A programot a Tihanyi Bencés Apátság a Miniszterelnökséggel együtt szervezte.
Mihályi Norbert Jeromos, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségének perjele köszöntőjében elmondta, 2014 óta szervezik ezeket a találkozókat, és ez jól kifejezi az ezer éve tartó bencés misszió mibenlétét, mely minden korban másképpen, de ugyanazt fejezi ki: Krisztus tanújának lenni.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: Magyarországon – több más európai országtól eltérően – bárki felvállalhatja kereszténységét, és a közéleti szereplőknek nem kell emiatt retorzióra számítaniuk. Magyarországon, Európában és az egész világon feladatunk van. A mi fegyverünk a kereszténység, és célunk, hogy imádságunkkal is a békét szolgáljuk.
Michael Wallace Banach apostoli nuncius levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit. A program mottójára utalva – „tegyetek tanítványommá minden népet…” (Mt 28,19) – úgy fogalmazott: Jézus mindannyiunkat küld, hogy hirdessük szeretetét. Az egyházaknak együtt kell cselekedniük, hiszen Jézus is kettesével indította útnak tanítványait.
Csodálatos egység tanúi lehettünk az elmúlt időszak beszélgetéseit hallgatva – összegezte az addig elmondottakat a konferencia második napján Korzenszky Richárd, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségének emeritus perjele a közös reggeli áhítaton.
Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára Izajás próféta nyomán Isten kegyelmének kiapadhatatlan forrásáról elmélkedett. Leszögezte: ez minden korban, napjainkban is érzékelhető, hiszen az Úr elhalmoz áldásával. A Szentírásban a hálaadó énekek Isten megváltott népének hitét fejezik ki. Jézus Krisztus gyülekezeteinek továbbra is megvannak a gondjai, de a vigasztalás ezt felülmúlja, hiszen Jézus Krisztussal és általa kincsekhez jutottak – ilyen az öröm, a békesség és a szabadság.
Varga László kaposvári megyéspüspök az Egyház jövőjéről szóló előadásában úgy fogalmazott: a relativizmus diktatúrájában élünk. Ezért a létező abszolút igazságról kell tanúságot tennünk. Az Egyház küldetése, hogy irgalmassággal forduljon mindenki felé, különösen azok felé, akik a perifériára szorultak. A keresztények hite, reménye és szeretete krízisben van. Korunk a tudás és a tudomány igézetében él, ezért nekünk Isten szavát kell minden más elé helyeznünk, a hitből táplálkozva. Az igazi remény felmutatása a feladatunk, tudatva, hogy a mi hazánk a mennyben van. A szeretet pedig létünk forrása. Az Egyház mindennapjaihoz hozzá tartozik a szinodális folyamat, a találkozás, az ökumené – mondta a főpásztor.
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke visszaemlékezett a konferenciasorozat tíz évvel ezelőtti indulására: Az Egyház megújulása vagy közös, vagy nem megújulás. Az Egyház megújulása a megrendüléssel kezdődik. Tudnunk kell, hogy Isten kezében tartja életünket, mert a világnak pásztorra van szüksége. Az Egyház nem önmagáért újul meg, hanem a világért. Fontos mindebben a kommunikáció, melynek lényege, hogy kétirányú; ebben egymást részesítjük valamiben, úgy, hogy minden szavunkat átszűrjük az evangélium üzenetein. A lényeg a hiteles, örömteli életek, családok, közösségek tanúságtétele, az intézményrendszer csupán eszköz céljaink megvalósítására.
A program összegzéseként Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a konferencia jelmondatául választott missziós parancs jegyében szervezett találkozó igazolta, hogy nem vagyunk egyedül. A felekezeti határok nem szabnak korlátot a munkának, az összefogásnak. Minden tárgyalt területen hallhattak a résztvevők tanúságtételeket, megismerhették az élő példákat és azt is, hogy milyen nehézségekkel kell szembesülni időről időre. Mindezek az elkövetkező időszakra jó példákat és megerősítést, erőforrást adtak. A politikus köszönetet mondott a konferencia résztvevőinek, előadóinak, közreműködőinek és a szervezőknek.
Szöveg: Bérczessy András
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria