Útravaló – 2025. október 2.

Nézőpont – 2025. október 2., csütörtök | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István keszthelyi címzetes esperes plébános ad útravalót.

„Ha meg nem változtok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába.” Kicsi, és úgy is viselkedik. Nem olyan, mint a felnőttek, akik fontosnak hiszik magukat, és nem csak az emberek előtt. Az Isten országa a gyermekeké. Ugyanúgy, mint a szegényeké, az üldözötteké. A gyermekeknek tehát kiváltságos a helyzetük a keresztények közösségében, azért is, mert Jézus arra tanít bennünket, hogy különösképpen szeressük azokat, akik hátrányos helyzetben élnek, erőszakot vagy szükséget szenvednek, vagyis a legkisebbek. Jelenlétükkel a gyermekek arra is figyelmeztetnek, hogyha nem leszel olyan, mint ők, sem belépni nem tudsz Isten országába, sem pedig megmaradni ott.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria