Útravaló – 2025. augusztus 20., Szent István király, Magyarország fővédőszentje

Szent István király ünnepén három gondolatot veszek elő: a korona, a kenyér és a népek szimbólumát. Koronát mindenki kap. Isten koronáz meg bennünket azzal, hogy teremtményei között mi a csúcson állunk, sőt még az ő világába is beláthatunk, mert barátainak fogadott bennünket. Nem mindegy viszont, hogy ez a korona hogyan kerül a fejünkre. Van, aki önmagát koronázza meg. Aki így él, az nem fogad el senkitől semmit, úgy van vele, hogy csak az a biztos, amit ő maga csinál, s valójában úgy érzi, nem is számíthat senki másra. Még azt is ki tudja mondani, hogy a bizalom alapja az ellenőrzés.

Vannak, akiket mások koronáznak meg. Szent István király ez utóbbiak közé tartozott, a pápától kért koronát. Ő nem önjelölt volt, hanem azt igyekezett felmérni, hogy az adott helyzetben mit kell tennie a népért, amelynek vezetése őreá hárult.

Arra vagyunk hivatottak, hogy ne magunkat koronázzuk meg, hanem mások koronázzanak meg bennünket. Mások jobban látják, milyenek vagyunk, mik az erősségeink és a gyengéink. Amiben valaki erős, abban hallgasson rá a másik, s ezzel megkapja az embertárs iránti felelősség koronáját. Mint Szent István király, aki felelős volt az egész magyarságért.

Ez a korona nem mindig ragyog, mert minél nagyobb a felelősség, annál inkább töviskoronává válhat a ránk bízott emberek terhe. Sokszor szokták emlegetni például a szociális munkások vagy az ápolónők kiégésének veszélyét. Hiszen az emberekkel való foglalatosság soha nem lehet tökéletes, azt nem lehet befejezni, csak félbehagyni. Jó, ha alázattal bevalljuk emberi képességeink határát, mert akkor könnyebben fogunk teret engedni a kegyelemnek, hogy az erő a gyengeségben váljon teljessé. Ezt mutatta meg Jézus kereszthalála is, aki akkor áldozta fel magát, amikor már nem tehetett többet. Isten pedig folytatja, amit ő megkezdett, és a megváltás ki árad minden emberre.

A mai ünnepen megáldjuk az új kenyeret. Csak az áldozattal adott kenyér csillapítja az éhséget, az érdekből adott kenyér nem. Csak a tisztességes munkával létrehozott élelem az igazi táplálék, a mesterséges ízfokozókkal és állagjavítókkal felpumpált élelmiszer átmenetileg csillapítja ugyan az éhséget, de hosszabb távon nem, és az ember csak még kimerültebbé válik tőle. Az igazi étel magában hordozza annak áldozatát, aki megtermelte, sőt valójában az élete is benne van. Étel és élet, azt hiszem, összetartoznak. A hiteles emberek, akik tényleg építették Magyarországot, közöttük Szent Királyunk, életüket adták hazánkért, és valamiképpen belénk épültek. Nemcsak emlékezünk rájuk, hanem azt vesszük ész re, hogy mintegy szellemi táplálékunkká válnak. Szent István király például az intelmei révén.

A mai ünnepen gondolkodjunk el azon is, hogy mennyire tudunk még lelkesedni hazánkért. Nem nacionalista érzésekről van szó. Nem vagyunk magasabb rendűek egyetlen más népnél sem, de azt sem feledhetjük el, hogy Isten népeket alkotott, illetve az emberiség népekbe csoportosul. Társas mivoltának különleges egységei a népek. Ezt mutatják a nyelvek is. A beszélt nyelvek nem pusztán eszköztárai a kommunikációnak, hanem ki milyen nyelven beszél (anyanyelvi szinten), azon a nyelven is gondolkodik. Nem létezik steril gondolkodás, vagy ha úgy tetszik, „globalizált” gondolkodás, még ha úgy tűnik is. Krisztus mindenkit megváltott, de nem globalizált. Isten jónak látja, hogy Krisztus után is legyenek népek, amelyek egymással vállvetve szolgálják egymást. Ehhez adott elévülhetetlen alapokat Szent István király.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír