit, ünnepeit a kereszténység megkereszteli. Ma ez inkább fordítva van: a népi vallásosság, a néprajz körében feltárt Máriakultusz, az ősi hold- és napkultusz jelzik az összemosódást.

Jézus az emberi hagyománynak arról a gyakorlásáról beszél a kézmosással kapcsolatban, ami könnyűszerrel rituális szokássá merevedik. Nem arról van szó tehát, hogy a higiéniai szempontokat nem tartja fontosnak, hanem arról, hogy károsnak ítéli azok rituális megmerevedését. Makay Ida költőnő Hitetlen ima című versének egy mondata borzongatóan mondja el, milyen, amikor legszebb dolgaink kiüresedett szokássá válnak: „megkövült átok lesz minden szépség”.

Jézus a farizeusokkal arról vitázik, hogy az Isten és ember közötti szövetséget az ember eltorzítja azzal, hogy azt csupán a szavak szintjén tartja tiszteletben, a szíve azonban tá- vol van. Ő éppen a szívével szerezte meg nekünk a szövetséget. János apostol szemtanúként említi, hogy a katona lándzsával átdöfte Jézus szívét, s abból vér és víz folyt. Nem hagyható ki a vallásosságból a szív, különben csak emberi hagyomány gyakorlása lesz, népszokás.

A magyarok egységét is a hét vezér vérszerződése alapozta meg. A legerősebb szerződés, amit valaha is kötnek, a vérrel megpecsételt egyezség. Isten és az ember között is vérszerződés köttetett, Krisztus életáldozata által. Ez a vérszerződés újra és újra megismétlődik, amikor a pap fölemeli a kelyhet és azt mondja: ez az én vérem, az új és örök szövetségé. Az áldozat kihagyhatatlan a szövetségkötésből. Azt tekintjük komoly áldozatnak, amikor valaki lemond valamiről, ami ténylegesen az övé.

Az olvasmányban Isten törvényt ad a népnek, amihez hozzátenni, és amiből elvenni sem szabad. A jog meghatározása szerint viszont norma, szabály csak emberek egy bizonyos létszámú csoportjának adható. Van egy kritikus szám, amit meg kell haladni ahhoz, hogy értelme legyen szabályozni az életet. Korunkban három és fél, négymillióra teszik azt a létszámot, amely esetén a csoportot alkotó emberek képesek nemzetté válni, s létrejöhetnek struktúrák, alrendszerek, felépítmények.

A szentleckében Jakab apostol arról beszél, hogy a szövetségnek, ami Isten és ember között fennáll, egyenesen mi, keresztények vagyunk az első termése. Ez az a gyümölcs, amiért a szerződés köttetett. Az evangéliumban a farizeusokkal folytatott vita során végül Jézus „jogértelmezését” halljuk: belülről válik az ember cselekedete és szándéka is tisztátalanná, nem pedig kívülről. A tiszta és a tisztátalan különbsége a szívben dől el. És itt elérkeztünk önmagunkhoz. Ezt mindenki érti, akinek szíve van.

Magyar Kurír