Páduai Szent Antal ágostonos szerzetesként mély teológiai tudást, a szeretet cselekedeteiben gyakorlatot szerzett. Amikor pedig látta a marokkói ferences vértanúk maradványait, mindezt radikálisabb keretek között akarta megélni, így lett ferences, majd prédikációiban a szegények szószólója, azóta is sok apró-cseprő kérés és ügy közbenjárója. Olyan életút ez, amelynél valószínűleg nem következett egyik lépés a másikból az emberi logika szerint, Isten mégis a saját tervét bontakoztatta ki belőle. Ahogy előre haladunk élettörténetünkben, talán egyre mélyebben látjuk, láthatjuk, hogy a kronologikus események sora mögött ott van az Isten ideje, rendje, amire érdemes ma rácsodálkoznunk.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

