Váci képviselettel az európai Kolping-konferencián

Hazai – 2024. április 26., péntek | 15:36

A Romániai Kolping Szövetség április 18–21-én rendezte meg Temesváron az Európai Kolping kontinentális konferenciáját, ahol tizenöt európai ország Kolping Szövetségeinek képviselői találkoztak, keretet biztosítva a tapasztalatok és a jó gyakorlatok egymással való megosztásának. Magyarországot többek között a Váci Kolping család egyik tagja képviselte, az ő beszámolóját adjuk közre az eseményről.

Idén az a megtiszteltetés érte a Váci Kolping Családot, hogy Komárominé Kucsák Mónika, a Kolping Család titkára a Magyar Kolping Szövetség titkárával, Urbán Judittal együtt képviselhette Magyarországot az európai platformon. Tizenhat nemzet képviselői gyűltek össze és határoztak működési és költségvetési tervekről.

Az első nap folyamán minden ország bemutathatta saját szociális projektjeit, mint a különböző jótékonysági, ideiglenes lakhatási és adományozási programok. A napot szentmisével zártuk a temesvári székesegyházban, amelyet Pál József Csaba temesvári püspök mutatott be. Fiatalok biztosították a zenei szolgálatot, együtt énekeltünk, négy nyelven imádkoztunk, köztük magyarul is.

A második napon a jelenlévők workshop keretében dolgoztak fel különböző témákat, ezúttal a Kolping Ifjúsággal együtt. Magyarországról Komáromi Blanka a Váci és Szrenka Ágoston az Érsekvadkerti Kolping Család ifjúsági tagjai vettek részt a konferencián. A közös workshop eredményeként fel tudták vezetni a magyar kezdeményezést, miszerint szükség lenne egy tinédzsereknek szóló nemzetközi tábor megszervezésére. A workshop után részletesebben bemutathatták a tervezett tinédzser tábort, amely nagy lehetőség lenne a Magyarországi Kolping és természetesen az Európai Kolping Családok fiatalítására is.

Adolph Kolping német pap az elkallódott fiatalokat karolta fel az 1830-as években Németországban tanulási, munkalehetőséget, valamint kulturált szórakozási lehetőséget biztosítva nekik. Adolph Kolping 1856 áprilisában látogatott Magyarországra, majd abban az évben megalakult az első Legényegylet. 1946-ban Rajk László belügyminiszter betiltotta a Szövetséget, a Legényegyletek megszűntek. A Magyar Kolping Szövetség 1990-ben alakult újra, Vácott 1993-ban jött létre az egyesület, Váci Kolping Család néven. Ennek mint keresztény családközösségnek az a célja, hogy olyan jó közösségként működjön, amelyben minden korosztály megtalálhatja a helyét, a neki szóló programot. Továbbá fontos cél a gyerekek tanulási lehetőségeinek támogatása.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria