Vatikáni megbízatást kapott a szegedi piarista iskola tanára

Hazai – 2021. december 8., szerda | 17:44

Keszeli Sándor a Katekézis Nemzetközi Bizottságába kapott felkérést a Szentatyától, a szervezet az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának égisze alatt működik.

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium biológia- és hittantanára néhány hónapja részt vett egy vatikáni konferencián, amelynek apropója a 2020 májusában megjelent új kateketikai direktórium, illetve Ferenc pápa ez év májusi, a katekétai szolgálat intézményesítéséről szóló motu propriójának – Antiquum ministeriummegjelenése volt. Keszeli Sándor a konferencián Katekézis és az első evangelizáció útjai címmel tartott előadást, illetve részt vett a témában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

A konferenciát követően néhány héttel kapta meg a felkérést a Katekézis Nemzetközi Bizottságában való részvételre a nunciatúrán keresztül, majd kézhez kapta a hivatalos pápai kinevezést az öt évre szóló bizottsági tagságra. A bizottság munkája várhatóan a közeljövőben kezdődik meg, ahogy a vírushelyzet engedi.

A bizottságnak a két vatikáni vezető mellett tizenöt tagja van a világ minden részéről. „Ez a sokszínűség, sokféle tapasztalat bizonyára azért is fontos, mert ez a bizottság az egyetemes egyház nagyon eltérő körülmények, kihívások és lehetőségek között élő minden nemzeti közösségének evangelizációval és katekézissel kapcsolatos szolgálatát hivatott segíteni” – mondta el Keszeli Sándor.

*

Keszeli Sándor a József Attila Tudományegyetemen (1989–1994) biológia szakos tanári, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán (1991–1996) középiskolai hittanári diplomát szerzett. A Római Pápai Szalézi Egyetemen (1996–1999) ifjúságpasztorációból és kateketika specializációból szerzett szaklicenciátust. Ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán doktorált, témája a misszionárius katekéta lehetséges identitása, szerepe, feladatai, lelkisége és képzése a mai magyar viszonyok között volt.

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban prefektusként és biológiatanárként dolgozott (1994–1996). A Szegedi Hittudományi Főiskolán (ma Gál Ferenc Egyetem) kateketikatanárként szolgált (1999–2012). Rövid ideig a Világi Apostolok Közösségének munkatársa volt (2013). 2014-től pedig újra a Dugonics András Piarista Gimnáziumban többféle feladatkört is betöltött (változó időtartamban), úgymint prefektus, biológia- és hittantanár, pasztorális bizottság vezetője, osztályfőnök, vezetőségi tag.

Idén ősztől a Keresztény Élet Közössége nemzeti közösségének elnöke is.

Feleségével négy gyermeket nevelnek.

Forrás és fotó: Piarista Kommunikáció

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria