Isten a bűnbánatban feloldja kötelékeinket, az imában pedig magához láncol. Ennek logikus következménye, hogy az imaélet minősége a fizikai, lelki kiszolgáltatottság, betegség, életünk útirányának mások által való alakítása, a keresztre feszítettség tapasztalata idején mutatkozik meg a leginkább. Ezekben az élethelyzetekben alakulunk egész valónkkal imádsággá. Rendtársaink halottas ágya mellett végzett imádságaink jutnak eszembe: a mennyei Atya által formált testvériség következtében még a halálban sincsenek teljes magányban. Ilyenkor a Szeretet által, mely erősebb, mint a halál, egymás mellett van az imádkozó testvériség és egy befejezett élet mint teljes odaadottság
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
