Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora a városmajori templomban ünnepelte ezüstmiséjét

A járványügyi szabályok betartása mellett is nagyon sokan jöttek el a szertartásra, hogy együtt ünnepeljenek Varga Jánossal, akit kedvessége, vidámsága és nyíltsága miatt sokan „Janó atyaként” ismernek.

A bevonulást követően a templom plébánosa, Forgács Alajos köszöntötte az ünnepeltet. Mint mondta, mindenkinek hála tölti el a szívét, aki ismerheti Varga Jánost, hiszen általa közelebb kerülhet Istenhez, az Ő jóságához.

Varga János a szentmise kezdetén hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a városmajori hívekkel együtt ünnepelheti papi szolgálata kezdetének 25. évfordulóját. Aki ismeri János atyát, ismerheti humorát is. Nem hazudtolta meg magát most sem. Elmesélte, hogy egyszer ő már vasmisét is mondott. Meg is magyarázta, miként. Egy idős, vasmisés paptestvérével koncelebrált, aki erőtlen volt már, ezért a mise elején odasúgta neki: „Mondd te a misét!”

Varga János szólt arról is, hogy sokan tudják, ő késői hivatás. Mosolyogva mondta: a városmajori templomban bemutatandó ezüstmise is kicsit megkésett, hiszen 1995 júniusában szentelték pappá. Hozzátette: mindenki tudja, hogy az ezüst csupán a második helyezés, mely szintén komoly eredmény, de tudja, ha az Úr megengedi neki, van még tennivalója, feladata. 

Szentbeszéde elején a jubiláns szólt arról is, miként hallotta meg a papságra való meghívást, hogyan készült, vívódott magában, miként figyelte Isten akaratát. Elmondta, hogy hosszú időn keresztül mindig akkor járt a templom előtt, amikor annak ajtaja már zárva volt, azonban mindig eszébe jutott, hogy életének egy biztos pontja köti az ajtón túlra: ott keresztelték meg. Ez számára a „nulla kilométerkő” volt. Utóbb a karzaton énekelhetett, sőt egy alkalommal a sekrestyébe is bemerészkedett, ahol azt kérte a plébánostól, hogy készülve a bérmálkozásra szeretne ministrálni is. Így aztán nagyobb fiúként lett rendszeres ministránsa a plébániának.

Mint Janó atya elmondta, egy idő után egyre jobban foglalkoztatta a papi hivatás. Egy reggeli ministrálás után is erről merengett az utcán bandukolva, amikor egy idősebb hölgy megszólította, s megkérdezte tőle, nem ő ministrált-e a templomban. A hölgy megjegyezte: „Olyan szépen ministrált, nem akar pap lenni?” E mondat is megerősítette, hogy ugyan idősnek gondolta már magát – próbált is érveket és ellenérveket kitalálni –, de végül úgy döntött, hogy jelentkezik a szemináriumba.

Az igeliturgiában felolvasott szentírási részleteket az ünnephez kapcsolódóan magyarázta Varga János. Az olvasmányban Ezekiel próféta az őrtállásról és a megtérésről beszélt. A szónok hangsúlyozta, a keresztényeknek is nagy felelősségük, hogy példájukkal a megtérés fontosságát hangsúlyozzák, mely a papokra még fokozottabban érvényes, hiszen őrnek állították őket az isteni szeretet és az igazság mellé, hogy a másik embert segítsék az üdvösség útján. A szentlecke, amelyet Szent Pál rómaiakhoz írt leveléből olvastak fel, a szeretetről szólt. Varga János hangsúlyozta, szinte minden parancs összefoglalója lehet az a mondat, mely arra szólít bennünket, hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Az evangéliumi részletre utalva pedig, melyben arról hallhattunk, hogy ha valaki vétkezik, akkor először négyszemközt figyelmeztessük, s csak utóbb mások előtt, Varga János megjegyezte, bizony sokszor fordítva cselekszünk, s először a közösségben vitatjuk meg mások hibáit.

Beszéde végén Varga János egy németül felolvasott verset magyarázott, melynek lényege az volt, hogy aki úgy lesz pap, hogy azt félvállról veszi, annak rémálom az élete, de ha valaki teljes szívvel végzi hivatását, annak az élete tele lesz boldogsággal és napfénnyel. Hozzátette: a papságot bármivel be lehet helyettesíteni – legyünk akár édesapák, édesanyák, vagy érthetjük keresztény mivoltunkra is.

A szentáldozás után Bach János-passiójának egyik áriája hangzott fel, majd az ezüstmisés személyes hangú imát mondott, melyben hálát adott többek közt az életéért, azokért, akik imádkoztak érte, szüleiért, nevelőiért, a versekért, a zenéért, a hitért, a szentségekért, a meghívásért, a tudásért, a szeretetért, a kegyelemért, a jótevőkért, a példaképekért, a barátokért, a munkatársakért, a közösségért és a szabadságért, a kritikáért, az eredményekért, a nehézségekért, a próbatételekért és a megaláztatásokért, a kudarcokért és örömökért, a bocsánatkérés lehetőségéért és a megbocsátásért, a megharcolt hűségért. Hálát adott azért is, hogy sokat kapott és jót tehetett, kap most is, és azért is, ha az Úr ad még neki időt – tenni a jót.

A szentmise záróáldása előtt felolvasták Bíró László családpüspök köszöntőjét, hiszen Varga János aktívan részt vett és vesz a Házas Hétvége mozgalomban. Ugyancsak levélben köszöntötték őt Kovács Attila és felesége, Bea, valamint Jeney Gábor atya, a Magyar Házas Hétvége nemzeti felelősei.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír