Dante megmutatja nekünk, mi az út a boldogság felé – Várkonyi Borbála esztéta az Isteni színjátékról

– Évek óta kutatja Dante életét, munkásságát és kiemelten az Isteni színjátékot. Mi vesz rá ma egy huszonéves fiatalt, hogy egy 700 évvel ezelőtt született művel foglalkozzon, még ha az sokak szerint a világirodalom legnagyobb alkotása is?

– Egy tanári buzdításnak köszönhetem, hogy foglalkozni kezdtem az Isteni színjátékkal. Amikor a Pázmány esztétika szakán tanultam, bekerültem a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumba, ahol egyéves tutorális képzésen vettem részt külsős hallgatóként. Ennek feltétele volt, hogy egy éven keresztül részt vegyek egy kutatási programban. Gondolkozni kezdtem azon, hogy mivel foglalkoznék szívesen. Megkerestem az esztétika tanszéken tanító Cseke Ákost, hogy segítsen, és legyen a témavezetőm. Ő pedig Dantét ajánlotta.

– Minthogy azonnal igent mondott az ajánlatra, feltételezem, hogy korábban már foglalkozott az Isteni színjátékkal. Mi volt az, ami megragadta Önt benne?

– A középiskolában kötelező volt a Pokol elolvasása, nehéz volt megjegyezni a rengeteg utalást a különböző történelmi eseményekre, személyekre. Nem volt könnyű olvasmány, mégis, valami motoszkált bennem, később pedig az egyetemen is szóba került Dante. Egy másik olvasmányélményemet is hozzáköthetem az Isteni színjátékhoz. A BA időszaka alatt szemináriumi dolgozatot írtam Bingeni Szent Hildegárdról. Miután elolvastam néhány művét, foglalkoztatni kezdett az istenlátás, a szeretet, a szerelem témaköre. Ezen a vonalon haladtam tovább, és ahogy egyre jobban belemerültem az Isteni színjáték világába, lassanként kikristályosodott bennem, mennyire izgalmas a szeretet kérdésköre, az emberi dimenzió istenivé válása.

Olyan kérdések foglalkoztattak, hogy mi a végső alapja az emberi szeretetnek, és hogyan jelenik meg az isteni szeretet itt a földön, a mi életünkben, a különböző életutakban.

Mindez nagyon izgatott, és az is, ahogyan Dante a misztikus istenlátásról ír. Ezzel a témával foglalkoztam a szakkollégiumi dolgozatomban.

– Egyesek szerint XVI. Benedek pápa Deus caritas est (Az Isten szeretet) kezdetű enciklikáját a színjáték 33. harmadik éneke inspirálta. Mi a véleménye erről?

– Ferenc pápa a mostani, Az örök fény ragyogása kezdetű apostoli levelében is utalást tesz erre. Nagyon beszédes, ahogyan XVI. Benedek felvezeti a Deus caritas est enciklikáját, és párhuzamot is találhatunk benne az Isteni színjátékkal. Az elején János leveléből idéz: „Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad, és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). Majd így folytatja: „Szent János első levelének e szavai a keresztény hit magvát – a keresztény istenképet és a belőle következő emberképet, valamint az ember útját – egyedülálló világossággal mondják ki.” Benedek pápa ezután arról beszél, hogy a keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés áll vagy egy nagy eszme, hanem egy találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki vagy ami új horizontot és irányt ad az életünknek. Ennek a mozgatórugója az a mondat, hogy „Mi hittünk a szeretetnek”. Benedek pápa itt arról ír, hogy a keresztény ember így fejezheti ki élete alapvető döntését, és ez mozgatja, hogy tovább kutassa a szeretetet. Ezt párhuzamba tudom állítani az Isteni színjátékkal, mindazzal, amit Dante leír. Hiszen azt látjuk, hogy egy találkozás az elindítója a túlvilági utazásnak, egy mélységes vágy arra, hogy újra lássa szerelmét, Beatricét, és ő maga megtalálja a kivezető utat abból a sötét erdőből, ahová a mű elején kerül. A Deus caritas est kezdetű enciklikában a pápa a szeretetet magyarázza, próbál rendet vágni a különböző fogalmak sűrűjében. Külön elemzi az erósz, az agapé és a filia fogalmát, melyek a szeretetnek egy-egy tulajdonságára mutatnak rá.

Mintha Danténak is ez lett volna a szándéka, hogy megmutassa, miként lehet rátalálni a szeretet ösvényére, illetve arra, hogyan lehet jól és helyesen szeretni.

Ha pedig megnézzük az enciklika utolsó sorait, ott is párhuzamot találunk. Így fogalmaz Benedek pápa: „A hit, a remény és a szeretet összetartozik. A remény gyakorlatilag a türelem erényében válik láthatóvá, mely nem hagyja abba a jót a látszólagos sikertelenségben sem; és az alázat erényében, mely elfogadja Isten titkát, és bízik benne a sötétségben is.” Ez is rezonál a dantei sorokra, arra, ahogyan elindul a sötét erdőből, és tulajdonképpen nincs más a szívében, mint annak a vágya, reménye, hogy megláthatja Beatricét vagy az üdvözültek seregét, hogy megláthatja Istent. Keresztülhalad a sötétségen, a Poklon, miközben nem látja előre, hogy hová vezet ez az út. Csak a remény él benne, hogy egyszer kijut ebből a keserves állapotból, és világosságra lel. Számomra mindezek összhangot mutatnak, és ha XVI. Benedek gondolatain átszűrve olvassuk az Isteni színjátékot, akkor világossá válik a mű húsvéti jellege.

– Vagyis az, hogy Dante nagycsütörtök éjszakáján kezdi meg túlvilági zarándokútját, húsvétvasárnap érkezik meg a Purgatóriumba, és húsvét szerdáján – tehát Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását követően – érkezik meg a Paradicsomba?

– Igen. A húsvét misztériuma mutatkozik meg ebben: keresztülhaladni a sötétségen – gyakorlatilag a halálon és a megsemmisülésen át – tulajdonképpen a bűnökkel való szembenézést is jelenti, azt, hogy az ember elfordul ezektől, nemet mond ezekre, vagy szembesül mindazzal a bensejét maró gyarlósággal, ami lerombolja benne az istenképmási mivoltot. Ennek eredményeképpen találja magát a sötét erdő nyomorúságai között. Ezek mind párhuzamok lehetnek Benedek pápa enciklikája és az Isteni színjáték között. Párhuzamba állítható a pápai enciklika azzal is, ahogyan Dante lezárja a művét.    

– A híres, sokat idézett utolsó sorokra gondol: „folyton-gyors kerékként forgatott / vágyat és célt bennem a Szeretet, mely / mozgat napot és minden csillagot”.

– Igen. Mint említettem, Benedek pápa idézi a János-levélből, hogy az Isten szeretet. Valószínűleg Dantétól sem állt távol ez, hiszen a színjátékban is a szeretetről tesz tanúságot, ami mindennek az alapja és megtartó ereje. Mindannyiunkat ennek a szeretetnek a felfedezésére hív meg. Sokkal konkrétabb utalást találhatunk erre abban a beszédben, amit XVI. Benedek a Cor Unum Pápai Tanács által szervezett tanácskozáson mondott. Erre egyébként Ferenc pápa is utal a mostani apostoli levelében. Az emeritus pápa a beszédében kiemeli a dantei látomás egyediségét, és úgy fogalmaz, hogy felfedezhetünk benne egy emberi arcot, Jézus arcát. Ennek az Istennek emberi arca van és emberi szíve, ez az Isten közel áll az emberhez, erre világít rá Benedek pápa. Ez számomra gyönyörű, az arc kérdése az egyik kedvenc témám.

– Említette, hogy az Isteni színjáték kezdetén olvashatunk a sötét erdőről, amelybe Dante betéved. Az ellenségei száműzik őt Firenzéből, és ezután kezdi el írni a költeményét. Ez a sötét erdő a kiszolgáltatottságát, a magára hagyottságát is jelképezi. És aztán innen, a teljes reménytelenségből indulva jut el különböző fokozatokon keresztül a Paradicsomba, a mennyek országába, a szentháromságos Istenhez.

– Vannak kutatók, akik a sötét erdőt a politikai viták szimbólumaként értelmezik, és ennek kétségkívül van alapja. Az viszont egyáltalán nem lehet kérdéses, hogy Dante kitágítja ezt a szimbólumot. Az olasz eredetiben „a mi életünk” útjának kezdetéről beszél. „Az emberélet útjának felén” – így fordítja Babits. Nádasdy Ádám a fordításában már pontosít, és ezt írja: „Életünk útjának feléhez érve sötét erdőben találtam magam.” Dante mintha az egész emberiségre kiterjesztené ezt az állapotot. Persze, ott van ebben a képben mindaz a politikai viszály, sérelem, amit Dante átél az 1300-as évek elején, és ami száműzetésének és szenvedésének okozója lesz. Így tehát egzisztenciális vonatkozása van ennek, de nem csak a politikai történések szintjén.

„A mi életünk” kifejezi az egész emberiség útját. Dante utazása, személyes életének vonatkozásai tágasabb, közösségi dimenzióba ágyazódnak. A bűnök erdejéről beszélünk itt.

Ez a sötétlő erdő egyébként a Paradicsomban csodálatos mennyei rózsa képévé alakul.

– A rózsa Szűz Mária szimbóluma.

– Itt a rózsa-, illetve a virágszimbolika sokrétű értelmezésével találkozunk. Az én olvasatomban a színjáték elején megjelenő sötét erdő párhuzamba állítható a mennyei rózsa alakzatával. Ez utóbbi rendezettséget  fejez ki, a sötét erdő viszont Babits fordításában „egy sűrű, kusza, vad vadon”.

– A sötét erdőtől tehát, rengeteg viszontagság után, eljutunk a mennyei rózsáig.

– Igen. Ez a két kép egymásra épül a dantei vízióban. Nyilván vannak további értelmezési lehetőségek is, például az, hogy tulajdonképpen Dante maga a sötét erdő, az ő belső életét szimbolizálja ez a kép, ahogyan a túlvilági utazás is. Az Isteni színjátékot a kezünkbe véve az ő szellemi-lelki utazásának az olvasóivá válunk. A mennyei rózsa is, mintha a léleknek a legbensejében volna látható. Csodálatos dimenziók nyílnak meg ebben a műben.

– Behatóan foglalkozott Ferenc pápának Az örök fény ragyogása kezdetű, Dante Isteni színjátéka ihlette apostoli levelével. Mi az, ami különösen megragadta ebben a dokumentumban?

– Lenyűgözött az apostoli levél szerkezeti világossága, az, hogy milyen szép a felépítése. A pápa egyszerűen, világosan, de sok témát érintve beszél Dantéról és költészetéről, kiemelve az Isteni színjátékot. Ez az apostoli levél hivatkozik a 20. század pápai megnyilatkozásaira is. Említi többek között XVI. Benedek imént szóba hozott utalását az istenlátásra, amelyben Dante egy emberi arcot fedez fel. A hatodik pontban Ferenc pápa ugyancsak az istenlátásról beszél, és hangsúlyozza azt, amit már XVI. Benedek is, hogy egy emberi arc válik láthatóvá ebben az utolsó látomásban. Rámutat továbbá a megtestesülés misztériumára, amely az egész mű középpontjában áll. S ennek kapcsán kiemeli az isteni és az emberi dimenzió egyesülését. Természetesen a Dante-kutatók körében ez nem jelent nagy újdonságot, mégis fontosnak tartom, hogy újból és újból hangsúlyozzuk ezt. Ferenc pápa ugyanis egy olyan misztériumra mutat rá, amely az egész emberi létünk alapja. Nagyon szépnek látom azt is, hogy a Szentatya a levelében kitér Mária alakjára. A Szűzanya többször is megjelenik az Isteni színjátékban, már a Purgatóriumban is, majd később a Paradicsomban, ahol Szent Bernát gyönyörű imádságot intéz hozzá közvetlenül az istenlátás előtt. Ferenc pápa külön kitér erre az imádságra, és hangsúlyozza, hogy az egyetlen dolog, ami a megváltást nekünk tudta ajándékozni, az a szeretet, az isteni szeretet, ami átalakítja az emberi szeretetet. Nagyon jelentős mozzanat az is, hogy a pápa figyelmeztet:

Dante nem arra hív bennünket, hogy tanulmányozzuk, kommentáljuk, elemezzük a művét, bár természetesen ennek is megvan az értéke és a létjogosultsága. Ő azt kéri, hogy hallgassuk meg, és ami mindennél fontosabb, legyünk társai ezen az úton.

Azt akarja megmutatni nekünk, melyik út vezet a boldogság felé, amelyen járva a maga teljességében élhetjük meg emberségünket, úgy, hogy megpróbáljuk legyőzni a szívünkben rejlő sötétségeket.

– Számomra az a döbbenetes, hogy 700 év alatt semmit sem változott az emberi természet. Ma is a hatalom és a pénz utáni vágy határozza meg az emberek többségének életét, az egyéni érdekek gátlástalan érvényesítése a tetteik mozgatórugója. A káoszból egyedül kivezető krisztusi lelkiséget, az egyetemes szeretetet nem akarja elfogadni a világ.

– Igen, ezt látjuk, ha megnézzük mindazt, ami Dante korát jellemzi: a véget nem érő viszályokat, a politikai pártok egymás közötti harcait… Szó esik a feltörekvő firenzei iparosréteg hatalmi vágyairól is. Ezek a jelenségek mind a mai napig meghatározzák az életet, és ezért is örök érvényű Dante műve. Mert alapvetően teljesen mindegy, milyen korról beszélünk, milyen világpolitikai eseményről, a gyökere mindegyiknek ugyanaz. Az a csodálatos az Isteni színjátékban, hogy Dante elképesztő éleslátással mutatja be az emberi konfliktusokat, és azt, hogy mi lakozik ezek mélyén. Ahogyan az evangéliumban olvassuk: hogy mi lakozik az ember szívében… Dante a hét fő bűnt, illetve a négy sarkalatos erényt veszi alapul ahhoz, hogy megmutassa az emberi gyötrelem legmélyebb bugyrait, ugyanakkor az emberi boldogság csodálatos távlatait is. Elénk tárja, hogy mi áll a hátterében a gyűlölködésnek, a családon belüli konfliktusnak, az erőszaknak és mindenféle bűnnek. Rámutat, mi az a belső indulat, vágy, ami az embert arra sarkallja, hogy pénzt hamisítson, hogy megölje a testvérét vagy elárulja a barátját. A Pokol legmélyén az árulókat és a csalókat látjuk. Dante szemében ez az elképzelhető legnagyobb vétség.

Az Isteni színjátékból mindnyájan tanulhatunk, mert arra hív bennünket, hogy merjük meglátni a bűnt, a rosszat, és nemcsak a környezetünkben, hanem magunkban is. A szembenézést magunkkal kell kezdenünk. Fedezzük fel, hogy az életünkben hol vannak azok a pontok, ahol nem tudunk megbocsátók, irgalmasak lenni másokkal, vagy ahol ragaszkodunk a rossz beidegződéseinkhez. Igen, azok a tendenciák, amiket napjainkban látunk a világban, mindig megvoltak. Ilyen szempontból nagyon realista az Isteni színjáték, mert

Dante jól ismeri az embert. Ám ezt úgy kell érteni, hogy nemcsak az emberi rosszat, annak legszélsőségesebb formáit veszi észre, hanem megmutatja azt is, hogy mire van meghívva az ember.

Mi az a távlat, ami az életében el van rejtve. Ferenc pápa az apostoli levelében rámutat az emberi döntés szabadságára, a választás lehetőségére jó és rossz között, amely meghatározza, hogy mi lesz a végső rendeltetésünk. Bámulatos, hogy Dante ugyanezt mekkora bátorsággal és erővel tudja kifejezni.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Várkonyi Borbála; Wikimédia Commons

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2021. május 23-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.