A zsidók között megoszlás támad Jézus kilétével kapcsolatban. Pártokra, csoportokra szakadnak, és egymásnak ugranak. Belátják, hogy nem közönséges tanítóval van dolguk, de mégsem képesek Isten ennyire újszerű közeledését elfogadni. Nikodémus bölcsessége oldja fel a feszültséget: kihallgatást javasol. Alakja ezzel példa lehet számunkra, mely megmutatja, hogyan lehet embertelen környezetben embernek maradni. Öngerjesztő, zavaros állapotban bölcsnek maradni. Ő hitt Jézusban, de legalábbis rokonszenvezett vele. Most viszont nem tudott többet tenni, mint időt nyerni. Feltehetőleg abban bízott, hogy a kihallgatáskor majd tisztázódik minden, és lenyugszanak a kedélyek. Persze, a végkifejletet nem láthatta előre, de biztosra vehetjük, hogy Jézus tanítványa maradt. Hasonlóan Arimateai Józsefhez.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
