Márton Áron-zarándoklat – 2. nap – KÉPGALÉRIÁVAL

KÉPGALÉRIA – kattintás a képre!

A Monarchia idején, 1897-ben a máramarosszigeti börtönt köztörvényes bűnözők részére építették eredetileg, de 1950 és 1955 között kizárólag politikai foglyokat őriztek itt. Ebbe az időszakba esik bele Márton Áron fogsága is: 1951 szeptembere és 1954 májusa között raboskodott a börtön 45-ös cellájában.

A romániai börtönök közül a kommunizmus idején a máramarosiban volt a legnagyobb a halálozások aránya: a kétszáz itt őrzött személyből 53 halt meg – mondta el Fürtös Róbert muzeológus, az egykori fegyintézet épületében kialakított Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma munkatársa. A fogvatartottak egyik része a két világháború közötti politikai elit tagja volt, a másik csoportot a magyar, román és német egyházi személyek tették ki. A magas halálozási statisztikához az is hozzájárult, hogy nagyon sok idős embert tartottak itt bebörtönözve.

A börtönviszonyokat Alexandru Todea görögkatolikus püspök, későbbi bíboros visszaemlékezései segítségével érzékeltette Kovács Gergely, a 35 éve elhunyt főpásztor boldoggá avatási ügyének posztulátora, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, egyben a zarándoklat lelki vezetője. Görögkatolikus és római katolikus püspökök, papok vegyesen tizenegyen voltak bezárva a 45-ös cellába. A fényt elzárták előlük, napközben csak az ágy szélén ülhettek, le nem fekhettek. Olyan étkük volt, hogy a börtön disznajának is jobb jutott, mivel az a börtönőrök ételének maradékát kapta meg. A cellában kellett elvégezniük szükségüket, társaik szeme láttára, és felváltva helyezkedtek el az ehhez használt facseberhez közeli ágyon. Todea püspök emlékezése nyomán tudjuk, hogy Márton Áron, amikor a legközelebb került az edényhez, maga kérte, hogy ott maradhasson. A román püspök nem véletlenül nyilatkozott mindig nagy tisztelettel Márton Áronról, s amikor ezt a kommunista politika a szemére hányta, csak annyit mondott: Uraim, a hibások ti vagytok, ott ismertem meg a börtönben és ott szerettem meg.

A máramarosi börtönben hunyt el Boga Alajos, aki Márton Áron letartóztatása után egy ideig az erdélyi egyházmegyét irányította. Bogát koporsó nélkül temették el, mivel a börtön igazgatója a harmadik évtől kezdve az elhunyt fogvatartottak koporsóinak szánt fából asztalt, székeket, szekrényt csináltatott saját magának. Az elhunytakat éjjel temették el, jeltelenül, azokban a gödrökben, amelyet a másik máramarosi börtön köztörvényes lakóival ásattak napközben. Ugyanakkor volt, hogy az itteni fogvatartottakat is – köztük Márton Áront – elvitték gödröt ásni saját elhunyt társaiknak. Bekötött szemmel szállították őket, így nem tudták, hol temették el a halottakat, s ez ma is nehezíti – a jeltelenséggel együtt – a nyughelyek beazonosítását – tudták meg a zarándoklat résztvevői. Az igazság és az igazság ismerete tesz szabaddá titeket – hívta fel a figyelmet Ilyés K. Imre esztelneki plébános, a zarándoklat másik papi résztvevője arra az evangéliumi idézetre, amely a börtönmúzeum falát is díszíti több nyelven, miután a csoport a börtön udvarán kialakított, katakomba jellegű ökumenikus kápolnában gyertyát gyújtott és imádkozott a diktatúra áldozataiért.

A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát civil kezdeményezésre 1997-ben hozták létre, a börtön épületén kívül hozzátartozik a „szegények temetője” is. A városszéli emlékhelyet a Borromeo Szent Károly-plébániatemplomban tartott szentmisét követően tekintették meg a zarándokok.

Az 1997-ig temetőként működött emlékhelyen koszorút helyeztek el a görögkatolikus egyház által állított keresztnél, amely Boga Alajos emlékezetét is őrzi. A romániai görögkatolikus püspöki konferencia immár nyolc éve szervez minden év május második szombatján zarándoklatot a helyre.

A zarándokcsoport az áldozatok emlékére állított oltárnál is imádkozott Márton Áron boldoggá avatásáért. Az oltárban a III. Márton Áron zarándoklaton helyezték el a püspök szülőfalujából, Csíkszentdomokosról származó földet tartalmazó urnát, a Boga Alajos szülőfalujából, Csíkkozmásról származó földet befogadót pedig a legutóbbi, tavaly novemberi úton.

A Márton Áron nyomát követő zarándokok a dési ferences kolostorban álltak meg esti zsolozsmára. Ezt megelőzően Kovács Gergely és a zarándoklat másik szervezője, Ferencz Kornélia – a megszentelt élet évéhez is kapcsolva az utat – megemlékeztek a Gyulafehérvári Egyházmegyében szolgáló szerzetesekről, különösen is a ferences testvérekről.

A ferencesek, ha másképp is, mint Márton Áron, megsínylették a kommunizmus egyházüldözését. A kolostorok 1949-es felszámolása után Máriaradnára vitték az összes ferences szerzetest: imádkoztak, közösségben voltak, sőt a hívek még élelemmel is ellátták őket, ahogy tudták, így a kommunisták egy év után úgy döntöttek, hogy ez nem igazi büntetés számukra. Három zárdába különítették el őket: Désen, Kőrösbányán és Esztelneken, ebből Désre került a rend vezetősége. Amikor aztán Márton Áron 1955-ben végleg kiszabadult a börtönből (de természetesen folyamatosan a Securitate megfigyelése alatt maradt), és hazatért Gyulafehérvárra, a kommunisták jól kiszámítottan letartóztattak 37 ferencest, hogy ne tudjanak beszámolni a püspöknek az egyházmegye valós állapotáról.

Kovács Gergely posztulátor ezután a Kolozsvárra vezető buszúton a – Jakab Antal egykori gyulafehérvári püspök által 1990 januárjában kezdeményezett – boldoggá avatási per állásáról számolt be az V. Márton Áron Zarándoklat résztvevőinek.

Fotó: Merényi Zita

Agonás Szonja/Magyar Kurír