A Vatikáni Múzeumok története

A reneszánsz hadvezér-pápa, II. Gyula az első európai uralkodók között volt, akik a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tették saját műkincsgyűjteményüket. Így tekinthető az 1506-os év a Vatikáni Múzeumok születésének.

A reneszánsz korában feltámadt az érdeklődés az ókor emlékei iránt. Egyre-másra kerültek elő Rómában és környékén is a klasszikus szobrok, mozaikok, egyéb leletek. A világhírű márvány Laokoón-csoport is ekkor került elő a földből, és lett a pápai gyűjtemény egyik alapító kincsévé.

A múzeum története szorosan összefügg a gyűjteményeit befogadó vatikáni palotakomplexum bővülésével. A XVI. század elején még csak a Sixtus-kápolna körül álló szárnyak léteztek, illetve attól északra, egy kisebb domb tetején a Belvedere-palota, amit az 1400-as évek végén VIII. Ince számára építettek nyári lak gyanánt. Ennek a palotának a nyolcszögletű udvara képezi a múzeum eredeti magját. II. Gyula pápa idején született meg az ötlet, hogy e palotácskát hosszú épületszárnyakkal összekössék magával az apostoli palotával. A közrefogott terület lett a „szép kilátás udvara”, a Cortile del Belvedere, amelyet aztán későbbi építkezésekkel három részre osztottak. Így jött létre a könyvtár udvara, valamint a „toboz udvara”, a Cortile della Pigna. Ez utóbbi a nevét arról a hatalmas római kori fenyőtoboz-alakú bronzszoborról kapta, amely a középkorban a régi Szent Péter-bazilika átriumának közepén állt.

A Vatikáni Múzeumok mai formájában igazából XIV. Kelemen és VI. Piusz pápaságára nyúlik vissza. Õk hozták létre a világ legjelentősebb ókori római szobrokból álló gyűjteményét, a Piusz–Kelemen féle múzeumnak nevezettrészt (Museo Pio-Clementino) a XVIII–XIX. század fordulóján. VII. Piusz a Róma-környéki ásatásokból származó szobrokat és feliratokat gyűjtötte egybe a Museo Chiaramonti nevű részben és építette számukra az újnak nevezett klasszicista múzeumi szárnyat. Az 1800-as évek első felében uralkodó XVI. Gergely az etruszk és a szintén jelentős egyiptomi gyűjteménnyel gazdagította az együttest. A 32 évig uralkodó Boldog IX. Piusz hozta létre a keresztény múzeumot, amely az ókeresztény emlékek, főleg katakomba-feliratok gazdag tárháza.

XI. Piusz pápa hozta létre a misszionárius néprajzi múzeumot, ahol a misszionáriusok által távoli vidékeken gyűjtött vallástörténeti-néprajzi emlékek láthatók. A pápák régi hintói és autói külön épületrészben vannak elhelyezve csakúgy, mint az 1930-as években épült képtár. A vatikáni történeti múzeum viszont, amely a régi pápai hadseregek és az udvartartás emlékeit őrzi, nem itt, hanem az 1980-as évek óta a lateráni pápai palotában található. A legújabb részleg a 2007 szeptemberében megnyitott filatéliai és numizmatikai gyűjtemény, ami a Vatikán e messze földön keresett „termékeit” mutatja be.

A Vatikáni Múzeumok részét képezi még a térképek galériája, amelynek falait XVI. századi térkép-freskók díszítik; a faliszőnyegek galériája, ahol a VII. Kelemen pápa által rendelt gobelinek láthatók. Ezek Raffaello rajzai alapján a híres brüsszeli műhelyekben készültek. A régi pápai lakosztályok közül a múzeumhoz tartoznak a Borgia-lakosztály termei, ahol a VI. Pál által létrehozott modern gyűjtemény található, valamint a Raffaello Stanzái néven ismert szobák. Ez utóbbiak II. Gyula és X. Leó pápa lakosztálya részét képezték és Raffaello Sanzio freskói díszítik. A Vatikáni Apostoli Könyvtár történelmi olvasóterme és a mellette levő régi levéltári termek is látogathatók. Ezeket V. Szixtusz pápa építtette az 1500-as évek második felében.

Az elsődlegesen nem múzeumi célt szolgáló Sixtus-kápolna megtekintése is a látogatás részét képezi. A világ talán legfontosabb kápolnája, ahol az új pápát megválasztó konklávé ülésezik, IV. Szixtusz pápáról (1471–1484) kapta a nevét. Õ volt az, aki a régi vatikáni palotakápolnát 1477–1480 között kibővíttette. Az építészetileg viszonylag egyszerű kápolnában a hangsúly a freskódíszítésen van.

A múzeum a Vatikán északi falán keresztül közelíthető meg. Az eredeti bejáratot XI. Piusz idejében létesítették, majd 2000 februárjában új kaput és bejárati csarnokot avattak a régi mellett, a Nagy Jubileumi Szentév zarándokforgalma miatt megnövekedett forgalom kielégítése végett. Nemrég egy földalatti bejárat építése is elkezdődött, hiszen a múzeumot tavaly több mint négymillió látogató kereste fel.

A világ számos más nagy múzeumával ellentétben a Vatikáni Múzeumok gyűjteményeit a pápák nem a gyarmatosított, vagy megszállt országokból hordták össze, hanem a már az ókor óta Rómában található, vagy ásatások nyomán előkerülő kincseket szedték össze, mentették meg és tették hozzáférhetővé.

A boldog emlékű II. János Pál azt mondta feladatáról: „Valóban azt lehet mondani, hogy kulturális téren a múzeum a Szentszék egyik legjelentősebb kapuja a világra… Kifejezi az egyház megújult szándékát, hogy a művészet és a kultúra jegyében folytasson párbeszédet a világgal, miközben mindenkinek rendelkezésére bocsátja a történelem által rábízott örökséget.”

Tavaly, az 500. évforduló alkalmából rendezett konferencia résztvevői előtt XVI. Benedek arra hívta fel a figyelmet, hogy a múzeum nevelő funkciót tölt be: az új generációk felfedezhetik benne történelmük és kultúrájuk gyökereit. Egyben előmozdítja a békét is, mert segíti a civilizációk megismerését és megértését. Emellett a múzeum azt a nagy igazságot mutatja be, miszerint a nagy klasszikus (görög-római) civilizáció és a zsidó-keresztény civilizáció nem ellentétesek egymással, hanem Isten ugyanazon tervében összeérnek. A múzeum tehát az evangelizáció kiváló eszköze: a kiállított alkotások révén tesz tanúságot arról, hogy az isteni és az emberi valóság folyamatosan összekapcsolódik a népek életében és történetében.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír