Véget ért a Bíborosi Tanács tizennegyedik ülése

Kitekintő – 2016. április 14., csütörtök | 14:30

Április 13-án délután Federico Lombardi szentszéki szóvivő sajtótájékoztatót tartott a Bíborosi Tanács 14. üléséről, amelyet április 11. ás 13. között tartottak a Vatikánban. A kilenctagú testületből egyedül Gracias bíboros maradt távol betegsége miatt, Ferenc pápa végig részt vett a tanácskozáson.

A megbeszéléseken a bíborosok jórészt a már korábban érintett témákat tárgyalták tovább, a Római Kúria reformja kapcsán, figyelembe véve az új Apostoli Konstitúciót. Érintették az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai, a Szentek Ügyeinek Kongregációja és a Hittani Kongregáció reformját. A Szentatya javaslatára felálló két új dikasztérium kapcsán is megvitatták a végleges szövegeket. A bíborosok a világiak, a család és az élet; valamint az igazságosság, béke és migráció dikasztériumaira vonatkozó szövegeket átadták a pápának is, hogy döntést hozzon róluk.

Az eddig már érintett témákon kívül a C9 bizottság újakat is tárgyalt. Kiemelten foglalkoztak az új püspökök kinevezésének kritériumairól, valamint a nunciusok szerepéről is.

A C9 tagjai végül beszámoltak az újdonságokról is: a Gazdasági Titkárság prefektusa a saját területén történteket, míg O’Malley bíboros a Kiskorúak Védelmének Bizottsága tevékenységét ismertette.

Az ülésszak zárónapján a testület összegezte és rendezte az eddigi ülések hozzászólásait, azzal a céllal, hogy azokat összefoglalva átnyújthassák a pápának. A Bíborosi Tanács következő üléseit június 6. és 8., szeptember 12. és 14., illetve december 12. és 14. között tartja.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria