Valóban Isten Fia, valóban ember is – Könyv jelent meg Aknay János Krisztus-arcairól

A Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötetről és a művész munkásságáról Nagy Márta, Aknay János, Sajgó Szabolcs SJ és Balog Zoltán református püspök beszélgettek. A moderátor Novotny Tihamér művészeti író volt.

Sajgó Szabolcs atya, a Párbeszéd Háza igazgatójának köszöntőjéből kiderült: régóta ismeri Aknay Jánost, Dobogókőn, a Manréza Galériában több művét is kiállították. Szerencsésnek nevezte a művészt, amiért nem egy, hanem több Krisztusa is van, ami kiváltság. Balog Zoltán ugyancsak személyesen ismeri az alkotót és művészetét. Több Aknay-kép tulajdonosa, így a Megváltó-arc festményé, amelynek párja Sajgó Szabolcsnál van, „amíg a Krisztus-arc köt össze bennünket, addig nincs baj” – mondta a református püspök.

A Párbeszéd Háza igazgatója hozzáfűzte: irodájában az íróasztal mögött látható a művésztől kapott Krisztus-fej. Felidézte, a közelmúltban találkozott egy ismert író-költővel, aki állandóan a képet nézte, annyira megragadta. Szabolcs atya szerint Aknay János Krisztus-fejei jellegzetesen az ő saját vonásait tükrözik, az alkotó benne van az alkotásaiban. Erre van egy gyönyörű utalás a Római levélből, hogy ami a Teremtőről megtudható, az kiolvasható a teremtett világból. A házigazda kiemelte: Krisztus mindenkiben másképpen él, annyira egyéni, megismételhetetlen képmásai vagyunk a Teremtőnek.

Novotny Tihamér kérdésére, hogy mit mondanak a szakrális művészetről a katolikusok, illetve a reformátusok, Balog Zoltán kifejtette: számára a katolikus szó az egyetemeset jelenti, Krisztus ugyanazon népéhez tartozunk. Az nagyon izgalmas kérdés, hogyan függ össze a szó és a kép. A vízió, amikor képet lát a próféta, a Bibliában soha nincs audíció nélkül. Ha szakrális művészetről beszélünk, akkor a verbum, az ige, a szó és a kép, az aikon, ami valamilyen módon az éginek a földi mása akar lenni, nagyon szorosan összetartozik. Amikor a kettő elválik egymástól, az tévútra vezet. Aknay János művészetében viszont ezek szorosan összetartoznak.

A református püspök felidézte: amikor a könyvet tanulmányozva elmélyült a keresztek látványában, a Nagyapám emlékére című képnél bevillant neki: olyan, ez, mint egy Weöres Sándor-vers, és tovább lapozva ott is volt a költő Kereszt-árnykép című költeménye:

A keresztnek felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
„itt van a te utad”
a kereszt két karja a légbe szétszalad,
rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
„vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”
a keresztnek alsó
ága földre mutat:
„vesződj: itt áss kutat,
lásd benne arcodat.”

Balog Zoltán szerint a keresztet valamiképpen rehabilitálni kellene a reformátusok körében is. A világ körülöttünk mindenféle hamis képekkel akar minket sokkolni, és ezért különösen fontos lenne, ha felismerhetnénk egymást képileg is, például a kereszttel.

Novotny Tihamér hihetetlennek nevezte, hogy mennyire más mindegyik Krisztus-arc. Aknay János elmondta: a püspök által emlegetett képével, amelyet 1966-ban – tehát tizenhét éves korában – festett, szeretett nagyapjának állított emléket. Arról is szólt, hogy az utóbbi tizenöt-húsz évben különböző események hatására szinte erővel kiszakadtak belőle a Krisztus- vagy angyalképek, melyeket mindenképpen meg kellett festenie. Aknay János művészete szerves részének tekinti a spiritualitást.

Novotny Tihamér közbevetette: ő és vele együtt több művészeti szakíró is, sokáig úgy vélekedett, ha valaki absztrakt művész, az maradjon is az, de Aknay János ráébresztette őket, hogy nincsenek ilyen merev korlátai a művészetnek, ő egy igazi szakrális művész, mindig is jellemző volt ez a vízió a képeire.

Novotny Tihamér emlékeztetett arra is, Nagy Márta most megjelent könyve egy trilógia harmadik kötete. Korábban megjelentek már tőle az Aknay és az ikon, valamint az Aknay János Csend-történetei című könyvek. A mostani könyvben Nagy Márta két ősképre hivatkozik az ikonábrázolás területén, az egyik az Abgár-féle kép, a másik pedig Veronika kendője.

A bizantológus-művészettörténész elmondta: az Abgár-féle levél az ikonfestészetnek és az egész keresztény művészet ábrázolásának az alapja. A legenda elmeséli, hogy a leprában szenvedő edesszai (örmény) király, Abgár elküldte az írnokát Jézushoz, arra kérve, hogy jöjjön és gyógyítsa meg. Jézus azonban nem tudott elmenni, ezért az írnok, a király utasításának megfelelően lefestette, de a kép nem nyerte meg Jézus tetszését, ezért megmosta az arcát, megtörölte egy kendővel, ami arcának pontos lenyomatát megőrizte. Elküldte a királynak, aki megkapta a képet, meggyógyult, és később, a Jézus-tanítvány, Taddeus hatására, népével együtt keresztény hitre tért.

A keresztény legendáriumban az a szép, hogy az egyes legendák egymást megerősítik – folytatta Nagy Márta. Az Abgár-féle legendára részben ráfelel Veronika kendője, a történet a XII. században bukkan fel először. Jézus a keresztúton elfárad, a tömegben álló Veronika megszánja, és odanyújt neki egy kendőt, hogy törölje le az izzadságot, a vért az arcáról. A kendőn rajta maradt Jézus arcképének a lenyomata.

A könyv szerzője kiemelte: nem ismer még egy olyan festőt a művészettörténetben, akinek ilyen sok Krisztus-fej ábrázolása lenne, mint Aknay Jánosnak – még az ortodoxiában sem, pedig ott a Megváltó nem kézzel festett ábrázolásának típusa kifejezetten az Abgár-féle lenyomat után készült, tehát azt tekintik prototípusnak. Aknay János Krisztus-fejei ehhez a két prototípushoz nyúlnak vissza. Vagy a még nem szenvedő Krisztus-arcot, vagy a már a fájdalmak útjának végén levő Krisztus-arcot ábrázolja saját formai eszközeivel. Megjelennek ezeken a fejeken Jézusnak az evangélium, a hit által megrajzolt személyiségjegyei is, de az igazi újdonság az, hogy az emberként szenvedő Krisztus jelenik meg az arcokon. Ez nagyon fontos művészettörténeti adalék Jézus Krisztus ábrázolását tekintve.

Ehhez a kettősséghez, Jézus isteni és emberi természetéhez kapcsolódnak Aknay Jánosnak a kötet elején olvasható szavai: Krisztus-képeivel többek között azt szeretné mondani, amit Pilinszky János így öntött szavakba: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondotta a kereszt alatt a megdöbbent százados. De a mondat hallatán ugyanilyen megrendültséggel érezzük: ember is volt, ’valóban ember is’, aki itt szenvedett értünk.
A könyvbemutatón Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszeren játszott, Kubinyi Júlia énekelt.

Az eseményen részt vevők eredetiben megtekinthettek néhány, a könyvben szereplő képet, amelyeket Kákonyi Júlia, a Párbeszéd Háza művészeti vezetője válogatott ki erre az alkalomra.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír