Az emberek egyebek között azért fordulnak el Istentől, mert már nem játszik szerepet az életükben a vallás. Olyasmiként mutatják be nekik a vallást, amit nagy fáradság árán kell megszerezni: vasárnap van, el kell mennünk a templomba. Vagy a legkülönbözőbb sarkokból ámokfutók bukkannak fel, akik fenyegetésre használják, mert így próbálnak nyomatékot adni az érveiknek. Korábban viszont a vallás ott volt a vízben, amit ittunk, ott húzódott a levegőben, amit belélegeztünk. A vallásos dalok ugyanolyan megragadók voltak, mint a test vágyáról szólók – és valójában az utóbbiak alapjául szolgáltak. A csodák fényt vetettek az emberi viselkedésre, nem pedig merő látványosságok voltak.
Az emberek valláshoz fűződő viszonya persze nem volt mindig teljesen feszültségmentes. Fiatal bibliaolvasók alighanem furcsállva látták, mennyire keményen válaszol Isten Jóbnak; de ha valaki a szöveghez később hozzáfűzött kerettörténetet is elolvassa, amelyből kiderül, hogy Isten fogadást kötött a sátánnal, vajon Jób hite egymást érő próbatételek után is megmarad-e, akkor a könyv az Ó- és Újszövetség egyik legizgalmasabb és leginspiratívabb szövegének tűnik számára.
Mindig a szövegösszefüggés, a konkrét helyzet a lényeges. Sokkal hatékonyabb, ha segítünk az embereknek abban, hogy be tudjanak illeszteni valamit az életükbe, mint ha lenyomjuk a torkukon.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria