Vendégségben és szeretetben Jézussal – Rászorulókat hívott meg ebédre a Szent Erzsébet Karitász

Erre a szürke, borús januári szombati ebédre a meghívott családok, gyerekek, fiatalok, egyedülállók közel negyvenen érkeztek az óbudai Szent József Házba, mosolygós arccal és nyitott szívvel fényt és melegséget hozva magukkal. A meghívottakat a hideg időjárás miatt a Szent István teremben fogadták – két hosszú asztalt elegánsan megterítve, a szomszédos teremben az ételek már készen álltak.

Marik Gergely, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója üdvözölte a vendégeket. Megköszönve, hogy elfogadták a meghívást, így fogalmazta meg a találkozás lényegét: „nem másról van itt ma szó, minthogy együtt tudjunk lenni, beszélgetni, hogy azt a szeretetet, ami a szívünkben van, az örömünket, bánatunkat, gondolatainkat, életünket meg tudjuk osztani egymással. Az pedig egy plusz bónusz, hogy eközben még finomakat is ehetünk. Ha bármiben is tudunk a jövőben segíteni, akkor mi vagyunk és leszünk, de a legfontosabb, hogy ez aktív, embertől emberig tartó kapcsolat legyen az életünkben. Ne az legyen, hogy jön valaki, ad és elmegy. Ismerjük egymást és kérem, hogy hordozzuk egymást imáinkban is. A Jóisten gondviselésében bízva tegyük meg, amit tehetünk. A mai napon pedig örüljünk egymásnak, és annak, hogy itt vagyunk” – mondta az igazgató.

Ezután felkérte Szili András atyát, a Szent Erzsébet Karitász Központ lelki igazgatóját, hogy szóljon néhány szót. Elmélkedésében András atya utalt arra az előző napi evangélumi részre, amely a tizenkét apostol kiválasztásáról szól. Nekik az is osztályrészül jutott, hogy úgy is találkozhattak Jézussal, mint a csodatevővel – vele kapcsolatban a mi fejünkben is ez van: Jézus mindig csodát tett. Mert ezeket jegyezték le, ezek voltak az izgalmas történetek. De azért ez nem pontosan így volt.

A Jézussal való együttlét öröme

Elmesélte, hogy ferences diákként meg kellet tanulniuk Jézus összes csodáját, pontosan, mint egy memoritert, hogy melyik evangélium melyik fejezetének hányadik versétől hányadik verséig tart – a három esztendőn át tartó nyilvános működése alatt Jézusnak közel ötven csodája volt.

„Ki lehet számolni, hogy a három év háromszázhatvanöt napja milyen sok és ezalatt csak ötven csodatétel történt. Jézus tehát valójában ritkán tett csodát – folytatta András atya. Ilyen a mi életünk is. Vagy észrevesszük az apró csodákat vagy sem; talán fel sem tűnik, hogy az csoda volt. Vagy értékeljük vagy nem. De Jézus csodatételei arról is szólnak, hogy milyen volt a kapcsolata apostolaival, tanítványaival. A csodálatos kenyérszaporítás történetében Jézus egyszerűen jól akarta lakatni a népet, azokat, akik őt hallgatták. De odafordult az ottlévőkhöz és megszólította őket: „Neked mid van? Te is hozzáteheted, ami a tiéd.”

Mindenhatósága révén bármit meg tudott volna tenni, de Jézus a csodáit is úgy cselekedte meg, hogy igénybe vette ez emberek segítségét. Velük együtt akart csodát tenni.

Az apostoli létben a Jézussal való közös élet volt a legizgalmasabb. Ismerték egymást, örömüket, bánatukat megosztották egymással – együtt voltak. Ma, ebben a szeretetvendégségben mi is azt az örömöt szeretnénk megvallani, hogy az időnket Jézussal együtt akarjuk tölteni. Ez egy apró csoda. Van Valaki, akinek hálát adhatunk az Ő bennünket is tápláló szeretetéért” – fogalmazott.

A lelki igazgató megemlékezett Bajzáth Ferenc atyáról is, aki a rendszerváltás után újra kiépítette a karitászszervezetet, melynek vezetője is volt 1992–97 között. Ferenc atya nemcsak észrevette, de meg is szólította a rászorulókat, a periférián lévőket, a legkiszolgáltatottabbakat és meghívta őket a Jézussal való együttlétre, a hajlékába, ami az Isten háza – étkezésre, úgy is, mint az eucharisztikus lakomára. Az ő elkötelezett szolgálatát felelevenítve hálaadásként a jelenlévők együtt imádkozták el a Miatyánkot, majd az étkezés előtti imát.

Az ebéd fel- és kiszolgálásában profi segítők vettek részt, kedvesen, türelmesen osztva az ételeket, italokat. Igazán fenséges volt a kínálat, húsos és vegetáriánus ételek közül is választhattak a vendégek. Kétféle leves, malacsült, jérce, pulyka, töltött cukkini, somlói galuskahab, svéd mandulatorta és gyümölcs is került az asztalokra. Mintha újra megelevenedett volna a csodálatos kenyérszaporítás csodája, hiszen bőven jutott mindenkinek repetára is, sőt a rendezvény végén a tartós élelmiszercsomagok mellett még vacsorára valót is vihettek magukkal a résztvevők.

A meghívottak kiválasztása

Marik Gergely beszélgetésünk közben elmesélte, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász Központja helyi karitászcsoportjai és a vezetők – ismerve a rájuk bízottakat – választják ki és hívják meg azokat a rászorulókat, akik máskor nagy valószínűséggel nem jutnak ilyen ételekhez, kiszolgáláshoz. De nem csak ez az egy alkalom a fontos.

„Olyan családokat, rászorulókat szólítunk meg, akik maguktól nem jelentkeznének.

Az az alapelvünk, hogy kísérjük az embereket: amit teszünk, azzal ne csak ad hoc módon segítsük őket, hanem az élethelyzetükön tudjunk változtatni. Célunk, hogy együtt menjünk ezen az úton és eljussunk „A-ból B-be” – mondta.

Bár a mai ebéden több olyan résztvevő is volt, aki már az elmúlt évben is meghívást kapott, a céljuk az, hogy minél több családot meg tudjanak szólítani, akiknek segíteni tudnak. „Én örülök annak, ha vannak visszatérő emberek, mert nekünk is nagy segítség, amikor látjuk azt, hogy egy család volt valahol, idén már máshol tart és lehet, hogy jövőre eljutnak oda, hogy már egy másik, új családot hívhatunk el helyettük” – fogalmazott Marik Gergely.

Több mint száz plébánián van működő karitászcsoport és minden plébániai csoport különböző. A meghívás folyamata teszi különlegessé ezt az alkalmat. „Mi lehetőséget teremtünk, biztosítjuk a szép környezetet, a finom, jó minőségű ételeket – ez egy megoldandó feladat. De a munka dandárja a helyi karitász tagoké és a vezetőké: megtalálni azokat a családokat, akik nem szólnak, de tudják róluk, hogy rászorulók” – fejtette ki az igazgató.

„Mi a magyar Katolikus Egyház segítő szervezete vagyunk. Embertől emberig, plébániára alapulva segítünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki nem jár templomba, azzal nem foglalkozunk. A magja, az értelme az, hogy törődünk a rászorulókkal és közben Krisztus szeretetét visszük el hozzájuk. Ez egy plébánián tud jól működni – személytől személyig tartó segítség, legyen az időslátogatás, tüzifa vagy gyógyszer beszerzése, élelmiszergyűjtés vagy mindezek eljuttatása – ezt az adott helyi csoport tudja, ma az általuk kiválasztottakat láttuk vendégül.”

Ezen a mai ebéden szeretetben és vendégségben, kellemes, családias környezetben, egy szép, ünnepi alkalmon valóban csak együtt kellett lenniük a meghívottaknak – ezzel megvalósult a cél.

Fotó: Merényi Zita

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír