Válogatás a Szent István Könyvhét kiadványaiból

Kultúra – 2016. május 1., vasárnap | 18:40

A Szent István Társulat immár huszonnegyedik alkalommal rendezi meg május 9. és 14. között a Ferenciek terén a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legjelentősebb hazai seregszemléjét. Összeállításunkban néhány új kiadványra szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét.

Szent István Társulat

Michael Hesemann: Stigmata

A stigmák a keresztény misztika legtitokzatosabb jelenségei közé tartoznak. Éjszaka vagy a Megfeszített látása közben tűnnek elő, és gyakran kísérik egyéb jelenségek: lebegés, prófétálás, bilokáció. A Krisztus sebeinek helyén megjelenő stigmák évszázadok óta foglalkoztatják a hívőket éppúgy, mint a kételkedőket. Bár az újabb eseteket az orvosok és pszichiáterek alaposan megvizsgálták, ugyanúgy nem találnak rá magyarázatot, mint korábban. Az idei Szent István Könyvhéten irodalmi kategóriában Stephanus-díjban részesülő történész, író ebben a könyvében a legismertebb stigmatizáltak: Assisi Szent Ferenc, Sienai Szent Katalin, Pio atya, Emmerich Anna Katalin történetét vizsgálja, és ezek mellett részletesen beszél az 1990-es évek stigmatizációs eseteiről is, amelyek vizsgálatában vezető pszichiáterek, ideggyógyászok és orvosok vettek részt. Végkövetkeztetésük: akár isteni, akár önszuggesztióval jönnek létre, a stigmák szétfeszítik a természet törvényeinek kereteit. (480 oldal)

Kocsis Imre: Lukács evangéliuma

Lukács evangéliuma a legkedveltebb szentírási könyvek közé tartozik választékos előadásmódja és történeti érdeklődése miatt. A kötet szerzője a Szent István Társulat idei könyvhetén kapja meg a Stephanus-díjat, teológiai kategóriában. Kocsis Imre szakszerű, ugyanakkor közérthető szentírás-magyarázata hasznos segítséget nyújt az igehirdetés számára, de jól forgathatja a teológiai hallgató éppúgy, mint a Biblia iránt érdeklődő, hitében elmélyülni igyekvő nagyközönség is. A kötet szerzője a szövegmagyarázat során figyelembe vette az elmúlt évtizedek kutatási eredményeit, s külön hangsúlyt helyezett arra a tanításra, melyet az evangélista kifejezésre akart juttatni, amikor hosszú előkészület és forrásfeltárás után megírta Szentlélektől ihletett művét. (544 oldal)

Tomka Ferenc: Lelkipásztori teológia és új evangelizáció Ferenc pápa szellemében

Ferenc pápa különleges karizmájának megfelelőn a hitnek és az új evangelizációnak szempontjait nemcsak az elméleti teológia szintjén fogalmazza meg, hanem a valós élet konkrétságában is. Így mutat rá az új evangelizációnak olyan gyakorlati szempontjaira is, amelyeket a lelkipásztori teológiának fontos feladata taglalni. A kötet olyan közérdekű témákat foglal össze, amelyek nemcsak a lelkipásztorokat, hanem minden olyan keresztényt érdekelhet, akit szorongat a kérdés, hogyan kell ma egyénileg vagy kisebb közösségben, illetve a plébánián és a világban tanúságot tenni Krisztus örömhíréről. (344 oldal)

Dobos Károly Dániel: Jézus alakja a Koránban

A könyvnek különös aktualitást ad az Európában egyre növekvő muszlim jelenlét. Mivel a Korán Jézus-ábrázolása egyéni látásmódú és sematikusan megmintázott, a szerző részletesen bemutatja a vele foglalkozó fejezeteket (szúrákat), elsősorban a muszlim Korán-magyarázók értelmezése szerint, de a keresztény hittudomány által felvetett történeti vagy filológiai kérdéseket is körüljárva. (286 oldal)

Lackfi János: Öt seb

A népszerű költő a szerepvers hagyományát megújítva öt közismert ókori (Pál apostol, Remete Szent Antal, Szent Ágoston) és középkori szent (Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Margit) hangján szólal meg. A kötet nemcsak rendhagyó kísérlet, hanem egyedülálló teljesítmény is mind a Lackfi-éleművön, mind pedig a kortárs lírán belül: mivel különleges és eredeti műfajszintézisével a tárgyias líra mintadarabját alkotja meg, ahol a szentnek tapintható „arca lesz”. (114 oldal)

Czigány György: Kilenc szimfónia

A 85 éves író, költő legújabb és régi verseit benső rezonancia fűzi össze, zenei és atmoszférikus módon egymásra utaló darabjai dallamok, fő- és melléktémák eleven folyamatában rendeződtek szimfónia cím alá, ahogyan egykoron barátja, Weöres Sándor is felmutatta verseit e formában. A szerző megfogalmazása szerint „a vers végül elvont valóságban olyan, mint a zene, nem lehet megmondani, lefordítani köznapi szavakra, hogy miről szól. Van elmesélhető tartalma, de maga a vers zenemivoltában fogható csak be”. (206 oldal)

Tim Guénard: Erősebb a gyűlöletnél

A fenti szavakkal kezdi élettörténetét a szülei által elhagyott Tim Guénard. Már egészen kisgyermekként megtapasztalja a legmélyebb brutalitást és megaláztatást, a javítóintézet embertelenségét és kegyetlenségét. Mire eléri az ifjúkort, lényét erőszak és gyűlölet uralja. Ám szíve legmélyén a városi utcák bandavezéreként is érzi, hogy az élet több ennél. A szeretet utáni vágya időről időre gondviselésszerű találkozásokhoz vezeti, melyek során fokozatosan megtalálja az elveszített emberséget, boldogságot. Végül egész életét felforgatja a „váratlan találkozás a Szeretettel”: Jézus Krisztussal, aki erősebb a gyűlöletnél, s aki irgalmasan magához öleli őt. (244 oldal)

Új Ember Kiadó

Jelenits István: Betű és lélek

A kiváló piarista szerzetes, teológus, író könyve először 1978-ban jelent meg, a mostani a negyedik kiadás. A kötet az Újszövetség egy-egy szakaszához kapcsolódó, szentírás-magyarázó jegyzetek gyűjteménye. Elsősorban azokhoz szól, akik a betű mögött a Lelket keresik. Jelen kiadáshoz Székely János esztergom-budapesti segédpüspök írt előszót, melyben így fogalmaz: „A Bibliát olyan emberek értik és tudják mások számára is közel hozni, akiknek köze van ahhoz a Titokhoz, amelyből ez a könyv született. Jelenits tanár úr ilyen olvasója, magyarázója a Könyvek Könyvének. Alázatosan magyaráz. Nem a szöveg helyett vagy csupán a szöveg kapcsán akar valamilyen saját bölcsességet elmondani, hanem a szöveget engedi megszólalni. A betűben és a betű által a lelket. Az irodalom avatott értőjének érzékenységével és ugyanakkor a hívő ember megérintettségével szól. Az 1970-es években, amikor nagyon kevés vallással kapcsolatos könyv jelenhetett meg, óriási kincs volt a »Betű és lélek«. Nem véletlenül ért meg annyi kiadást. Nagyon sokakat vitt közel az evangéliumok üzenetéhez. Kívánom, hogy Jelenits tanár úr sorait olvasva sokan kapjanak kedvet ahhoz, hogy kezükbe vegyék a Könyvek Könyvét, életté váltsák azt, ami nem csak betű, hanem Lélek és Élet.” (270 oldal)

B. Varga Judit: Kényszer ellenére

Hogyan kerültek szerzetesek ávósokkal egy perbe? És mit vétettek a szaléziak, hogy egyiküket, a szerény és mindig vidám laikustestvért, Sándor Istvánt 1953-ban kivégezték? Miért nevezték őket munkáspapoknak és honnan a szerzetesek kimeríthetetlen jókedve? A válaszokat és a részletek megismerését a nyilvánosság számára eddig kevésbé hozzáférhető források alapján részletezi a szerző. (248 oldal)


Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó

Marie Aubinais – Gwenalle Boulet: Jézus példabeszédei

A kötetben az Evangélium legszebb történetei – többek között A magvető, Az elveszett bárány, A talentumok, A sziklára épült ház, Az irgalmas szamaritánus története – olvashatók gyereknyelven. Segít a gyermekeknek, hogy jobban megértsék őket, hiszen Jézus szavai ma is, nekik is sokat mondanak; valódi kincstárként nyílnak meg előttük. (64 oldal, színes rajzokkal)

Szent Gellért Kiadó

Ferenc pápa: Isten szeretete kiárad a szívünkbe

Ferenc pápa minden napra tartogat valamilyen lelki-szellemi táplálékot az őt hallgató olvasók számára. A pápa útmutatásait követhetjük Kránitz Mihály atya lelki magyarázataival, melyek még közelebb visznek a Szentatya gondolatainak személyes befogadásához. (192 oldal)

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról

Közel 500 rövid fejezet, elmélkedés Jézus életéről úgy, hogy szinte együtt járunk az Úrral, benne élünk az eseményekben. Igazi lelki mű, amelyről egy méltatója azt írta: ha térdelve olvassuk-imádkozzuk végig, úgy megismerjük Jézust, mintha vele élő tanítványai lennénk. A kötetben szereplő több ezer idegen nyelvű idézethez, kifejezéshez részletes magyarázó szótár készült. (780+120 oldal)

Jel Kiadó

A remény

Mivel a remény mindennapjaink éltető ereje, ezért az önmagára és a dolgaira figyelő ember számára szükségszerű, hogy ezt a tapasztalatát fogalmi szinten is meghatározza, visszatekintsen rá. Ha ezt minden gondolkodó embernek hasznos megtennie, feltétlenül szükséges erre reflektálnia a teológusnak is – ahogy ezt a kötetben teszik –, mégpedig a saját kategóriáin belül: az örök élet távlatának reményében. (188 oldal).


Verbum Kiadó

Imádkozzunk Áron püspökkel

Az imafüzet Márton Áron püspök három imádságának közlése után Isten Szolgájának közbenjárását kérő litániát, kilencedet és különböző helyzetekre írt fohászokat tartalmaz, amelyek közösségi és egyéni imádkozásra alkalmasak. Szerepel a kiadványban egy Márton Áron szövegeiből összeállított keresztút is. (128 oldal)

Nóvé Béla: Örök körök – A keresztény művészet alaptémáiról

E kis könyvbe zárva öt művészeti esszé hívja-várja az olvasót a zsidó-keresztény hitvilág és kultúrkör évezredes alaptémáinak újrafelfedezésére. Öt, térben és időben messzire kalandozó kísérlet, öt spirituális útkeresés, vallás- és eszmetörténeti elmélkedés, amely egy sor új kérdésfelvetést és revelációt – belátást, megértést, mélyebb hitre vezető élményt – tartogat a töprengő szemlélődésre kész olvasónak. (136 oldal)

Etalon Film Kiadó

Francesco Castelli: Vatikáni titkos akták – Vizsgálat Pio atya ügyében

XVI. Benedek pápa 2006-ban engedélyezte a Szent Officium 1939 előtti iratainak, köztük a Pio atya ügyében folytatott vizsgálat anyagának tanulmányozását, amelynek végeredménye e képekkel illusztrált kötet, amely megdöbbentő dolgokat (különleges gyógyulások, bilokáció, a lélekbe látás képessége) árul el a szent életű Pio atya eddig titokban tartott belső életéről. (258 oldal)

Momo

A család minden tagja számára remek szórakozást kínáló film Michael Ende, a Végtelen történet írójának népszerű műve alapján készült, Johannes Schaaf rendezésében. A történet főhőse egy amfiteátrumban élő borzas hajú kislány, akiről a környéken élők gondoskodnak, Momo pedig cserében meghallgatja, ahogy álmaikról, örömükről és bánatukról mesélnek neki. Idilli életét azonban titokzatos urak érkezése szakítja meg... (játékidő: 100 perc)


Új Város Kiadó

Chiara Lubich: Új úton – Az egység lelkiségében

Új úton az életszentség felé, a mai kornak megfelelő közösségi úton. Ezt kínálja fel Chiara Lubich karizmája mindenkinek, bemutatva, miben is áll ez az evangéliumon alapuló közösségi út. Megtudhatjuk, hogyan alakítja át az élet minden területét, a munkát, az imaéletet, a tanulást, az egészséghez való viszonyt és minden egyebet a kölcsönös szereteten alapuló közösségi szemlélet. (176 oldal)


Harmat Kiadó

Garry Chapman: Életre szóló ígéretek pároknak

A bibliaversek és a hozzájuk fűzött gondolatok olyan alapvető, ám gyakran figyelmen kívül hagyott területekre világítanak rá, mint a türelem, a tisztelet, a harag, a megbocsátás, a kommunikáció, az intimitás, az önzetlenség. Ezekről minden párkapcsolatban érdemes időről időre elgondolkodni. (208 oldal)

(A későbbiekben több kiadványról szándékozunk részletesen írni – a szerk.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria