Végzős gyógyszerészek és fogorvosok hálaadása a pécsi székesegyházban

A gyógyszerészek és fogorvosok Te Deum ünnepi szentmiséjén a pályájuk elején álló hallgatók oktatóikkal, a Gyógyszertudományi Kar, a Fogorvostudományi Szak, valamint az Orvostudományi Kar professzoraival, szakembereivel, hozzátartozóikkal és barátaikkal együtt vettek részt. A szentmisét bemutató papok között volt Martin Adimorah Chukwueloka orvostanhallgató is, aki alig egy éve Nigériából érkezett hazánkba, hogy felszentelt papként az orvoslás tudományát is elsajátítsa.

Felföldi László pécsi megyéspüspöknek egyházmegyéje székhelyén most először nyílt alkalma személyesen köszönteni a végzős fogorvosokat, gyógyszerészeket, valamint oktatóikat, és együtt ünnepelni velük. A főpásztor rávilágított arra, hogy a fogorvosi és gyógyszerészi hivatásban van valami közös: „A beteggel, akinek egészségi állapotát javítani igyekszünk, a beavatkozás közben csekély a szóbeli kommunikáció. A bibliai kijelentést, miszerint az Isten »a szívek és vesék vizsgálója«, manapság így egészíthetnénk ki: »a szívek, vesék és fogak vizsgálója«. Ha hozzáértő szemmel belenézünk valakinek a szájába, rögtön látjuk, milyen élete van, mi jellemző rá, a táplálkozására.”

„A diploma megszerzésekor magától értetődő a hálaadás szándéka, ilyenkor végiggondoljuk, kinek is köszönhetjük azt, hogy elértünk eddig a pontig – emlékeztetett a püspök a talentumokról szóló példabeszéd kapcsán. – Mi mindent kaptunk, kiktől kaptuk, mit tettünk hozzá mi magunk.

Aki nem tud köszönetet mondani, kinyilvánítani háláját a kapott dolgokért, az még nem értette meg az életet mélységében.

Ugyanakkor a diploma megszerzése az igazi nagy vizsgának, az élet vizsgájának csak a kezdete – hasonlóan, mint a pap- vagy püspökszentelés –, még csak lehetőség. Attól fogva fognak minket vizsgáztatni az emberek nap mint nap: Megfelelünk-e a követelményeknek, várakozásoknak, a kitűzött céljainknak? Összhangba tudunk-e kerülni a vállalt feladattal újra és újra?

A megyéspüspök idézte Radnóti Miklóst: „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, –/ hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen” (Radnóti Miklós: Nem bírta hát...).

Mindannyian kaptunk életre váltandó talentumot, személyre szóló feladatot, amelynek teljesítésével megváltoztathatjuk, jobbá, emberibbé tehetjük a világot. Amikor másokon segítünk, áldozatot hozunk érte, akkor küldetésünket híven szolgáljuk. Sikereink feletti örömünket – amelyeknek sorában a diploma megszerzése bizonyosan előkelő helyet foglal el – másokkal megosztva sokszorozhatjuk meg: „…felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet).

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László

Magyar Kurír