Vatikáni konferencia: Az MI kockázatai és lehetőségei a gyermekbiztonság területén

Kitekintő – 2025. március 25., kedd | 15:41

Március 21–22-én a Vatikán adott otthont A mesterséges intelligencia kockázatai és lehetőségei a gyermekek számára elnevezésű konferenciának, melyet a Pápai Tudományos Akadémia szervezett a World Childhood Foundation és a Pápai Gergely Egyetem együttműködésével.

A konferencia előtt a Vatican News interjút készített az egyik szervezővel, Hans Zollner jezsuita pappal, pszichológussal, aki az Egyház egyik vezető szakértője a gyermekek biztonságának védelme területén.

„A mesterséges intelligenciának számos pozitív aspektusa van, amelyet mindannyian használunk, akár tudunk róla, akár nem – mondta Hans Zollner SJ a Vatican Newsnak. – Egyúttal azonban sok kockázati tényezője is van, főleg gyermekek, fiatalok és más kiszolgáltatott csoportok számára. Például az a tény, hogy sokkal egyszerűbb manipulálni és befolyásolni a gyermekeket, vagy az, hogy olyan tartalmakkal kerülnek kapcsolatba, mint a pornográfia, valamint terrorista és szélsőséges politikai nézőpontoknak vannak kitéve.”

Különösen a gyermekek és a kiszolgáltatott emberek nem rendelkeznek azokkal az eszközökkel, hogy kritikusan megvizsgálják, mi jelenik meg a képernyőjükön, főleg, amikor álhírekről, képekről, videókról van szó

– magyarázta Hans Zollner.

A mesterséges intelligencia azonban lehetőségeket is kínál: „Az előnyök, amelyek kétségkívül léteznek, magukban foglalják azt a tényt, hogy a szülőket támogatni lehet a gyermekek online tevékenységeinek nyomon követésében, és hogy az MI elvileg a káros tartalmak ellenőrzésére is használható” – mondta a jezsuita pap. Az ilyen jellegű felhasználást azonban tudatosan támogatniuk kell „a közösségimédia-vállalatoknak és természetesen mindazoknak, akik részt vesznek a gyermekek és fiatalok oktatásában és nevelésében”.

Lehetőségek az oktatásban

Az oktatási terület számára az MI-ben rejlő lehetőségek közül Zollner atya mindenekelőtt „a tanulási lehetőségek és az oktatási tartalmak személyre szabását” emelte ki, amit gyorsabban és célzottabban lehet megvalósítani.

Az MI, „ha megfelelően alkalmazzák”, lehetőséget kínál arra is, hogy gyorsabban felismerjék a cyberbullyingot (internetes zaklatás – a szerk.) vagy a cybergroomingot (online becserkészés, elcsábítás; arra a jelenségre utal, amikor egy felnőtt az interneten keresztül próbálja manipulálni és kihasználni a gyermekeket, gyakran szexuális célzattal – a szerk.).

Kiszolgáltatott csoportok részvétele a konferencián

A fiatalokat és a kiszolgáltatott csoportok képviselőit is bevonták a konferenciába. Hans Zollner szerette volna, ha a résztvevők „olyan visszaélések áldozatairól hallanának, akiket ilyen módszerekkel »csábítottak el«, amit a mesterséges intelligencia is megkönnyített. Más szóval olyan emberekről, akiket mások bizalmi kapcsolatba vontak, majd kihasználták őket, és visszaélést követtek el ellenük, néha szörnyű módon bántalmazva őket”.

Erről szólt „a szombati kerekasztal-beszélgetésünk is, mert a mögötte álló gondolat az, hogy a gyerekeket és a fiatalokat oktatni kell, és meg kell adni nekik azt a segítséget, amire szükségük van ahhoz, hogy önállóak legyenek, és együtt tudjanak működni másokkal, a szüleikkel, a családjukkal, a barátaikkal, és hogy megvédjék magukat, ha tudják, vagy ha érzik, hogy valami nagyon nincs rendben”.

A konferencián az áldozatokon kívül részt vettek az érintett területért felelős kormányzati tisztviselők, a rendőrség és a technológiai vállalatok képviselői is. A vállalatok vezetőinek viselniük kell a felelősséget, ha nem helyeznek hangsúlyt a kiszolgáltatott emberek védelmére a kibertérben.

Együttműködés a gyermekbiztonságban

Még 2017-ben a Pápai Gergely Egyetem Gyermekvédelmi Központja nemzetközi konferenciát szervezett, amelynek eredményeként született meg a Nyilatkozat a gyermek méltóságáról a digitális világban című dokumentum.

„A Pápai Tudományos Akadémiával és a svéd királynő által alapított World Childhood Foundation együttműködésével megrendezett konferenciát ennek a nagyon fontos eseménynek a folytatásának tekintem – mondta Hans Zollner SJ. – Ezt továbbra is annak a jelének tekintem, hogy több kutatásra, több együttműködésre van szükségünk a különböző szakterületek között, beleértve a tudományt is, de természetesen ennél többet is jelent. És ezt annak a jelének is látom, hogy a vallások és a Katolikus Egyház hangja ezen a területen fontos volt és továbbra is az marad.”

Az is, hogy Pietro Parolin bíboros beszédet kívánt mondani ezen a konferencián, jól mutatja, mennyire jelentős ez a téma a Vatikán számára – mondta a jezsuita pap.

„Úgy gondolom, hogy ez a konferencia fontos jele annak, hogy mi az Egyházban továbbra is elkötelezettek vagyunk az élet egyik olyan területe iránt, amely minden ember számára nagyon fontos, és gyakorlatilag mindenkit elér a világon. Azt is fontosnak tartom, hogy azokat is emlékeztessük erkölcsi felelősségükre, akik politikai és társadalmi, valamint pénzügyi és gazdasági téren is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a virtuális világ biztonságosabbá váljon. Különösen ott, ahol a különböző pártok politikusainak és a társadalom más döntéshozóinak nehezükre esik rámutatni a mesterséges intelligencia negatív aspektusaira.”

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír
(hj)

Kapcsolódó fotógaléria