Vászonjézus – William Wyler Ben Hur című filmje a Párbeszéd Házában

William Wyler Lew Wallace azonos című regényét vitte filmre. A Ben Hur a filmtörténet egyik leglátványosabb alkotása, gyönyörű, festői képekkel, nagyszabású, mozgalmas jelenetekkel, élén a tizenegy perces lovaskocsis versennyel. A történetnek van egy elbeszélő, cselekményekben és fordulatokban gazdag része, valamint egy transzcendens vonulata, amely mindvégig alapvetően meghatározza az eseményeket. A történet Jézus születésekor kezdődik és kereszthalálával végződik. Látszat szerint nem Krisztus a film elsődleges főszereplője, a valóságban azonban igen, hiszen minden egy isteni terv szerint zajlik, Jézus többször is közbeavatkozik, előfordul, hogy csodát tesz, segítve ezzel a szereplőket, életük válságos pillanataiban.

A történet főhőse Juda Ben Hur herceg, Júdea leggazdagabb embere. Gyermekkori barátja Messala, aki a világhódító Római Birodalom képviseletében érkezik Jeruzsálembe, hogy átvegye a tartomány katonai parancsnokságát. Júdea Róma uralma alatt sínylődik, de a zsidóság változatlanul bízik a Messiás eljövetelében, s ez a remény élteti a népet. A két egykori barát örömmel üdvözli egymást. Ben Hur különösen hálás Messalának, aki ifjúkorukban egy balul sikerült vadászaton megmentette az életét. Néhány mondat után azonban egyértelművé válik: feloldhatatlan ellentét van Ben Hur és Messala között. Messala a világi hatalom, a nyers erő tipikus képviselője, gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a császár kinevezte Júdea élére. Alapvető feladatának tekinti, hogy rendet teremtsen ebben az állandóan forrongó, lázongó tartományban. Ezt rendkívüli kihívásnak tekinti, s úgy érzi, hogy aki itt képes rendet teremteni, az bármilyen feladat elvégzésére alkalmas. Messala ambíciói messzire szárnyalnak, nem ismernek korlátokat: császár szeretne lenni, s szövetségesül Ben Hurt kívánja megnyerni. Messala nem hisz a világot teremtő Istenben, számára egyetlen isten létezik, a császár, mert „neki van valódi hatalma, sokkal nagyobb, mint a zsidók Mindenhatónak és Örökkévalónak nevezett Istenének.” Ben Hur számára mindennél fontosabb népe függetlensége, ugyanakkor elveti az erőszakot. Messala erre alapozva akarja rávenni, hogy árulja el neki azok neveit, akik fegyveres lázadást készítenek elő Róma ellen. Ben Hur azonban nemet mond, s ettől kezdve az egykori barátok halálos ellenségek lesznek.

A történet szerint a földi világban a sötétség uralkodik, annak deformáló ereje érvényesül, a gonoszság, a kegyetlenség, az irgalom hiánya. Ez mutatkozik meg Messala jellemében, az erő kíméletlen érvényesítésében, Pilátus számító hatalomféltésében, a gyengék, a betegek kitaszítottságában, elkülönítésében. Ám mindezek mellett végig ott lebeg a filmben a krisztusi szeretet lelkisége. A filmben Jézust mindvégig hátulról, vagy oldalról látjuk, szemtől szemben egyszer sem. Irgalma többször is megmutatkozik a filmben. Az egyik jelenetben vizet ad a gályarabságra hurcolt, erejével teljesen elkészült Ben Hurnak. Nyoma sincs itt már Júdea leggazdagabb emberének, Ben Hur ugyanolyan nyomorult, a végletekig elcsigázott, mindenkitől megvetett rabszolga, mint a többi fogoly, egy velük a szenvedésben és a megalázottságban. Világosan megmutatkozik az ellentét a világi hatalom erőn alapuló, a gyengéket semmibe vevő, érzéketlenül nyomorgató kegyetlensége, illetve az Emberfia megkülönböztetés nélküli irgalma között. A hatalmi pozícióban lévő, gőgös római katona nem hajlandó vizet adni az iszonyúan szenvedő Ben Hurnak, elveszi kezéből a korsót, és szadista élvezettel iszik belőle. A nem sokkal korábban még erős, rendíthetetlen akaratú Ben Hur végleg elgyengül, elterül a földön, zokog és Istenhez fohászkodik. Eközben egy kis helyiségben egy férfi leteszi az ácsszerszámot. Elindul kifelé. A kamera vált, a földön kiszolgáltatott helyzetben fekvő, védtelen, Istenhez imádkozó Ben Hurt látjuk, majd Jézus kezét, benne kis kancsót, vizet önt Ben Hur fejére, gyengéden megmossa az arcát, fejét a tenyerébe fekteti, és megitatja. Ben Hur hosszasan néz az őt megitató Jézusra: tekintete hálát, csodálkozást fejez ki, hogy létezik valaki, aki irgalmat gyakorol ebben az erőszakra épülő világban. Közben a Ben Hurtól a vizet megtagadó római katona észreveszi, hogy mi történt, s durván ráüvölt Jézusra, hogy nem ihat a rab. Szemtől szemben állnak egymással, Jézusnak csak a hátát látjuk. A katona tekintetében először iszonyú harag látható, elszánt akarat, hogy megfenyítse ezt a vakmerő alakot, majd rémület, gyanakvás, mintha megriadna Jézus tekintetétől, nem érti, hogy ki ez a fegyvertelen ember, aki szembe mer szállni egy római parancsával. Jézus szálegyenesen áll, nekünk háttal, a katonával szemben. Lehet valami különös a tekintetében, hiszen a római nem zavarja el, csak rámered hosszasan. Mintha megrendülne a Jézusból áradó szeretettől és jóságtól, s ez ideiglenesen megakadályozná őt az erő alkalmazásában. A hatalmával visszaélő, könyörtelen katona nem ad vizet az egyik szomjazónak a legkisebbek közül, ellenben Jézus a gyakorlatban mutatja meg, mit jelent a valódi szeretet és irgalom, ahogy azt az evangéliumban is kifejti: „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok… Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.”

Jézus halálakor totális a reménytelenség, a kilátástalanság. A sötétség az egész tájra ráborul, hatalmas mennydörgés rázkódtatja meg a légkört, az eső iszonyú erővel zúdul le az égből, mintha valóban a világ vége jött volna el Isten Fiának a meggyilkolásakor, ezt érzékelteti a film. Jézus halott, mintha semmivé váltak volna a cselekedetei, s az ígéretében sem hisz senki, hogy harmadnapra feltámad. S ekkor, a sötétség fejedelmének látszólagos diadalának pillanataiban, bekövetkezik a testi és a lelki csoda is, bizonyítva, hogy Jézus gyógyító, isteni hatalma soha nem szünetel, még halálában is működik. Mirjamnak és Tirsának az arcáról és kezéről eltűnnek a gennyes, leprás sebek, Ben Hur lelke pedig megtisztul a gyűlölettől. Eszternek mondja: Jézus imája a keresztfán az őt gúnyolókért – „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” – kiütötte kezéből a kardot.

A film befejezése gyönyörű és szimbolikus: miközben Mirjam és Tirsa arca kitisztul, az eső zuhog, a keresztfa töve látszik, Jézus vére rajta, amely lecsorogva összevegyül az ömlő esővízzel, s pirossá változik, az értünk való krisztusi áldozat jelképeként, megtisztítva egyúttal a világot bűneinktől. Egy pásztor pedig, birkanyáját terelgetve vonul végig a mezőn, s erről eszünkbe juthatnak Jézus szavai a jó pásztorról, aki életét adja juhaiért. Ez egyúttal jelképe annak, hogy mindig, minden korban lesznek pásztorok, akik vállalják az üldözést és ha szükséges, a vértanúságot is a hit fennmaradásáért.

A Ben Hur nem csupán monumentalitásában különleges filmalkotás, lélekábrázolása is rendkívüli. A címadó főhős lelki fejlődése látványos: az erőszak elvetésétől kezdve a gyűlöleten, és bosszúvágyon keresztül, majd az erőszak elméleti igenlésén át jut el végül Jézus hatására a szeretet és békesség elfogadásáig. A film alkotói szerint Jézus állandóan velünk van, ígéretéhez híven – „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” –, még akkor is, amikor fogalmunk sincs erről, amikor nem foglalkozunk a személyével. Még akkor is, ha megtagadjuk, vagy ha éppen egyáltalán nem gondolunk rá. A kegyelem reménysugara mindig ott van körülöttünk. A mi dolgunk csupán annyi, hogy figyeljünk a jelekre, és próbáljuk azoknak megfelelően alakítani az életünket.

A vetítés után Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának igazgatója beszélgetett Balogh Judit történésszel és Gelencsér Gábor esztétával.

Balogh Judit elmondta: egészen fiatal korában a Ben Hur alapfilm volt a tudatos keresztényé válásához, ma már kevésbé érzi azt az ünnepélyességet, mint akkor. Az viszont nagyon erősen megragadta és újszerűen hatott rá, hogy amikor a film végén Ben Hur hazaér, úgy látszik, Krisztus hatására már akkor megtért, mielőtt még bekövetkezett volna a csoda, hogy anyja, Mirjam és a húga, Tirsa, kigyógyultak a leprából. Balogh Judit ugyanakkor rámutatott: a film történelmi hitelessége megkérdőjelezhető. A római konzul, Arius, akinek Ben Hur megmenti az életét, ő pedig hálából a fiává fogadja, valóban létező személy volt, de Kr.e. 73-ban volt konzul. Ben Hur ifjúkori barátja, majd halálos ellensége, Messala pedig Jézus korában élt, de szemben a filmbeli figurával, rokonszenves, művészetkedvelő személyiség volt, híres szónok, még Cicerót is túlszárnyalta. A teljes neve Marius Valerius Messala Corvinus volt, és mint tudjuk, Bonfini a corvinusok nemzetségéből vezette le a Hunyadiak – így Mátyás király – származását.

Gelencsér Gábor emlékeztetett rá: az 1950-es években a tévé elterjedésével Hollywood válságba került, és a kiutat a látványos, elsősorban bibliai és történelmi témájú filmek készítésével próbálták megtalálni. Ezek közül az 1959-ben elkészült Ben Hur kimagaslik a professzionalizmusával. Abban az időszakban több hasonló film is készült, így a Quo vadis? (1951), a Tízparancsolat (1956), a Királyok királya (1961), A Biblia – A világ legszebb története (1965). A filmesztéta kiemelte, hogy a Ben Hurban nem Jézus a főszereplő, egy profán cselekményt látunk, amelyben azonban Krisztus mindvégig jelen van a háttérben, és így megváltja ezt a történetet is. Jézus ábrázolása pedig nagyon szép és visszafogott.

Sajgó Szabolcs különösen elgondolkoztatónak nevezte a film utolsó néhány percét: Jézus meghal a kereszten, a zuhogó eső elől a két leprás nő, Mirjam és a lánya, Tirsa, valamint segítőjük, Eszter elbújnak. Jézus vére belemosódik a vízbe. Krisztus a halálában eggyé válik az anyagi világgal, de gyógyítóvá is lesz. Mindez eucharisztikus dimenziót nyit meg, kifejezve a krisztusi tanítás egyetemességét.

Fotó: Hojdák Kristóf

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyar Kurír