Van-e vallási ébredés Kínában?

Az olasz jezsuiták folyóirata, a Civiltá Cattolica 2004. május 6-ai számában Benoit Vermander jezsuita az 1979 óta folyamatban lévő kínai változásokról, vallási jelenségekről számol be. Utal a bonyolult valóságra, a vallás szó meghatározhatatlanságára: Kínában mást jelent a vallás, mint Nyugaton. Még maga a kifejezés is viszonylag újkeletű: a XIX. században Japánból vették át a szót. Hajdan a vallásosság – amely kapcsolatban volt az ősök tiszteletével és egy bizonyos túlvilághittel, továbbá a császárkultusszal – mindent áthatott: a rítusokat, templomokat, zarándoklatokat, családi és politikai intézményeket. A kommunista időkben mindezt kritikának vetették alá, üldözték a taoizmus híveit, a buddhista boncokat, a tibeti lámát, a muzulmánokat, a keresztényeket. Mindenképpen figyelembe kell venni Kínában a vallási pluralizmust, illetve azt a tényt, hogy a változások az egymásra ható áramlatokban egyszerre párhuzamosan történnek.

A jezsuita szerző megállapítja: Kínában legalább négy nagyobb vallási-kulturális áramlatot lehet megkülönböztetni: a konfucianizmus morális tanítását; a buddhizmus tanítását és szerzetesi intézményeit; a kereszténységet, egyházaival; a marxista szcientista ideológiát.

A kínai-japán háborútól 1979-ig, amikor is elkezdődött bizonyos nyitás, társadalmi-politikai reformok bevezetése, mindenfajta vallási megnyilvánulást üldöztek Kínában. A kulturális forradalom alatt lerombolták a templomokat, buddhista monostorokat, keresztény templomokat, üldöztek minden vallásos embert. Csak a párt által elismert hivatalos vallásokat, patrióta egyesületeket tűrtek meg, mivel minden más fenyegette a társadalmi rendet, a nemzeti egységet. Minden kapcsolat tilos volt a külfölddel.

1979-ben változás kezdődött vallási téren is. A reformpolitika bizonyos teret engedett a hivatalos vallásoknak: újra elkezdődött a monostori élet, novíciusokat vehetnek fel a buddhisták, a katolikus kongregációk is fogadhatnak jelölteket, megnyitják a templomokat, a taoista zarándoklatok újraindulhatnak. A különböző felekezetek hívei előjönnek az árnyékból, a katakombákból, intézményeik korlátozott szabadságot kapnak. Mások viszont visszautasítanak minden kompromisszumot a hivatalos hatalommal. A helyi viszonyok nagyon változatosak. A hatóságok közbelépnek, mihelyt egy vallási csoportosulást veszélyesnek tartanak a közrend szempontjából: tibeti buddhizmus, Xin-jiang muzulmánjai, bizonyos pentekosztalista csoportosulások. Kínában öt vallást ismernek el hivatalosan: buddhizmus, taoizmus, katolicizmus, protestantizmus és iszlám.

Az elmúlt húsz évben elszenvedett üldöztetés, elnyomás ellenére újabban növekszik a hívők száma, bizonyos intézményes struktúrák megszilárdulnak, új épületeket emelnek, karitatív szervek működnek. Bár a statisztikákkal óvatosan kell bánni, a cikkíró néhány adatot is közöl: a buddhisták száma Kínában 100 millió, több mint 20 millió a muzulmánok száma, hivatalosan 15 millió protestánst tartanak számon, de talán 50 millióan is vannak, 12-15 millió katolikus tartozik a patrióta és a klandesztin (földalatti) egyházakhoz. A patrióta, vagyis hivatalosan elismert katolikus egyháznak 79 püspöke van, a földalattinak pedig 49. A Szentszék azonban sok patrióta püspököt elismer, ami azt jelenti, hogy a kínai püspökök kétharmadát elismeri Róma. A katolikus papok száma 2200, a szerzetesnőké pedig 3700. Náluk nem lehet megkülönböztetni a hivatalos és a földalatti személyeket. A taoista hívek száma ismeretlen, miként az új vallásokhoz tartozóké is.

A jezsuita szerző hangsúlyozza: a vallásosság terjedését nem csupán a hívek számának növekedésével kell mérni. A ’80-as években elkezdődött egy bizonyos kulturális forrongás, és ennek egyik megnyilatkozása lett a kulturális keresztények megjelenése: értelmiségiek tanulmányozzák a jelenkori teológiát és a Bibliát, így igyekeznek megérteni a történelmet, hazájuk drámáját. Pl. bibliai és kanti kategóriákkal próbálják megérteni a gyökeres rosszat. A Bibliát nem terjesztik ugyan szabadon a könyvkereskedésben, de bizonyos vallási csoportok Bibliából összeállított szöveggyűjteményeket, történeteket adnak ki. Buddhista, taoista, konfuciánus klasszikusokat bőségesen terjesztenek, népszerűsítenek. A kínai vallási ébredés tehát nemcsak abban nyilvánul meg, hogy minden felekezet híveinek száma növekszik, hanem – főleg értelmiségiek körében – a vallásos szövegekből kiindulva keresik az élet problémáinak megoldását.

A pozitív tendencia mellett azonban Kínában is jelen van a korrupció, a cinizmus, az anyagi haszon féktelen keresése, tehát a gyakorlati materializmus. A kínai társadalomban az anyagi biztonság keresése lehet valláspótlék. Külföldön is érkeznek hatások, pl. a Tajvanon kifejlődött buddhizmus, vagy az Egyesült Államokban kiképzett boncok, Fritjof Capra – a New Age nevű szinkretista irány egyik mestere – által értelmezett taoizmus. Sok külföldi művet kínai nyelvre fordítanak. Élénk vita folyik az igazi kínai lényeg és a Nyugatról átvett értelmezések és gyakorlatok, a hagyomány és a modernitás között. Ebből a szempontból a kereszténység különleges helyet foglal el Kínában: megvan a lehetősége annak, hogy kialakul egy bizonyos kínaisított kereszténység, a kínai gondolkodás és a nyugati világnézet konfrontációjának szélesebb távlatán belül. A kereszténység jövője a mai Kínában alapvetően függ a hagyományos kínai vallások, a nagy vallási hagyományok és a kereszténység párbeszédétől. A kínai vallási ébredés lényegénél fogva vallásközi kapcsolatok fejlődése, vallásközi párbeszéd eredménye. A globalizálódó világban a keresztény vallás egyetemességének jelentős esélyei vannak, de csakis a gazdag kínai vallási-kulturális örökséggel folytatott párbeszéd révén – szögezi le cikkének végén Benoit Vermander, a Civiltá Cattolica jezsuita cikkírója.

VR/Magyar Kurír