Útravaló – 2025. április 20., húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

A rendi legenda szerint, amikor egy alkalommal esztergomi templomunkban Szabó Imre püspök (1901–1976) papot szentelt, a ministráns a mise egy pontján elvette mögüle a széket, holott ő épp akkor akart leülni. Nem is nézett hátra, így teljes püspöki öltözékében beesett a koporsót formáló oltár alá, belegabalyodva a földig érő terítőkbe. Mielőtt megbotránkozunk az esemény húsvéti felidézésén, képzeljük el az oltár előtt takarósorfalba sorakozó ferenceseket, és a mutatványt, amint épp megpróbálnak egy köpcös, gömbölyded embert kihalászni a terítőkből, öltözékében is helyreállítani püspöki méltóságát. A történet bizonyára megmosolyogtat minket, amivel a középkor húsvéti nevetéséhez (risus paschalis) csatlakozunk. Akkor ugyanis a húsvéti prédikáció része kellett hogy legyen a nevetést kiváltó alaptörténet, mert így a hallgatóság nevetésével kapcsolódhatott a bibliai Sára életöröméhez: nevetést szerzett nekem az Isten, s aki csak hallja, együtt nevet velem (Ter 21,6).

Az oltár a szent sír képe minden templomban, a helyé, ahová Péter és János megérkezett húsvét hajnalán, ahol a János-evangélium ugyanazt a kifejezést alkalmazza Jézus leplére, mint amit a főpap ruhájára az Ószövetség használ; a két angyal pedig, akivel majd a Magdalai találkozik ugyanitt, úgy van ott, mint a frigyláda engeszteléstábláján. Az Úr feltámadott teste a föld és az ég találkozása immár a kiengesztelődésben, János tehát a sírba lépve, s a test hiányát látva a lerombolt szentély helyett ígért föltámadott Test szentélyének részesévé lett. Ezért ismeri fel a hitben: Jézus nem véletlenül, egy rossz mozdulattal „esett hátra”, aminek helyét takargatni kell, hanem éppen ezt a helyet kell igazán megmutatni, mert itt nyilvánult ki Isten dicsősége abban, hogy a Fiú tudatosan vette magára az alvilág kötelékeit, de nem gabalyodott azokba: Isten föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt (ApCsel 2,24) – addig ugyanis még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból (Jn 20,9).

János megjegyzi – miként Lukács evangéliumában a pásztorok a betlehemi barlangtól –, ő és Péter is hazamentek. Majd a szeretett tanítvány arról tanúskodik, hogy a feltámadás mindent átalakító valóságát találkozásjelenetekben bontotta ki számukra a Mester, s hogy ezek felidézése az evangélium olvasóját is odavezetik a húsvét eseményéhez. A feltámadás titka ugyanis, miként Jánosnak, úgy nekünk sem tárgyszerűen körülírható tétel, mert felülmúlja kereteinket, hanem kibontakozó élet. Szent Benedek életrajzában olvassuk: Romanus húsvét reggelén a barlangban lelte fel őt, és így szólította meg: Kelj fel, költsük el az ételt, mert ma húsvét van! Benedek ezt felelte: Tudom, hogy húsvét van, mivel téged láthatlak!

Húsvét tartalma a találkozásokban tárul fel számunkra: amikor Krisztus minden akadályt legyőzve megmutatja magát életünk eseményeiben, amikor rádöbbenhetünk: az Úr az; ha erőt fejthetünk ki érte és ő eközben Kenyérrel és Igéjével táplál, bűnünket elvéve szeretetvallomássá változtat át bennünket, miként Péterrel tette (Jn 21,1–20). Ezek a találkozások jelzik: azon hajnal óta húsvét van, a nevetés mennyei ünnepe a földön, mert a Fiúval életközösségben részesei vagyunk az Atya mennyei boldogságának.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír