Várja vendégeit Rómában a megújult Villa Mater Redemptoris zarándokház

Külhoni – 2023. március 1., szerda | 16:50

Március 1-jétől újra várja vendégeit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római zarándokháza. Elkészült a Villa Mater Redemptoris (VMR) új honlapja is.

Kalandos út vezet a via Francesco Tamagno 38. számú épülethez, ahol a Villa Mater Redemptoris áll, melyet az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek építettek a 1960-as években.

A szerpentin tetején épült, a közelmúltban felújított zarándokházban továbbra is három magyar szerzetesnővér él: az idős Kinga nővér, aki még saját kezével hordta a téglát ehhez a házhoz; Teodóra nővér és Fausztina nővér. Teodóra székelyföldi, Fausztina alföldi jász, Kinga nővér pedig a Nyugat-Dunántúlról származik – akárcsak nagynénje, aki nélkül ma nem lépdelhetnénk a ház folyosóin.

A megújult szálláshelyet modern, akadálymentes szobákkal, tágas terekkel látták el.

A recepció mellett kapott helyet a modern vonalvezetésű kápolna, melynek a klasszikus templombelsőkre utaló, félkörös oltártere bensőséges, imádságra hívó hangulatot áraszt.

A házban kialakított 32 vendégszoba nagy része az első és második emeleten található, egy- és kétágyas beosztással, saját fürdőszobával és szabályozható klímaberendezéssel. Az épület legfelső szintjén négyfős, családok fogadására is alkalmas, kétszobás lakrészeket is kialakítottak. A kibővített ebédlő a szuterénban kapott helyet, ahol egyszerre ötven fő tud helyet foglalni. A felső szintek és az étterem közötti mozgást lift is segíti.

A ház befogadóképessége a vizesblokkok felszámolásával és a szobák új beosztásával ötven főre emelkedett.

A Villa Mater Redemptoris zarándokház Róma nyugati részén található, az A metróvonal Battistini végállomásánál. A metrón túl a Vatikán és a belváros a 46-os, 916-os autóbuszokkal is könnyen megközelíthető, melyek végállomása a piazza Venezián található.

Forrás és fotó: Villa Mater Redemptoris

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria