Vargha Damján ciszterci tudósra és szerzetesre emlékeztek születésének 150. évfordulóján

Április 20-án, Vargha Damján (1873–1956) ciszterci rendi szerzetes születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékező ünnepséget tartottak szülőfalujában, Mosonszentmiklóson.

Az esemény a sírjánál kezdődött koszorúzással és gyertyagyújtással, majd életútjának és munkásságának bemutatásával folytatódott a mosonszentmiklósi templomban. A képekkel kísért előadást Kohári Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának levéltárosa tartotta. A programot végül a Bérczi L. Bernát OCist zirci apát által celebrált szentmise zárta.

*

Vargha György Damján 1873. április 6-án született – akkori nevén – Lébényszentmiklóson. A ciszterci rendbe 1892. augusztus 29-én lépett. 1895–99 között teológiai és bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Irodalomtörténészként kutatási területe a régi magyar irodalom, magyar kódexirodalom volt. 1899-ben szentelték pappá. Megtestesítette a korszak ideális ciszterci szerzetesi eszményét: szerzetes, pap, tudós, tanár, lelki író és szociális szervező volt egyben. Tudományos ismeretekben és lelkiekben megerősödve a tanítást választotta. A 20. század első negyedében Baján, Egerben, Székesfehérváron és Budán a rend középiskoláiban többek között magyart és latint tanított, részt vett a diákélet szervezésében. Eközben sorra jelentette meg a középkori magyarországi vallásos irodalomról szóló tanulmányait: kódexeink Mária-siralmairól, Szent Istvánról, a Szent Imre- és Mária-kultuszról, a ferences és domonkos szerzők munkásságáról, továbbá a legendákról és a kódexek forrásairól. Lelki íróként új szemléletű, gyerekeknek szánt, több kiadást megért Jézusom Örömöm című imádságoskönyvével alkotott maradandót. Lelki írásait német, szlovák, holland nyelvre is lefordították.

Tudományos tevékenysége elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1919-ben levelező tagjává választotta. A Szent István Akadémia tagja, majd titkára lett. 1925-ben a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kara Magyar Irodalomtörténeti Intézetének oktatója volt. 1926–47 között a pécsi Lyceum-templom templomigazgatója lett. Szociális érzékenységét és humanizmusát bizonyítja, hogy 1923-ban Budapesten megalapította az Adalbertinum diákjóléti menzát, melynek egyben igazgatója is volt. Ezt a tevékenységét Pécsett is folytatta. Már kinevezése évében megalapította a Szent Mór Collegium (Maurinum) Egyesületet. Az angliai College-ok, valamint az Eötvös Kollégium mintájára megszervezte a világszínvonalú Szent Mór Kollégiumot, ahol hajlékot, erkölcsi és tudományos támogatást, irányítást nyújtott – személyesen – a hallgatóknak. A kollégium igazgatójaként tevékenykedett 1928–47 között.

Vargha Damján egyetemi tanársága idején tovább folytatta kutatásait. Könyveket szerkesztett, tanulmányokat írt. Munkásságát a Társadalmi Egyesületek Szövetségének keresztjével, Ipolyi Arnold-jutalommal (1902), valamint Teleky-díjjal (1920) ismerték el. Donátorként nemcsak a hallgatókat támogatta, hanem rendjét is. Szent Bernát-szobrot adományozott a budai, egri, székesfehérvári ciszterci gimnáziumoknak, valamint a Zirci Ciszterci Apátság arborétumának (2021. augusztus 19-én Szent Bernát ünnepe alkalmából újra felállították). Szülőfaluját támogatta misekönyv- és kehelyadománnyal, valamint szociális és jóléti tevékenységével. Nyugalomba vonulása után Zircen, majd Székesfehérváron, a rend 1950-es szétszóratása után pedig testvérénél, Hegyeshalomban élt. 83 éves korában itt érte a halál születésnapján, 1956. április 6-án. Kérésének megfelelően Mosonszentmiklóson temették el április 9-én. Rend- és kortársa, Brisits Frigyes (1890–1969) így emlékezett meg róla a Vigiliában:

„Az elmult magyar félszázadnak egyik leglelkesebb lelkű és legtevékenyebb lendületű szerzetes-tanári egyénisége, akinek nevét, – »Isten szerént tartván szomorúságot« – immáron csak így sóhajthatjuk meg: Néhai való jó Vargha Damján!... Harmonikus, önmagához mindig hűséges-derűs lélek, egy középkori áhítatú tudósnak, egy önzetlenül igénytelen, naivul gyermeteg clairvauxi szerzetesnek és egy modern korérzékelésű, szociális temperamentumú papnak volt a szerencsés szintézise.” (1956. év, 21. évfolyam, 6. szám, 326–327.)

Vargha Damján emlékét szülőfalujában rokonai, tisztelői tartják életben, a templom előcsarnokában emléktáblát avattak 2000-ben, a Pécsi Tudományegyetemen a volt Maurinum (ma Rektori Hivatal) bejáratánál emléktábla, előadóterem, Pécsett pedig utcanév őrzi emlékét.

Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság

Magyar Kurír