Kettő plusz kettő szélsőséges szektás vélekedés van terítéken a közbeszédben az Egyház növekedéséről és céljáról. A tapasztalatok szerint a szektás szélsőségek a felszín alatt gyakran találkoznak.
Az egyik vélekedés szerint mindent Isten tesz, ő cselekszik, rá kell hagyni mindent. Ha a gyerek történetesen megbukik, csak az Úr akarata teljesül; a családban fekvő nagybeteg is az Úr akarata – semmit nem kell tenni érte, mert Isten gyógyít. Ha az ifjú pár egy-két évvel az esküvő után válni készül, Isten rendelte így, ennek kellett történnie.
Az az ember, aki így gondolkodik, nemhogy nem a mindenséggel méri magát, hanem rá sem kérdez, fel sem sejlik neki a végtelen horizontja.
Ma a civilizáltnak mondott népesség egy nehezen körülírható kategóriába tartozik. Egyre kevesebb dologról van egyre több ismerete. Majd a semmiről fog tudni mindent. Nagyvárosokba települve egyre többen élnek valós kapcsolatok nélkül. Tipikusan nagyvárosi betegségnek tartják a magányt. Sokféle okra vezethető vissza. Vannak, akik a csökkenő születésszámot teszik felelőssé érte, mások a több milliós települések hatalmas tömegeit okolják. Az emberek itt csak laknak, de nem emberként élnek. Ugyanis életnek aligha nevezhető, ha munka után egyre több szabadidőt követelnek. Mindezzel párhuzamosan erősödik a nagyvárosokban az emberi kapcsolatok elsivárosodása és a pszicho- előtagú szakmák térhódítása. Az életnek aligha nevezhető hátteret a természet kiszipolyozása, a vizek elfertőzése és a levegő szisztematikus agyonszennyezése jellemzi. Az istenkapcsolat meglazulása, a vallási ismeretek elsilányosodása, a vallásgyakorlat elmaradása mellé a személyes istenkapcsolat elmaradása társul. Holott ez a három kapcsolati rendszer – az istenkapcsolattal megalapozva – lefedi az emberiség rejtett és nyílt vágyait.
A minden felelősséget Istenre hárító emberrel szemben a másik típus önmagát isteníti. Kicsi neki a trónus, mindent maga okoskodik ki, szervez, tervez és valósít meg. Ha szükségét véli, megfordítja a folyók irányát, vagy megváltoztatja az emberek nemét, anélkül, hogy gondolkozna, s egy új vallást csinál magának. Ez az embertípus kicsit hasonlít az előzőre. Nem kérdez, de nem is vár választ. Szabad, mert nem köteleződik el. Hisz a saját szaktudománya eredményeiben. Számára az üdvösségtörténet nem létezik, mert minden megtörtént már egyszer. A humán tudományok közül csak a pragmatikusak érdeklik.
Nem statisztikát vagy társadalomtudományi elemzést készítünk, hanem keressük a választ erre a felhívásra: Szeressétek egymást!
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria