A feltámadt Jézus megjelenései igazán megindító történések. A kétségbeesett Mária Magdolna mellett csendesen megáll az Úr. A nevét csak ő képes úgy kimondani, hogy rögtön tudja, Jézus áll előtte. Szent Benedek atyánk biztat bennünket, hogy szívünket nyissuk meg Isten szavának, hiszen az mindennap kiált felénk. Nem könnyű feladat ez, mivel annyi zaj vesz körül bennünket. Mária Magdolna példát mutat ma nekünk: együttérző szeretet kell Isten iránt, tisztelet kell Isten iránt, időt kell szánni rá. Érthető Mária Magdolna viselkedése: marasztalná Jézust. Együtt kell élnünk azzal, hogy nem birtokolhatjuk, irányíthatjuk őt: mi, itt a földön, a hit, a remény és a szeretet isteni erényeiben lehetünk mellette.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
