Útravaló – 2025. június 8., pünkösdvasárnap

A Szentlélekről könnyű beszélni, de nehéz megtapasztalni. Szentlelkes eseményekről, személyekről tudunk beszélni, de magáról a Szentlélekről nagyon nehéz. Hasonló a helyzet az idővel. Időbeli eseményekről, múlthoz és jövőhöz köthető dolgokról könnyű beszélni, de a jelen pillanatról nagyon nehéz. Mire rágondolok és kimondom, már múlttá válik. Hitről és reményről könnyű beszélni, mert a múlthoz, illetve a jövőhöz kötődnek, de a szeretetről nagyon nehéz, mert a jelen pillanathoz kötődik. A szeretetet nem lehet szabályokba zárni, pedig az nagyban megkönnyítené a dolgunkat. Fel lehetne írni receptre, ez pedig képtelenség. Ha ezt tesszük, akkor azonnal oda jutunk, hogy a múltban miként és hogyan szerettek mások. De hogy itt és most én hogyan szeressek, arról nemigen lehet beszélni. A Szentlelket sem lehet megragadni, mert nem látunk rá, nem tudjuk magunktól távolra helyezni, hogy rátekinthessünk. Benne élünk, mozgunk és vagyunk.

Ezt a titokzatos személyt küldi el nekünk Jézus, együtt az Atyával. Isten eddig távol volt, Jézusban közelebb jön, a Szentlélekben meg még közelebb. Eggyé válik velünk. Belénk költözik. A Szentlélek templomai leszünk. Nem kényelmetlen egy kicsit? Ha még nem az, akkor legyen az! Ő mégsem forgatja fel az életünket, de állandóan nyugtalanít. Cselekvésre ösztönöz. Nem feltétlenül misszióra, hanem arra, hogy éljünk másképp. Mert ha eljött a Szentlélek, akkor már nem élhetünk lélektelenül. Először az életünk legyen a misszió, majd utána a szavaink.

A Szentlélek az az isteni személy, aki az életünket magasabb szintre helyezi. Sokan azt gondolják, hogy magasabb fordulatszámra, de nem hiszem, hogy ez így van. A gazdag ifjúnak már a Szentlelket adná Jézus, de még nem tudja fogadni. Isten nem „többet” akar tőlünk, hanem az életünket. De nem kisajátítani akarja, mert mi sokszor ettől félünk, hanem arra ösztönöz, hogy ne legyen időnk a bűnre és a közönséges dolgokra. Egészen egyszerűen csak szeressünk, és akkor minden helyre billen. Minden más megadatik hozzá. Isten is „csak” szeret, és teremt, és amit teremt, azt fenn is tartja. Ma sok ember nem szeret, hanem az igazát keresi. És mi az eredmény? Lehet, hogy igaza lesz, és még az is lehet, hogy ezt bíróság mondja ki, például hosszú idő után elégtételt adva. Megnyeri a világot, de a lelke kárát vallja.

Figyeljük meg, hogy kiket mos el az áradat. Nem a bűnösöket, hanem azokat, akik nem tettek mást, csak e világi dolgokat. Adtak, vettek, nősültek, férjhez mentek, és az ár mégis elmosta őket. Nem különös? Tökéletesen rendes embereket mosott el az áradat. Vagy a bábeli torony történetére alapozva, ugyan milyen bűnt követtek el azok, akik égig érő tornyot akartak építeni? Hiszen az ilyesmihez igen nagy egyetértés kell! Mai szóval élve, kell egy nagyszerű generálkivitelező. Csakhogy úgy tűnik, Isten magának tartja fenn a generálkivitelezést. Úgy tűnik, hogy a legjobb szándék ellenére sem tudunk Isten nélküli egyetértésre eljutni, mert egymásnak fogunk ugrani. Ezt a tragédiát nem tudjuk önerőből feloldani, csak úgy, ha mi is rácsodálkozunk a pünkösd csodájára. Sokféle észjárásunk és nyelvezetünk van, sőt még istenképből is sokféle létezik, de a Lélek erejében egyet tudunk érteni.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír