Útravaló – 2025. április 23., szerda húsvét nyolcadában

Nézőpont – 2025. április 23., szerda | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Sokféle találkozás lehetséges Krisztussal, miként ezt az evangéliumok húsvét utáni híradásai mutatják. Ezek mércéje azonban egyetlen húsvéti találkozás, mégpedig Péteré: Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak (Lk, 24,35). A teológusok szerint ez a mondat a Hitvallás tételmondata. Hiszen a feltámadt kijelentéssel megvallották, hogy Jézus meghalt, tehát ember volt, azaz született; az Úrnak mondással Istennek kiáltják; a Simonra hivatkozással pedig az Egyház közösségét emelik ki. A Feltámadottal találkozó ember egyik fontos jellemzője, hogy nem a saját hitéhez méri az Egyház hittapasztalatát, hanem személyes istenélményeit engedi hitelesíteni és formálni Péter hite által.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria