Útravaló – 2026. június 29., Szent Péter és Szent Pál apostolok

Jézus pogány vidéken, Fülöp Cezáreájában kérdezi meg tanítványait: kinek tartják az emberek az Emberfiát? A Mesternek már e kérdése is önmeghatározás, hiszen a megnevezéssel Dániel könyvének képét vonatkoztatja magára, majd a felsorolás zárásaként Jeremiás szerepel, aki elutasítottságában hirdeti meg a Messiás eljövetelét. Ezeknek az előképeknek a megjelenése Szent Máté evangéliumának sajátja. De Jézus nem csupán beteljesít valamit, hanem kinyilatkoztatja önmagát, aminek Péter válasza a megszólaltatója. Ez a kérdezz-felelek folytatódik a mai napig az Egyházban a legalapvetőbb hitvallásformulaként. Hiszen a keresztelendőktől a péteri Egyház ma is kérdezi – nem maguktól mondják –: abban az Istenben hisznek-e, akit nem az emberi keresés, megismerés hozott létre, hanem akit az én mennyei Atyám nyilatkoztatott ki a főapostolnak; erre akarják-e építeni az életüket, hogy már itt a földön részük legyen az őket bűntől eloldó és éghez kötő erejében, amit az Úr Krisztus Péterre és utódaira bízott rá. Vagyis katolikus értelemben a hit nem azt jelenti, hogy az ember elhiszi, hogy van Isten, hanem hogy életét rábízza arra a Krisztusra, aki az apostolok és utódaik szavában nyilatkoztatta ki önmagát mint Isten Fiát.

Amikor XII. Piusz pápa régészeivel megtalálta Péter apostol sírhelyét, az azt körülvevő vöröstéglás falon egy III. század eleji feliratra lettek figyelmesek: Petros eni – itt van bent Péter. S ez a hely éppen a Szent Péter-bazilika nagy kupolakeresztjének tengelyében áll. Ugyanígy vagyunk Péter hitvallásával, erre épül, s ebből bontakozik ki a tanítás egésze, az a csodálatos építmény, ami magasba emeli Krisztus keresztjét, s felmutatja azt a világban: Te vagy a Krisztus (…), erre építem Egyházamat. Hiszen már az emmauszi út után is Péter hite a hivatkozás: Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak, azaz minden tanítványi megismerésnek Péter tapasztalatát teszik kritériumává. Ehhez társul megtérésekor Pál, aki tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Ezt a szeretetközösséget magasztalja Nagy Szent Leó: Róma, ezek a te igazi atyáid és pásztoraid, akik téged, hogy a mennyországba átültessenek, sokkal jobban és sokkal szerencsésebben alapítottak meg, mint azok (Romulus és Remus), akik első alapfalaidat vetették meg… Máshol pedig ugyanő megjegyzi: Péter mondja mindennap az egész Egyházban: Te vagy a Krisztus. Vagyis Róma püspöke a legfontosabb megbízatásának tartja, hogy szüntelen hitvallássá formálja Péter tanúságát az Egyházban, és megdicsőítse az Egyház nevében e szavakkal az Atyát.

Antiochiai Szent Ignácnak a rómaiakhoz írt levele (Kr. u. 110 körül) már úgy beszél a római egyházról, mint ami első a szeretetben, vagyis az Eucharisztiában, az abból fakadó odaadásban – ahogy a főapostol kereszthalálának legendája egyértelműen utal Krisztus és az apostolok halálának különbözőségére és hasonlatosságára. Péter és utódai az Eucharisztia hálóját terítik ki újból és újból a történelem tengerére, a világ minden tájáról ebbe fogják be a különböző népeket, hogy emberi szeretetüket ők is átadhassák Uruknak az Eucharisztia vételével, a hit egységében pedig magát a Szeretetet fogadják be, s vele, a Szeretet kötelékével egymást is megtartsák.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír