Végső búcsút vettek Páldeák Iván Szabolcs ferences atyától

Az Országúti Ferences Plébániatemplomban augusztus 1-jén, csütörtökön 10.30-kor napközi imaórát imádkoztak, majd 11 órai kezdettel szentmisét mutattak be Páldeák Iván Szabolcs OFM lelki üdvéért.

Berhidai Piusz ferences tartományfőnök búcsúbeszédében felidézte:

Szabolcs atya 1949-ben tett első fogadalmat, majd 1952-ben örökfogadalmat a Kisebb Testvérek Rendjében, az akkori Kapisztrán Szent János Provinciában. A fogadalom szövege akkoriban hasonló volt a maihoz, de kicsit rövidebb, tömörebb volt, és latinul hangzott el.

Magyar fordításban ezt mondta Szabolcs atya: „Én, Páldeák Szabolcs testvér, fogadom és ígérem a mindenható Istennek, a boldogságos mindenkor Szűz Máriának, boldogságos Ferenc atyánknak, minden szentnek, valamint neked, Atya, hogy életem egész idején a Kisebb Testvérek Honóriusz pápa úr által megerősített Reguláját megtartom, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Erre, úgy, mint ma, akkor is elhangzott a válasz az elöljáró részéről: „És én a mindenható Isten részéről, ha ezeket megtartod, ígérem neked az örök életet. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Az ünnepi szentmise elején, a fogadalmat megelőzően az elöljáró megkérdezte az illető testvért, hogy mit kér; ekkor az örökfogadalmazó ezt válaszolta: „Tisztelendő Atya, kérlek téged Isten, a boldogságos Szűz Mária, Szent Ferenc Atyánk és minden szentek szerelmére, engedd meg, hogy ünnepélyes fogadalmat tegyek Rendünkben: hogy bűnbánatot tartsak, hogy életemet megjavítsam, és hogy Istennek szolgálhassak egészen halálomig.”

Bűnbánat, szentté válás, Isten szolgálata. Ez az az életprogram, amire igent mondott a fogadalmazó – mutatott rá Berhidai Piusz OFM. – Egy olyan életforma, amelyet meghatároz a bűnbánat, az életszentségre törekvés, az Isten szolgálata. Mindezt azért, mert erre kapott hívást,

ez vonzotta be az Istennel való kizárólagos kapcsolatba, konkrét emberi kapcsolatokon, életpéldákon keresztül, családtagjain, majd a lelkiatyán és a hit tanítóin keresztül, a lelkiismeretében jelen lévő isteni hangon keresztül.

És egyben meg is nyitotta új, még ismeretlen helyzetekre, istenkapcsolatának még ismeretlen tapasztalataira, olyan új kapcsolatokra, amelyek által olyanokkal találkozott, akiket Isten bízott rá, ajándékozott neki.

Persze a szavak, az Istennek vagy az Isten színe előtt kimondott szavak is mást jelenthetnek fiatalon, egy életpálya kezdetén, és mást évekkel, évtizedekkel később, és ismét mást több mint 90 évesen, sőt mást, miután lezárul a földi élet. Ugyanazon szavak jelentése árnyalódik, gazdagodik, vagy épp mélyül és egyszerűsödik.

A ferences hivatás kikerülhetetlen sajátja a bűnbánat – felismerése annak, hogy Isten irgalmas, mi pedig el lennénk veszve e nélkül az irgalom nélkül. Megélése annak, hogy Isten az, aki képes bűnbánatra vezetni, hogy másokkal mi is irgalmasságot cselekedjünk. Mint Szent Ferenc, amikor megtérése kezdetén, túllépve önmaga képzelt határain odalépett a lepráshoz, akitől korábban elborzadt, és jót tett vele.

Milyen fogalmunk van a bűnbánatról fiatalon, és milyen az idő múlásával? Van, ami nem változik, így Isten irgalmának tudata, és az is, hogy Isten igazságának fényében van objektíve jó és rossz, van erény, és van bűn. Megtörténhet, hogy egyre kevésbé keverjük össze a bűntudattal a bűnbánatot, vagy hogy belátjuk egy cselekedetről, hogy az valóban bűn volt, a szeretet hiánya, és mivel már megtörtént, nem tudjuk meg nem történtté tenni, s ennek súlya alól felszabadítani csak Isten képes, ahogy a bűntől elrontott önmagunkat és a világot is csak Isten képes újjáteremteni.

Szent Ferenc nem kért mást első társaitól, amikor misszióba bocsátotta őket kettesével, csak azt, hogy buzdítsanak mindenkit a Teremtő dicséretére és a bűnbánatra, mert csak így lehet üdvözülni.

Ez maga az evangelizáció, amely hozzásegít, hogy a kiengesztelődés nyomán kiben-kiben megszülessék a béke és az öröm.

Életünk megjobbításának szándéka, az életszentségre való törekvés is másként hangzik fiatalon, mint később – mondta prédikációjában a tartományfőnök. – Szentség és jóság valóban csak Istené, aki az „egyedül jó”, „egészen jó”, „legfőbb jó” (ahogy Szent Ferenc szeret hivatkozni rá). Amint XVI. Benedek pápa is élete alkonyán írja a papságról elmélkedve a következőt: „Az ember abban a mértékben válik szentté, ahogy kezd Istennel együtt lenni. Istennel együtt lenni annyi, mint eltávolítani azt, ami csak az én, és teljesen eggyé lenni Isten akaratával. Ám ez az éntől való felszabadulás nagyon fájdalmasnak tűnik, és soha nem valósul meg egyszer s mindenkorra.”

Isten szolgálata magában hord egyszerre valami örök életbe vivőt, maradandót, és olyat is, ami változik. Hitben járva idővel egyre világosabban feltárulhat, hogy szolgálatunknak, bárhol, bármilyen tartalommal, bármilyen érzésekkel is végezzük, egyetlen végső kritériuma van: átadjuk magunkat Istennek benne, vagy nem? Amint nincs is igazán más örök és maradandó tartalma szolgálatunknak, mint magának Istennek az imádása, ami csak a halál után tud a teljes és tökéletes formájában megvalósulni a mennyei liturgiában.

Bűnbánat, életszentségre törekvés, szolgálat. Manapság talán szívesebben használnak más fogalmakat a szerzetesi és ferences hivatás körülírására, ám ezek a szavak nem veszítettek érvényükből, jelentőségükből, és minden bizonnyal egy egész élet kell hozzá, hogy megértsük és jól megéljük őket – hangsúlyozta Berhidai Piusz.

„Tavaly Esztergomban járt legfőbb elöljárónk, Massimo Fusarelli miniszter generális, és elmondtam neki, hogy ezen a helyen több mindent is megtekinthet, és sokakkal találkozhat, a templomtól az iskolán és kollégiumon át az idősotthonig. Ő gondolkodás nélkül azt mondta, hogy szeretne az idősotthonba látogatni, és először az idős és beteg testvérekkel akar találkozni. Szabolcs atya a látogatástól hirtelen mintha kicsit zavarba jött volna, a szavakat is keresnie kellett, a magyar és angol szavakat egyaránt, de aztán nevetett saját magán, megvallva, hogy 96 évesen »úgy tűnik, az embernek már nem úgy vág az esze, ahogy szeretné«. Végül – kérésre – kezeit Massimo testvér feje fölé terjesztette, és megáldotta. Az elöljárót mélyen megérintette a találkozás, ahogy mondta, nagyszerű ajándék számára, amikor azt látja, hogy egy rendtárs, még ha idősként sok betegségben és nehézségben is van része, mégis tud mosolyogni.

Amikor most Szabolcs atyáért imádkozunk, hálát adunk bejárt életútjáért, amelyet bűnbánóként, életszentségre törekvő hívőként, Istent szolgáló ferences papként élt végig

– mondta búcsúbeszéde végén a ferences tartományfőnök. – A Legfölségesebb Úr adjon neki örök örömöt és békét!”

A szentmise után a rendház kriptájában tartották a temetési szertartást.

*

Szabolcs atya a 95. születésnapja alkalmából készített interjúban úgy fogalmazott:

Az adja meg a dolgok értékét, hogy Jézusért teszem őket! A szeretet örvény, a szeretet áradat, és nem a mozdulatlan mozgató, hanem az áradó mozgató, aki a Szentlélek által munkálkodik.”

Forrás és fotó: Ferences Rendtartomány

Magyar Kurír