Útravaló – 2025. május 11., húsvét 4. vasárnapja, papi és szerzetesi hivatások vasárnapja

Az imént olvasott evangéliumi részlet hangvétele és képvilága a jó Pásztor gondoskodó szeretetét idézi: „juhait” senki sem ragadhatja ki a kezéből. Mert Krisztus az Atyától, a mindenható, gondviselő, teremtő Istentől kapott meg bennünket. Isten kezéből pedig senki és semmi nem ragadhat ki senkit és semmit. Jézus az Atyával való egységre hivatkozik, és ebből következik a tevékenység egysége. „Én és az Atya egy vagyunk.” Hallatlanul gazdag jelentésű mondat ez, amely mint egy misztérium hordozza istenségének egységét az Atyával. Két misztérium egymást erősítve jelenik meg: ezek a szeretet és a létezés misztériumai. Az emberi élet ajándék, s egyben kötelesség és lehetőség. Ahogyan az Atya szereti a Fiút, úgy szereti viszont a Fiú az Atyát. Nekünk is kötelességünk szeretni egymást. Ez az Istentől ellesett szeretet nem viseli el az érzelgősséget. Sokkal inkább a kötelességek területére tartozik. Az Atya szeretete lesz az ősmintája, „prototípusa” az emberek egymás iránti szeretetének. Amikor a Szentlélek a háromságon belül létrehozza és egyben megéli a szeretetnek ezt az isteni hőfokát, akkor az ősmintát hagyja itt, s egyben fel is szólít az egység követelményére. „Amint az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket” – mondja Jézus.

Ma a papi és szerzetesi hivatások vasárnapja is van. Kedves plébánosok, jópofa fiatalok, finom ebéd a családoknál. Kellemes és vonzó ez a nap, de nem csalihorgászat vagy beetetés. Lakomája elkezdődött. Irgalmatlan mélységet él meg, aki Krisztus követségében meghal a világnak, és papként naponta tanúságot tesz erről a meghalásról. „Hittel valljuk”, amikor már semmim és senki kapaszkodóm nincsen, tanácsot is csak Istentől kérhetek és fogadhatok el. Krisztus feltámadása, amit a remény éltet, mert van távlat, a jövőnek van helye a mindennapok kiégettségében. Krisztus második eljövetele, ami a várakozást Isten jelenlétével elegyíti.

Belegondolni is alig lehet, hogy a pap mint küldött fog eljárni egész szolgálati ideje alatt. Részint a Lélek, részint pedig az Egyház látható szervezetének utasításait kell követnie. A legjobban kidolgozott ötletei csak akkor valósulhatnak meg, ha azokra a Szentlélek is ráüti a „fizetve” pecsétet. A fizetve itt a „megimádkozva és megszenvedve” értelmet hordozza. Munkáját, szolgálatát természetesnek veszik az emberek. A munkaterületet ő foglalja el elsőként és ő hagyja el utolsónak. A politikától tartsa távol magát, de okosan és bölcsen adjon tanácsot a hozzá fordulóknak, s legyen az igazságosság és a jóság barátja.

Szakszerűség tekintetében értsen mindenhez egy szakember tudásával, de ossza meg a munkálatokat. Legyen naprakész a történelmi és az irodalmi tájékozottsága, de ne bújja folyton a könyvesboltok polcait. A létezés és a szeretet misztériumainak állandó jelenlétében éljen, még ha szó csak ritkán esik is róluk. Ma a papi és szerzetesi hivatások napja van. Forduljunk az Úrhoz kéréseinkkel, hogy hívjon meg szolgálatára fiatalokat, akik számára a szeretet alapélmény, akik meg mernek halni e világnak, és a Feltámadott jelenlétében élnek.

(…) hogy méltó lehess a halálhoz, / ki öledben fészket rakott. / Időtlen gyásszá csupaszodtál. / S ő harmadnap föltámadott. (Pilinszky János: Piéta – részlet)

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír