A vas nem drágakő, mint a gyémánt vagy a rubin, és nem is olyan drága, csillogó fém, mint az arany vagy az ezüst; a vas hétköznapi, közönséges, prózai elem, de erős, megbízható, és akár egyszerű vasként, akár edzett acélként többszáz féle célra felhasználható, és megvan az a sajátságos tulajdonsága is, hogy vonzza a mágneses tárgyakat. Talán a fémnek mindezek a tulajdonságai együtt voltak jelen, amikor Texasban, a magyar alapítású Our Lady of Dallas ciszterci apátság legidősebb tagja vasmiséjét ünnepelte az apátság templomában szerzetestársai, több száz barátja, öregdiákjai, azok szülei, a Dallas–Fort Worth metropolisz magyarjai és számos szerzetesnővér jelenlétében. Lelóczky Gyula Donát ciszterci szerzetes, pap és tanár a texasi apátság közösségének 64 éve tagja, a gimnázium pedig közel 50 éven át tanított.
A liturgia főcelebránsa Peter Verhalen apát volt, a homíliát Augustine Hoelke tartotta (a gimnáziumban Donát atya volt az osztályfőnöke), az orgonánál pedig Krizosztom testvér, az egyik új novícius ült.
A szentmise elején Peter Verhalen elárulta, hogy a papnak, akit az elmúlt évtizedek során mindenki csak Father Julius néven ismert, a Julius név nem a valódi szerzetesi neve, hanem ezt a keresztségben kapta.
Ciszterci szerzetesi neve Donát. Donatus, azaz Istennek ajándékozott. E nevet 1954-ben kapta a kommunista Magyarországon, amikor a szerzetesrendeket már feloszlatták, és Budapesten egy apró szobában, teljes rejtettségben, földalatti ciszterci novíciusként magára öltötte a novíciusok fehér ruháját. Attól kezdve, hogy 1956-ban Rómában folytathatta tanulmányait, már mindenki Donát testvérnek, illetve Don Donatónak hívta. De amikor 1964-ben megérkezett Amerikába, Anzelm apát azt tanácsolta neki, új hazájában inkább a Julius keresztnevét használja, mert a Donát név félreérthető, és diákjai esetleg „Doughnut atyának”, azaz „Fánk atyának” hívnák majd.
Ahogy Donát atya több száz öregdiákjának és barátjának jelenlétében folyt a szentmise, a templomban szinte tapintható volt a szeretet, a Szentlélek jelenléte. Az orgona akkordjainak harmonikus hangjai, az ősi gregorián ének hullámzó szépsége, a magyarul énekelt Boldogasszony Anyánk dallama és Augustine Hoelke homíliájának derűs hangvétele valódi baráti közösséget teremtett.
A szentmise záró áldása előtt Donát atya háláját fejezte ki előbb a Jóistennek, amiért a papi és szerzetesi életre meghívta, majd az ünneplő közösségnek, barátainak mondott köszönetet sok éven át tartó hűséges támogatásukért. Ezután Beluska Éva, a helyi magyar egyesület elnöke, a metropolisz térségében élő magyarok nevében rövid, kedves beszéddel köszöntötte Donát atyát.
A szentmise utáni fogadáson, az apátság udvarán az ünneplő tömeget valóban meleg fogadtatás várta – közel 40 fokos hőség. Nagy sátor enyhítette kissé a napsugarak perzselő hatását. A vendégeket bőséges étel-ital-választék várta. Az ünneplés itt folytatódott: hosszú sorban egyenként sok-sok barát köszöntötte Donát atyát rövid, de felejthetetlen kézfogással, öleléssel.
Forrás és fotó: Cistercian Abbey of Our Lady of Dallas
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









