Valóban jó az Úr? – Székely János püspök Tóbiás könyvének üzenetéről tartott előadást Budapesten

Szkaliczki Örs plébános köszöntése és méltatása után Székely János imádsággal kezdte a nagyböjti elmélyülést, melyben bocsánatot kért a világba teremtett harmónia tönkretételéért, könyörgött Ukrajnáért, a háború sújtotta emberekért, a vezetőkért és azért, hogy munkásai lehessünk Isten békéjének.

Az előadás-sorozat bevezetéseként felidézte egy jezsuita atya és pökhendi, kötekedő egyetemista diákja történetét. A fiú egyszer vita közben megkérdezte a tanárától: „Meg fogom találni valaha az Istent?” A pap dühösen ezt válaszolta neki: „Nem. Te soha nem fogod megtalálni őt. Ő fog rád találni.” A fiatalember később rákos lett. Betegségében ostromolta az eget, mire eszébe jutott jezsuita tanárának egy tanórán elhangzó mondata:

Az életben az egyetlen igazán nagy tragédia az, ha valaki nem szeretett soha, vagy nem tudta kimondani másoknak, mennyire szereti őket.”

A diák elhatározta, hogy megpróbál így cselekedni, hiszen kevés ideje van hátra. A legnehezebbel kezdte, az édesapjával. Elmondta neki, milyen sok mindenért hálás, azért is, hogy szereti az édesanyját. Büszke rá… A mélyről fakadó szavak után hosszan megölelték egymást, és fél éjszaka beszélgettek. A fiú később elmondta jezsuita tanárának azt is, hogy rájött: „Isten nem úgy segít, hogy megoldja a problémáinkat, hanem úgy, hogy rávezet a szeretet útjára. Ő valóban rám talált.”

A szeretet a világ „alapanyaga”: az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből származik az atommagok és elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme.

Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, az életünket ajándékká tegyük – hangsúlyozta a püspök. – A nagyböjt egy út a keresztig elmenő szeretet felé, a bűnt és a halált legyőző élet titka felé.

Tóbiás könyve nem csupán a jótékonyságról és becsületességről ad egyszerű és érthető üzenetet, és nemcsak Tóbiás és Sára hálával és imádsággal teli szép házasságáról szól, hanem mélyebb üzenettel is bír – tért rá az este témájára Székely János. – Tóbiás nevének jelentése: Isten jó. Mégis olyan történeteket olvashatunk az ószövetségi könyvben, melyek felteszik a kérdést: valóban jó az Isten? Az öregember egész életében segített, mégis elkobozzák a vagyonát, a szülőföldjéről, az otthonából menekülnie kell, meg is vakul. Sára, a fiatal lány a vőlegényeit egymás után elveszíti, ő pedig már az öngyilkosságra gondol. Valóban igaz, hogy jó az Isten? Ma, amikor a Földünkön hat másodperceként egy kisgyermek éhen hal, amikor évente 42 millió megfogant életet pusztítanak el az édesanya méhében, amikor tőlünk pár száz kilométerre hullanak a bombák, emberek százezrei menekülnek, valóban jó az Isten és a világ, amit alkotott?

A szenvedés miértjei hatalmas, nyugtalanító és fájó kiáltások.

Ha a világ véletlenül jött létre, és az ember az evolúció tévedése, ha az életünk a semmiből a semmibe tart, ezek a kérdések fel sem merülnek, hiszen a vak erőktől nem várható válasz. Az ember a lelke mélyén kiirthatatlanul sejti és érzi, hogy Isten létezik és jó, végtelenül tiszta. De akkor honnan van a rossz, a fájdalom?

A szenvedés kérdésére a legfőbb válasz Jézus keresztje.

Isten nem távolról nézi az emberiség fájdalmát. A szívét érinti mindaz, ami az emberrel történik. Magára vette a történelem végtelen keresztútját. A végítélet bírájaként ezt mondja: éheztem, szomjaztam, beteg voltam, börtönben voltam, ruhátlan voltam – Isten tehát együtt szenved az emberrel. Székely János felidézte, amikor Auschwitzban egy nyolcéves kisfiút felakasztottak a rabok szeme láttára étellopásért. A vékony, de életerős gyermek sokáig vonaglott a kötélen. Az egyik rab feljajdult: „Hol van az Isten?” „Ott van abban a kisfiúban” – mondta a másik.

A keresztény teológia tanítása szerint kétfajta rossz van a világban: az erkölcsi és a fizikai rossz – magyarázta a püspök. Az előbbi az ember tudatos rossz döntéseiből fakad: a háború, a gyűlölet, a szeretetlenség a családban, az önzés.

A világ legfájóbb szenvedéseinek oka maga az ember, és nem az Isten. Kitiltjuk Istent a családból, iskolából, közéletből, kultúrából, a gondolkodásunkból – csodálkozunk, hogy omlik össze a világ?

Sokkal inkább azt kellene kérdeznünk, az ember hogyan tud ennyire önző, vak és gonosz lenni?

Szabadnak teremtette Isten az embert, hogy szerethessen. Ha egy olyan világban élnénk, ahol nincs szabadság, akkor semmi erkölcsi rossz nem lenne, de jó sem: egy szikrányi öröm, játék, szerelem, odaadás, áldozatkészség, költészet sem. Az ember attól boldog, ha szeret, ha tud adni és befogadni, ha szabad – hangsúlyozta.

De miért vannak betegségek, természeti katasztrófák? Miért alkotott Isten ilyen világot? Az anyagi világ nem a beteljesedés világa, hanem mulandó, töredékes – magyarázta. –

A földi élet egy út, nem végállapot, arra való, hogy tettek által szeretetté tegyük önmagunkat, megtanuljuk az önátadást, és a halál kapuján át beléphessünk Isten gyönyörű világába.

A fizikai rossz oka, hogy az anyag véges, esendő, mulandó. Az atomfizikusok döbbenten jöttek rá a 20. század első felében, hogy az anyagvilág nem úgy működik, mint egy óramű. Ha mindent tudnánk róla, a következő pillanatot akkor sem tudnánk megmondani. Az anyagnak is van egyfajta szabadsága, esetlegessége.

A fizikai rossz az Istenben élő ember számára nem lett volna tragédia, az a bűnök miatt válik annyira fájdalmassá. A halál az Istennel harmóniában élő embernek átmenet, egy titkokzatos kapu megnyílása. Székely János elmesélte egy betlehemi emlékét egy szalézi testvér szép haláláról: békesség szállt le a kolostorra, úgy érezték akkor, az ég és a föld összeért.

Tóbiás könyve három választ ad a szenvedésre – tanított a püspök. – Az első:

Ne a miérteket kérdezd, hanem tedd a jót, és Isten megáldja az életedet, általad szebb lesz a világ.

Egy ötgyermekes édesanya betegségének és halálának történetével támasztotta alá, mit ad, ha nem az eget ostromoljuk. A „miértek” elhagyásával megtapasztalta a család, hogy Isten érezhető közelsége beborítja őket. Az édesapa meggyőződött arról, hogy ezekre a kérdésekre csak odaát kapunk választ, amikor Isten szemével tudunk látni.

A 23. zsoltárban a bárányok nem félnek éjjel sem, mert hallják a pásztorbot kopogását, érzik, ahogy az megkocogtatja az oldalukat.

Sokszor nekünk is ilyen sötét utakon kell végigmennünk az életünkben, Isten mégis sokszor ilyenkor van hozzánk a legközelebb.

A mostani háborúnál is kereshetjük az okokat. De Tóbiás könyve arra tanít, nem ezek megtalálása a fő feladatunk, hanem hogy segítsünk, Istenhez kiáltsunk, megtérjünk, és a béke építői legyünk.

Tóbiás könyvének második válasza a szenvedésre az, ahogyan

Tóbiás és Sára fájdalmas életútjait Isten összeköti, hogy egymás számára személyes szeretetének ajándékai legyenek. Ez minden házasságban így van

– hangsúlyozta a püspök. – Minden házas ember véges, sebzett, de tökéletlenségüket kipótolja a totális igen, a totális önátadás. A kenyérszaporítás példája is ezt mutatja: az öt kenyér és a két hal, amit a gyermek Jézusnak adott, nevetségesen kevésnek bizonyult ötezer embernek. A házasság elején inkább az fáj, milyen keveset kapok, később az, milyen keveset tudok adni a másiknak. Ha ezt a keveset azonban örömmel átadjuk egymásnak és jó szívvel elfogadjuk, Jézus kezében megsokszorozódik, és hatalmas gazdagsággá lesz – biztatott.

Egy férj a felesége halála után tanúságot tett a házasságukról – folytatta a püspök. – Elmondta, sokáig éreztette a feleségével, hogy nem egészen felel meg az elvárásainak. A férj húsz éve házas volt már, amikor egyszer majdnem megcsalta a feleségét. Megdöbbent, hogy a házasságát képes lett volna meggyalázni ezzel a bűnnel, ezért böjtölt, meggyónt. A gyóntató atya Simone Weil egy mondatát idézte neki:

Szeretni valakit azt is jelenti, mint szeretni a távolságot, ami tőle elválaszt.”

Attól kezdve a férj nem akarta megváltoztatni a feleségét, nem tett kellemetlen megjegyzéseket rá. A házasságuk ekkor nyílt meg igazán. A feleség alig volt túl az ötvenedik születésnapján, amikor váratlanul meghalt. Előtte néhány nappal azt mondta a férjének: „Nem is gondoltam volna, hogy ötvenévesen még ennyire foglak kívánni téged.” A feleség küldetése a házasságban, hogy a férjének érzékenyen, érthetően jelezze, minek örül, mi fáj; a férjé pedig az, hogy a szerelem körforgásának beindító motorja legyen – biztatott a püspök.

Székely János a harmadik válaszra rátérve összehasonlította a pogány Jób könyvét Tóbiás könyvével. Mindkettő a szenvedésről szól, viszont ez utóbbiban Rafael angyal alakjában

Isten belép a szenvedéstörténetbe a megváltás előképeként. Belép a fájdalmas, véges, gyötrelmekkel teli emberi világba, hogy betöltse az emberi szívet.

Székely János két történettel nyomatékosította ezt. Kanadában egy fiatalember, aki alkohollal és droggal élt, kétségbeesésében kiáltott fel:

Isten, van egy óriási problémám, és ez a probléma én magam vagyok.” A lelke mélyén hallotta a választ: „Van egy megoldásom az életedre, és ez a megoldás én magam vagyok.”

Egy házasságából menekülni akaró feleség pedig képes volt megváltozni. Az lett neki fontos, hogy a férjének boldogságot szerezzen kedvenc ételének elkészítésével, kedves szavakkal, apró gesztusokkal. Ezáltal férje is megújult. Az asszony jobban megszerette a férjét, mint amikor hozzáment, túllendültek a mélyponton, mert Jézus belépett a házasságukba.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír