Van-e öröm 60 év felett?

Bakos Rafael atya tanításában arra hívta a közösséget, hogy együtt elmélkedjenek azon a kérdésen, van-e öröm 60 év felett. Az evangéliumból nem kapunk erre a kérdésre közvetlen választ, hiszen a Szentírás szerint az Úr Jézus földi életét 33 évesen befejezte. Igaz, hogy utolsó beszédében a tanítványainak azt mondja: „Örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veszi el többé tőletek. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.” (Jn 16,20–25)

Az öröm tehát nagyon is része Jézus üzenetének, tanításának – mondta a kármelita szerzetes. – Ám ehhez az örömhöz valamiféle szomorúságon keresztül vezet az út. A hegyi beszédben Jézus úgy fogalmaz: „Boldogok, akik sírnak, mert majd vigasztalást nyernek.” (Mt 5,4) A jézusi öröm furcsa paradox. A szomorúsággal szembe akar nézni és felül akar emelkedni rajta. Sok szent időskora ellenére is az öröm tanúságevője.

Meg kell tanulni az életkor adta kihívásokkal és lehetőségekkel élni, de ezt csak a szeretet megélésének elmélyülő tapasztalatában lehet megtenni – hangsúlyozta Bakos Rafael. – Az időskor a szintézisalkotás, a nagy megvilágosodás és a legnagyobb hatékonyságú tettek ideje lehet. Mindez úgy lehetséges, hogy az embernek fel kell fedeznie, mi az élet lényege és értelme. Keresztes Szent János szerint „életünk alkonyán a szeretet alapján leszünk megítélve”.

Ha életünket az Isten szeretetére adott válaszként kezdjük megérteni, megélni, akkor lehet folytonos kiteljesedés az életünk.

Az élet értelme, hogy összetartozzunk valakivel és megnyíljunk a szeretetre. Ahogyan a zsoltár mondja: „Még ha apám és anyám el is hagyna, az Úr akkor is magához ölel engem.” (Zsolt 27,10) Az időskor az erre való rádöbbenés, rácsodálkozás ideje. Sok mindent megéltünk már időskorunkra, és van mire emlékeznünk. Több lehetőségünk van ekkor, mert kevésbé van kísértés a produktivitás megélésére. Ha így élünk, a legnagyobb öröm megnyílására van lehetőségünk 60 év felett. A feltétel az, hogy a középpontba Isten szeretetét helyezzük, ezáltal lesz képes az ember a múltját és önmagát is elfogadni – hangsúlyozta a kármelita szerzetes.

Milyen küldetést élhetek meg 60 év felett? – tette fel a kérdést Rafael atya. – Az ember a bölcsesség letéteményesévé lehet mások számára a tapasztalatai által. A Szentírás szerint a bölcsesség kezdete az Úr félelme, a bölcsesség az élő hit következménye, mert Isten erejével, világosságával is képes számot vetni. Megtanulhatja mások meghallgatását. Az imádságban az Istentől kapott világosság fényében képes látni a dolgokat, felismerni a rejtett összefüggéseket, a tisztánlátást, a jó és rossz, igaz és hamis megkülönböztetését, meglátni és megláttatni az igazi értéket.

Az időskorba lépő ember a remény hírnökévé válhat, nem tudván többé rejtegetni önmaga és mások elől a szaporodó testi gyengeségeit, mert a

menekülés helyett – az evangélium reményteljes ígéreteitől felbátorodva – szembenézhet velük.

A Szentírás szavai az örök élet reményére hívják meg az embert, hiszen ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakóházat, örök hajlékot a mennyben, amelyet nem emberkéz épített, ahogy Szent Pál írja. Megtanulhatjuk ebben a korban, hogy nem a földi élettől várjuk a mennyországot, mert az ember a legfőbb javait, az életet, mások szeretetét nem tudja megszerezni, hanem meg kell tanulnia elfogadni és hűségesen várnia és kitartóan remélnie attól, aki az életet és az ahhoz szükséges dolgokat, személyeket adta: Istentől.

Az idős ember a szeretet munkatársa lehet, mert felfedezheti, hogy maga is képes megtisztult szeretetével munkálkodni mások javának előmozdításán. Mivel időskorban már nem tud olyan hatékonysággal produkálni az ember, éppen ez teheti képessé arra, hogy felfigyeljen a mélyebb igényekre, észrevegye mások az övénél is nagyobb nyomorúságát, meghallgasson másokat, örülhet és sírhat velük, és ha hite párosul reményével, imádkozhat is értük. Így tehát megtanulhatunk másokért közbenjárni, a legnagyobb hatékonysággal élni, másokért élni, tisztán érdek nélkül – összegezte Bakos Rafael.

A világ elhiteti, hogy a maximális hatékonyság adja az ember legnagyobb örömét, de ez nem úgy történik, ahogyan a világ mondja. Nem azáltal, hogy mi mit érünk el, hanem azáltal, aki minket ér el, és aki által hagyjuk önmagunkat megérinteni – Krisztus által, a vele való egyesülés révén.

Az első két életszakaszunkban a saját cselekedeteinkkel vagyunk elfoglalva, hogy valamit elérjünk az életben. Az élet igazi értelme nem erről szól, nem az ilyen tanulásról, nem a produktivitásról, hanem az elfogadni tudásról, a megajándékozottságról, amit Jézus így fejez ki: „…ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a Mennyek országába.” (Mt 18,3) Csak ilyen módon lehet a megajándékozottság legmélyebb, leghitelesebb örömére rátalálni, és úgy tűnik, a legtöbb embernek erre leginkább a 60 éves kor a legalkalmasabb – zárta tanítását Rafael atya.

Az elmélkedés után Kovács Ferenc diakónus és felesége, Mária tettek tanúságot életükről, hogy hogyan találtak rá erre az útra, hogyan találták meg a küldetésüket, hogyan élnek Istennel közösségben.

Meséltek szolgálatukról, az általuk alapított „Ne félj, nem ítéllek el” lelkigyakorlatról és az ott érintett emberek gondozásáról. De mindenekelőtt azt osztották meg a résztvevőkkel, hogy életük igazán örömteli és teljes, ahogy rátaláltak új céljukra, küldetésükre és az élet igazi értelmére.

Az ÖrömIdős lelkiest szentmisével zárult, amelyet Simon Dávid atya és Bakos Rafael kármelita szerzetes együtt mutattak be. Végül minden résztvevőt áldásban részesítettek.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szöveg és fotó: Bakonyiné Pohárnok Eszter

Magyar Kurír