Útravaló – 2025. december 8., a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Ma a bűntől egész létében mentes Szűz áll előttünk, akit Isten kegyelme megőrzött a bizalomvesztés minden tapasztalatától. Mária ugyanis, mint új Éva, mindig, a kereszt sötét órájában is amellett állt, aki által, akiért és akiben teremtetett (Kol 1,16), s megadatott neki az a személyre szabott kegyelem, hogy sosem nélküle, rajta kívül szemlélje önmagát, hanem csak vele. Így, miközben testet adott Krisztusnak, ő maga képe lett Krisztus Testének, a Főtől függő Egyháznak, azoknak, akik a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság ideoda hánytorgató szele helyett igazságban élnek, és szeretetben teljesen egybenőnek a fővel: Krisztussal (vö. Ef 4, 14–15). 

Az Egyház Mária bűnnélküliségét a korai századoktól ünnepelte, így például akkor is, amikor a Szüzet az Angyalok Királynőjének nevezte. Mert az angyalok áteredő bűn nélküliek, s ha az ember Mária megdicsőülve a királynőjük, akkor ettől neki is mentesnek kellett lennie. De nem feledhető az sem, hogy a Szeplőtelen Fogantatás tanítása akkor lett dogma (1854), amikor Istent száműzni akarták a történelemből, alárendelték a tudomány törvényeinek, és csupán azt engedték meg, hogy teremtő eszme, mozdulatlan mozgató lehessen, akinek nincs valódi köze hozzánk. E szellemi törekvés Lourdesban öltött testet: a szabadkőművesek be akarták deszkázni a barlangot, hogy a látnok Bernadett épp a Szeplőtelen Fogantatásként bemutatkozó Asszonyt – gondolták – ne láthassa meg. Karikatúra ez, hiszen Mária példája éppen azt mutatja nekünk, hogy Isten nem hagyta magára az embert, hanem mindenkit személyes kegyelemmel halmoz el, s hogy a mindenség Urát nem korlátozzák a természeti törvények, mindez az ő ajándéka, de neki alárendelt. Sőt, hatalma, győztes hatalma van a világ minden gonoszsága felett. A Teremtő bűnbeesés utáni evangéliumhirdetésének is ez volt a lényege, amikor így fordult oda a gonoszhoz: az Asszony ivadéka széttiporja fejed. Vagyis a sátán ármánykodása megronthatja, de elpusztítani nem tudja Isten tervét, ő nem úr a Teremtő felett. Isten ugyanis nem mond le arról, hogy Fia által és Fiáért személyesen mentsen meg minden embert. A Szeplőtelen Szűzanya ennek is előttünk álló jele, sőt eszköze, mert a tanítvány János a kereszt tövében Mária befogadása által részesedhetett a Megfeszített szeretetében.   

A győztes Immaculatára, aki Fiával eltapossa a kígyót, a sárkányt, aki kivívja az apokaliptikus győzelmet, a mi kultúrkörünk úgy tekint, mint aki győztes minden eretnekségek felett. Érdemes felidéznünk, hogy a keresztségi hitvalláskor az Egyház nem azt kérdezi, mit gondolunk, tanultunk, érzünk a Szentháromságról, az Egyházról, az örök életről, mert az sokszor eretnek, hanem hogy hiszünk, bízunk-e abban, amit a Tanítóhivatal és a liturgikus esemény elénk ad, s készek vagyunk-e arra alapozni az életet. A Szeplőtelen példája és közbenjárása ma is arra az útra mutat rá, ami a végső győzelem felé vezet: bízni Krisztus Testének, a törékeny Egyháznak tiszta hitében, amelyet Péterrel egységben hirdet és ünnepel, s amit egyedülálló módon őriz meg Isten az idők végezetére, mint olyat, ami a történelemben ma is Testet ad neki, és Teste, miként a Fiúnak testet adó Anyával, e törékeny jegyesével a teremtés hajnalán is ugyanezt tette.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír