– Melyik program ragadta magával leginkább a lelkét?
– Megérintett, ahogy az egész eucharisztikus kongresszus idején összefogott a Katolikus Egyház, és hogy ilyen szépen, szervezetten lezajlott a programsorozat. A NEK idején került megrendezésre az Európai Keleti Püspökök Találkozója. Ennek lezáró és egyben csúcspontja volt a Szent István-bazilikában végzett Szent Liturgia. Én még soha nem vettem részt olyan szép, a nép által énekelt Szent Liturgián, mint ott. Amikor a kezdő áldás elhangzott, és bent az a másfél ezer ember elénekelte az Áment, beleborzongtam.
(...)
Egy másik különleges lelki élmény volt számomra a gyertyás körmenet. Bár minden nap részt vettünk szertartásokon, s az mindig felemelő volt, a szombat esti a körmenettel kiemelkedett közülük. Keleti hagyományunkban a gyertyás körmenetek nem annyira jellemzőek, ezért volt olyan egyedi számomra a maga fegyelmezettségével, a szervezés nagyszerűségével: a közösségben megélt imádság nem mindennapi formája volt. Jómagam nagyon szeretek zarándokolni, s ez egy picit a zarándoklatra emlékeztetett. Azzal a különbséggel, hogy a zarándoklat során elindulunk valahonnan egy szent hely felé, s ezzel kifejezzük, hogy közeledünk Istenhez. Itt azonban a szentség jelenlétében való zarándoklatunk valami egészen mást fejezett ki: azt, hogy Krisztussal együtt megyünk végig a városon, s ezzel megvalljuk hitünket.
Jó volt megtapasztalni azt, amiről a kongresszus szólt: hogy
Krisztus jelen van az egyházban. Valóban: szinte meg lehetett érinteni Őt. Ott volt velünk a programokon, a tanúságtételekben, a szertartásokban, Szent Liturgiákon, a szentáldozásban.
– Hogyan élte meg azt, hogy az egyes programokon nagy tömegek gyűltek össze? Mennyire lehetett átélni, személyességgel megélni az eseményeket ennyi ember között?
– A tömeg ereje érezhető volt. S ebben a tömegben minden helyszínen felfedeztem egy-egy ismerős arcot, tekintetet. Nem is gondoltam, hogy ennyi sok ismerős emberrel fogok találkozni: a programok alatt, bárhová mentünk, minden rendezvényen reményeink fölötti számban jöttek el híveink, papjaink. Egy mosoly, egy pillantás, egy gyermek intése a szülei nyakából: a tömegben is meg tudtam élni a családias voltát az eseménynek. Úgy érezhettük magunk, hogy egy nagy család vagyunk. Sokan voltunk a programokon, a közvetlenség miatt mégis a magaménak éreztem azokat. A karantén alatt nehézkes volt a hívekkel való kapcsolat: az online közvetítések nem tudták helyettesíteni a személyes találkozást. Így ezen a héten nagyon jól esett a találkozás öröme, ami egy picit pótolta a jelenlét akkori hiányát.
Jó volt látni, hogy még van erő a Katolikus Egyházban, s jó volt érezni, hogy mi is a részesei vagyunk, jó, hogy van egy Szentatyánk, aki összefog bennünket, s akit szeretünk, tisztelünk.
Azt is jólesett megtapasztalni (a NEK keretében megtartott keleti püspökök találkozója is ezt erősíti), hogy
a Katolikus Egyházon belül a keleti rítusúak megőrizhetik a maguk önazonosságát, hagyományát. Jó érzéssel töltötte el az embert, hogy keleti rítusúként a Katolikus Egyházhoz tartozunk.
– Ferenc pápa a magyar katolikus püspökökkel való találkozása során kifejezetten nekik szánt útravalóval bocsátotta nyájához a magyar püspököket. Melyik üzenetet tartja ebből a legfontosabbnak?
– A Szentatyával való találkozás számomra mindig nagyon mély lelki élmény. A Jóisten segítségével már többször találkozhattam vele, és ahányszor csak a közelébe kerülök, mindig krisztusi tanítványnak érzem magam. Ferenc pápa viselkedése, közvetlensége nagyon hiteles számomra: amire ő kér bennünket, azt ő maga is megéli. Ezért van ereje annak, amit mond, vagy amit kér.
A beszédéből ezt a mondatot emelném ki: „A nyájnak ne gazdái legyetek, hanem atyái és testvérei.” A Szentatya ugyanezt szeretné megélni a Katolikus Egyházban, ebben is példát ad nekünk.
Nem gazdája, hanem a Katolikus Egyház atyja akar lenni, és testvérünk akar lenni.
Hiteles embernek tartom őt, aki nem a szavai által, hanem az életpéldájával akar elsősorban tanítani bennünket. Ez a médián keresztül sajnos nem mindig jön át, mert amikor megérinti a híveket, magához ölel egy-egy gyermeket, beteget, nem azért teszi, hogy népszerűsítse önmagát. Ezek a gesztusok természetesen fakadnak belőle, abból a mély hitből, mely által atyai és testvéri hozzáállással közeledik felénk.
Sajnos szembesülnöm kell azzal a jelenlétében, hogy én mennyire messze vagyok még ettől a magatartástól, s hogy mennyire szeretném ilyen atyai és testvéri hozzáállással megközelíteni az embereket, vagy épp a problémákat.
A Szentatya személyes találkozásokra buzdított bennünket, püspököket, hogy papjainkkal, híveinkkel, minél közvetlenebb szeretetkapcsolatban legyünk; hogy legyünk jelen közöttük: „érezhető legyen rajtunk a nyáj szaga” – fogalmazta meg a hivatalos szövegen túl.
Az interjú teljes terjedelemben ITT olvasható el.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Szöveg: P. Tóth Nóra
Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria