Útravaló – 2024. szeptember 29., évközi 26. vasárnap

Jézus az evangéliumban nem könnyíti meg eldöntenünk azt a komoly dilemmát, hogy ki tartozik hozzánk, illetve mi kihez tartozunk. Azt mondja ugyan, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, de ismerős a másik kijelentés is, amely szerint aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki nem ellenséget keres, hanem barátokat, annak bizonyára kedvesebb az első állítás, hiszen ez az optimista megközelítés. Más azonban ellenséget lát mindenkiben, aki nem szolgálja az érdekét. Izgalmas a kérdés: hogyan tudjuk magunk mellé állítani az embereket? Azt látjuk, hogy Jézus a közösséget helyezi előtérbe, és nem az egyéni érdeket. Ha egyéni érdekek mentén közelítenénk ahhoz, hogy kik vannak velünk és kik ellenünk, akkor sokkal kevesebben lennének velünk, mint ahányan ténylegesen együvé tartozunk.

Az olvasmány egy különös szemponttal járul hozzá a válaszadáshoz. Mégpedig azzal, hogy az Úr felszólítja Mózest: válasszon hetven férfit, akikre leszáll az égi erő. Nem a népet bízza meg, hogy jelöljenek ki maguk közül hetven embert, aki majd Mózes és az Úr segítségére lesz. Lényeges különbség. Ha Mózes választja ki a hetven férfit, akkor azok a közös ügy szolgálatában fognak állni. Ha azonban a nép küldötteiként jelennek meg Mózes előtt, akkor a sokféleség érvényesül, akkor bekerülhet közéjük olyan is, aki nem igazán tartozik a körükbe.

Az embert, az emberiséget vagy annak egy kisebb-nagyobb közösségét gyakorta kísértésben tartja valami gonosz erő, amitől nehezen tud megszabadulni. Ez szakmai kérdés is. A Katolikus Egyházban ma az ördögűzést leegyszerűsített formában a szentgyónás jelenti. Minden gyónás, minden bűnbevallás alkalmas pillanata az ördögűzésnek. Minden bűnbánati szándék vagy gyónási elhatározás az első lépés ahhoz, hogy az ember legyőzze a gonoszt. Ehhez szakmai segítséget is nyújtanak a lelkipásztorok, nem csupán kegyelmi erőt.

Az ördög kiűzése azonban nem mindig sikeres. Jézus maga is beszél arról, hogy ha az ördög kiűzése után az illető nem tér jó útra, akkor egy idő elteltével többedmagával tér vissza belé a sátán, és annak az embernek rosszabb lesz a sorsa, mint annak előtte.

Feltételezem, hogy volt egyfajta féltékenység vagy kompetenciazavar azokban a tanítványokban, akik megtiltották valakinek, hogy Jézus nevében kiűzze a tisztátalan lelkeket. Úgy érezhették, hogy neki nincs joga ördögűzést végezni. Holott mindenkinek nemcsak joga, de kötelessége is kiűzni a gonoszt embertársából, ha képes erre. Magyarán, amilyen könnyen bűnbe visszük egymást, s amilyen könnyen a megkísértés eszközévé válunk egymás számára, éppen annyira kötelező a jó felé fordítanunk embertársainkat. Aki képes erre, annak nem szabad megtiltani ezt, sőt támogatni kell, bátorítani, biztatni, hogy járjon ezen a gyógyító úton. Mellbevágó az evangélium utolsó szakaszát olvasni, amelyben a csonkításról beszél Jézus. Ráadásul a barátainak mondja ezt. Az irgalmas Jézus „stílusa”, hogy a szenteknek a pokolról, a nyilvános bűnösöknek a mennyországról beszél.

A főangyalok ünnepén gondoljunk arra, hogy Szent Mihály, Gábriel és Rafael angyalok egyúttal az emberiség segítői is. Általuk tudunk erősek maradni a kísértésben, és segítségükkel szembe is tudunk szállni a gonosszal. Nem vagyunk tehát egyedül a küzdelemben, az Úr velünk van, ha mi nem vagyunk ellene.

Magyar Kurír